Sziasztok!
Szeretném, ha ezt minden olvasóm elolvasná és egy kommentben elmondaná róla a véleményét. Nagyon FONTOS!
Nem akartam még elmondani, de most nagy késztetést érzek rá, szóval...
Azt terveztem, hogy ez lesz az utolsó történetem (senki ne ijedjen meg, természetesen előbb befejezem) és utána végleg abbahagyom az írást, legalábbis a neten. DE eszembe jutott valami...
Tudom, hogy sokan nagyon szerették a Királylány történetét és bevallom, az az én személyes kedvencem is. Mostanában újra elolvastam, ismét rengeteget gondolkodtam rajta és arra jutottam, hogy ez a történet nem lett befejezve. Tudom, tudom, rettentően szeszélyes vagyok ezt a sztorit illetően, de nézzétek el nekem, ez most már végső döntés. Nem szeretnélek azzal untatni Titeket, hogy elkezdem ecsetelni a miérteket és a történethez való kötődésem okait, szóval inkább a tárgyra térek...
Mit szólnátok hozzá, ha az utolsó sztorim a Királylány története lenne, átjavítva, kibővítve, egy második szériával? Nem ígérek semmit a befejezését illetően (happy vagy nem happy end), de én teljesebbnek érezném így.
A döntés a Tietek, írjátok meg, hogy mit gondoltok róla! :)
Puszi,
Strawberry
)Fejezd be ezt a történetet, de ne úgy hogy gyorsan mert írni akarok egy másikat... Csináld meg a Királylány történetének a 2. évadot és ha még lesz ihleted vagy kedved akkor írj még sztorikat!!! Én nagyon szeretem ezt a történetet és akarok még ilyen jó sztorikat. És kevés a hozzád hasonló jó író! :D Úgyhogy ne hagyd abba, persze ha már ha már úgy érzed hogy kényszerszerűen írsz, akkor természetesen nincs értelme, de én személyszerint nagyon szeretném ha nem hagynád abba az írást! :D
Bocsi a kisregényért! :$
Jól esik, hogy ennyire megszerettétek a sztorijaimat, de sajnálom, a döntésem végleges. A kérdés már csak az, hogy ez legyen az utolsó sztorim vagy a Királylány története.
Ezt mindenképpen befejezem, rendesen, ahogy az elejétől kezdve terveztem. :) Utána, ha szeretnétek a Királylányos egy hosszabb sztori lenne, szóval ahhoz mindenképpen időre lesz még szükségem és előtte a Tét? A hírneved!-et is mindenféleképpen be akarom fejezni.
Köszönöm a kommentetek! :) <3
Én örülnék neki, hogy ha folytatnád a Királylány történetét, de annak viszont nem örülnék, ha abba hagynád az írást, remélem, hogy nem hagyod abba, mert nagyon szeretem a történeteidet és szerintem sokan így vannak ezzel.
Orsi
Basszus Lillusom...most komolyan itt sírok. Nem elég,hogy lassú számokat hallgatok most,most jön egy nagyon rossz hír :( először azt hittem csak viccelsz,rosszul olvasok,vagy valami...de látom nem éppen poénnak szántad az egészet. Én azt gondolom,hogy teljesen mindegy ki mit mond,mert úgyis a döntés a te kezedben van. Tisztában vagy azzal,hogy mennyi rajongód van,aki imádja olvasni a történeteidet :) de azt remélem tudod,hogy bárhogy is döntesz,hogy tényleg végleg abba hagyod,ahogy azt írtad,vagy esetleg később folytatod,vagy a Királylányos sztoriddal kezdesz valamit... én tiszteletben tartom a döntésed :) de nagyon remélem,hogy azért a blogjaidat nem szándékozod letörölni :$
De azért mi itt leszünk neked :) és ha beszélni akarsz az okáról,akkor nyugodtan írhatsz :) :$ ♥♥♥
@Hope89: egyetértek veled :D
én reménykedek benne, hogy ez csak átmeneti, még ha azt írtad, hogy végleges. De kényszerből meg tényleg ne írj, mert abból semmi jó nem sül ki.
A Királylány történetének a 2. évadjára nagyon kíváncsi vagyon, szólva remélem lesz 2. évad. Amikor vége lett az 1.-nek akkor is nagyon szerettem volna, hogy legyen folytatás :)
Sajnálom,h befejeznéd neten az írást,de a te döntésed :)
Fejezd ezt be,és kérjük a Királylány történetét :D
Köszönöm mindenkinek! :)
Még várok egy-két komit, de úgy néz ki, hogy akkor megírom a Királylány történetének a folytatását, meg kicsit kibővítem és kijavítgatom az első részeket is. :) Ha ezt befejeztem, akkor elkezdem feltenni az első résztől kezdve a királylányosat. :)
Az eddigi történeteimet nem fogom letörölni, itt marad az összes és bármikor elolvashatjátok. :)
Nem akarok hosszabb szünetet tartani, mert tapasztalatból tudom, hogy olyankor az olvasók akaratlanul is elpártolnak, elfelejtik az oldalad... És én nagyon megszerettelek titeket. :) <3 Szóval nem akarom újra kezdeni meg semmi, a Királylány történetével végleg kiszállok. Lehet, h lesz közben egy-két novellám, ha megszáll az ihlet, de hosszabb történetet nem ígérek.
Hihetetlenül jól esik a támogatásotok és megértésetek! <3 Sajnálom, h rosszul érzitek magatokat, de nem akartam olyan író lenni, aki egyszer csak eltűnik és soha többé nem jelentkezik... Gondoltam, így legalább elbúcsúzhatok tőletek. :) De ne aggódjatok, még sok rész van hátra ebből is, aztán egy egész sztori következik még! ;)
OMG. nEEE AZ EGYIK KEDVENC ÍRÓM VAGY.
Az egyik szemem sír a másik nevet.
Sír mert nem akarsz már írni és nevet mert folytatod a Királylány történetét.
De mi lesz velünk nélküled?? Én kb. 6x is feljövök h megnézzem van- e új bejegyzés :D
És ne aggódj ha abbahagyod nem fogunk elpártolni....
De tuti biztosan tuti h végleg abbahagyod??? o.O (reménykedek h azt mondd ne)
De azt is megértem ha abbahagyod mert itt te vagy a főnök :P és akárhogy is döntesz melletted állok!!
nagyon nem jó ötlet hogy te befejezd az írást :( de ha ez a végleges döntésed mi már úgysem tudunk rajta változtatni szal szerintem úgy jó lenne ha befejeznéd ezt a blogot majd a királylányos második részét és ha minden képpen abba akarod hagyni az írást akkor szerintem csak ezek után lenne érdemes :) remélem tudtam ezzel egy picit segíteni ha meg nem háát akkor sajnálom többet nem nagyon tudok hozzászólni :) jah és ha ezzel nem segítettem akkor remélem más komija fog neked segiteni :) puszii <3
am én csak most hogy itt irtad akkor hallottam a királylányos blogodról és ma elolvastam most jutottam a végére és háát meg kell mondjam hogy elsírtam magam a végén :/ igaz tudtam hogy előbb utóbb az úgyis be fog következni hogy elmennek de arra nem számítottam hogy sírni is fogok :/ bármennyire is érzem cikinek azért úgy éreztem ezt le kell irnom :) csak ennyit szerettem volna :) puszii ♥
Köszönöm Adri és Carly! :) <3 Sajnálom, de igen, végleges a döntés. De mondom, ne aggódjatok, sok rész van még hátra, egy darabig biztos nem szabadultok meg tőlem ;D
@Carly14: Tudtál segíteni és örülök, h ilyen hatással volt rád a királylányos sztori. :)
De amúgy azt elmondod nekünk, hogy miért döntöttél így?
És örökre abbahagyod az írást vagy csak a neten? Olvashatunk még tőled?
Ez eléggé személyes dolog, szóval ne haragudj, de nem szeretném elmondani.
És igen, örökre abbahagyom.
Teljesen Le vagyok sújtva!!!nem hiszem el hogy abba hagyod!!!!:(:(:(:( annyira imádom az írásaidat és hogy ne olvassam őket tovább...:(:'( persze tisztelem a döntésed és sajnos belenyugszok, de remélem egyszer a könyvesboltban a polcról a Te könyvedet fogom kezembe venni... fantasztikusan írsz, a véredben van és irtózatos nagy tehetség vagy!! gratulálok az eddigi összes írásodhoz!!! remélem ezt a sztorit befejezed mert belehalok ha nem tudom meg a végét és a Királylányosra is kíváncsi vagyok:P:D:D remélem azért egyszer csak tollat ragatsz még!!! puszi!!!:*:)
szerintem írd meg azt a királylány történetét!!én olvastam azt is, és nagyon tetszett, csak a vége kicsit szomorú
*sikitás* Tényleg lesz második széria a királylányból ????? Azt nagyon imádtam, az a személyes kedvencem! Szerintem is nyugodtan írd meg a történetet :)
Omg. Most teljesen le vagyok döbbenve. :| El nem tudom képzelni, hogy mi lehet az oka, hogy befejezed az írást. Ráadásul örökre. :( Ez nagyon elszomorít, és láttam, hogy írtad hozzászólásokban, hogy elég komoly meg minden... szóóval eléggé megijedtem, de szabályosan, és csak reménykedni tudok, hogy valami hatására változnak majd a dolgok. Nagyon szeretem az írásaidat, és szeretném még sokáig olvasni őket és persze sok-sok új történetnek is örülnék.
A királylány folytatására természetesen nagyon kíváncsi lennék, szóval én is amellett vagyok, ha szeretnéd, akkor írd meg. :)
Igazából több oka is van, de ne aggódjatok, jól vagyok. :)
Holnap magam mögött tudom végre a matek vizsgát, szóval utána várhatjátok a következő részt ;) Gondoljatok erre és hogy nem sokára a Királylány történetét is olvashatjátok! :D
juuj....
mindenképp fejezd be...^^nagyonnagyon jóóó az a sztorii
:D:D
imáádom a sztroijaidat:D káár h abbahagyod, de ez ate döntésed ;)
<3<3
és 2.ik évaaad nagyonjólenneee :D:D:D
téll kicsi csapott vt a befejezés :/
demind1
pusziiis <3<3<3
mikor lesz kövi rész???
NEEEEEE!!!!!!!!!!!!! most sírok.. te vagy a legjobb író akit ismerek.. légyszi ne fejezd be az írást!!!! :'( :''(
@nusi: én is így gondolom de ha már döntött az az érzésem hogy nem tudjuk rávenni hogy változtasson döntésén...
@strawberry24: igaz még csak 14 vagyok (néhány ember szerint a koromhoz képest nagyon érett gondolkodású vagyok) és imádok olvasni (csak felnőtteknek íródott könyveket olvasok... nem szeretem a meséket... van hogy elolvasom a megszokott szerelmes történeteket is, tudjátok a lány beleszeret a srácba majd járnak és boldogan élnek mindezt 16 évesen) és szeretnék majd írni is... már gondolkozom rajta egy ideje de valahogy nem jön ihlet vagy ha jön is nem tudok vele nagyon mit kezdeni ezért úgy gondolom ami nem megy azt ne erőltessük... de neked ez nagyon megy (mármint az írás) és én azt mondom ha valamiben tehetségesek vagyunk azt nem szabad abbahagynunk... már egy ideje gondolkodtam ezen de még nem volt alkalmam megkérdezni de ha nem túl személyes a kérdés: Hány éves vagy hogy úgy tudsz írni mint egy híres elismert író? néha magamban azt mondogatom ahogy olvasom a történeteidet hogy így még egy olyan ember se tud írni aki már számos könyvet kiadott... be kell hogy valljam te lettél a kedvenc íróm :$
és az írás szempontjából a példaképem is :) szóval örülnék ha ezzel a kis nem is tudom minek nevezzem-mel elértem hogy elgondolkodj a döntésedről akkor örülök vagy ha nem is gondolkodsz el rajta mert már végleges örülök hogy elmondhattam mindezt :)
u.i.: remélem ezzel a kis valamivel senkinek nem tapostam bele az érzéseibe ( írtam ott azt az írós dolgot) de ha mégis akkor szeretnék tőle előre is bocsánatot kérni :)
tyűűű ez is jó hosszúra sikeredett xD
@Carly14: Hűha, most nagyon megleptél! De hihetetlenül jól esett, amit írtál :) *-* Komolyan, ilyet talán még senki nem írt nekem. Egy egyszerű köszönöm ide nem is elég, de ilyenkor mindig kifogyok a szavakból :D :$
Egyébként nem rég lettem 16 és bár nem gondolom, hogy úgy írnék, mint egy elismert író, főleg a nem kortárs írókhoz viszonyítva (ez a dícséret egyébként különösen jól esett^^), de valóban szeretek írni és nem is fogom abbahagyni, csak a netre nem teszem már fel.
Ahhoz, hogy egy egybe függő, összeszedett történetet alkossak kell az ihlet. Valami, ami alapján elindulhatok és amire később támaszkodhatok, amire az egészet felépítem. Nem lehet akármilyen témából írni. És én már kifogytam az ilyen ötletekből.
Nem szeretném részletezni az okokat, elég annyi, hogy kell egy bizonyos érzelmi hangulat is ehhez. Mostanában rengeteg zűr volt az életemben és nagyon sok változás is történt, amiknek egy része feldolgozhatatlan és engem ezek ihlettek, valamint akaratlanul is belekerültek a sztorikba. A királylány történetét, amit annyira szerettek például a legrosszabb időszakomban írtam, nem több egy dühös és kétségbeesett felindulásnál.
Most már úgy tűnik, hogy ennek a korszaknak lassan vége és én szeretnék egy kis nyugalmat, ami viszont azt jelenti, hogy nem tudok súlyos érzésekről írni, mert szerintem az ember csak arról tud jól írni, amit már átélt. Hogy azt "becsomagolja-e" valami más mögé vagy sem az mindegy...
Felszínes, légből kapott dolgokról, pedig nem akarok.
Én szeretek írni, szeretem az irodalmat is és a műelemzést, de nem ez az elsődleges célom. Nem akarok író lenni se semmi hasonló, szóval remélem megértitek, hogy nem ihlet kereséssel fogom tölteni ezentúl az időm, hanem megpróbálok kicsit a való életre koncentrálni. Egyszerűen már nem fér bele, hogy délutánonként kitalált személyek kitalált életét hozzam össze olyanokéval, akiket nem is ismerek, csak találgatom milyenek lehetnek (gondolok itt Tomra és Billre). Kedvenc Harry Potteres idézetem tökéletesen passzol ide: "Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat." Ráadásul az embernek tudnia kell mikor lépjen tovább.
Szóval köszönöm a gyönyörű sorokat és úgy mindenkinek minden támogatást, dícséretet és mindent, amit a kezdetektől kaptam! <3 De részemről itt vége. Talán majd egyszer még olvashattok tőlem valamit, de nem ígérhetek semmit. :)
Addig is, ahogy a srácok mondanák: Carpe diem! :D
Puszi,
Strawberry
@strawberry24: örülök hogy ilyen hatással volt ez rád :) totálisan megértem hogy nem akarod a délutánjaid azzal tölteni hogy kitalált személyek kitalált életét írod le :) igazság szerint idősebbnek gondoltalak mint 16 :D igazad van az az idézet tényleg ide passzol :) az az érzésem ha egyszer írok valamit akkor a főszereplő tulajdonságai a sajátjaim lesznek a mellék szereplőké pedig a körülöttem élő embereké és jó barátaimé, azoké akiket jól ismerek így nem kell majd senkinek kitalálni a tulajdonságait :)
u.i.: hosszabb választ szerettem volna de valami miatt nem küldte el az előzőt és mivel az előző eltűnt újat kellett írnom és nem nagyon tudom mit írtam abba ami eltűnt csak ennyire emlékszem bocsi :)
puszi
Nagyon jó lett a 27. rész... Most aztán Rachelle jól megkapta... -.-" amúgy rendszeres olvasó vagyok csak eddig nem kommenteltem. De ezentúl fogok, mert nagyon ügyi vagy :D lenne kedved megnézni az én oldalam? thedawnismydestiny.blogspot.com előre is köszi...
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Hát én nagyon sajnálnám! Miért hagyod abba? A Királylánynak örülnék, de szerintem rengeteg embernek fognak hiányozni a történeteid.