Amikor Rachelle felébredt, Tom még mindig nem volt mellette. A feje kicsit sajgott és elzsibbadt a karja is. Valószínűleg túlaludta magát.
Egy darabig meg se akart mozdulni, csak lassan kifújta a levegőt és az erkély ajtó előtt lógó fehér függönyt bámulta, amit néha-néha meglebegtetett a szél. Ezen kívül semmilyen mozgás nem volt a szobában. Rachelle némán figyelte a napsugarak játékát a falon, miközben azon tűnődött, hogy milyen nyugodt minden.
Végül lassan kibújt a takaró alól, magára kapta a köntösét és kisétált a szobából, remélve, hogy beszélgethet egy kicsit Lucas-szal, azonban csalódottan vette észre, hogy öccse sincs otthon. Egyetlen kis cetlit hagyott, miszerint elment deszkázni.
Rachelle nagyot sóhajtott és inkább egyenesen a fürdőszobába ment. Megnyitotta a csapot és csak hagyta, hogy hangosan zubogjon a víz. Nem akarta hallani a csendet, ami az üres házban fájdalmasan visszhangzott. Csak állt a mosdó előtt és mozdulatlanul meredt a tükörképére, ami élettelenül bámult vissza rá. Ugyanúgy nézett ki, mint eddig, mint minden egyes reggel, Rachelle-nek mégis olyan érzése támadt, mintha egy idegent nézne. Eltűnődve figyelte tovább a tükörképét, miközben a tegnap esti beszélgetésen járt az agya. Most olyan másnak tűnt, olyan távolinak és olyan sebezhetőnek... Rachelle egészen rosszul lett saját magától.
-Mi a szar van velem? - suttogta erőtlenül, majd egy kis hideg vizet fröcskölt az arcára.
A jeges víz csípte a bőrét, de nem érezte magát jobban. Persze, hogy nem, hiszen tudta a választ a kérdésére. És attól nem tudott csak úgy megszabadulni.
Tudta, hogy tegnap túl sokat árult el Tomnak. Olyan dolgokat, amiket ezelőtt még senkinek. Még Lucas-nak sem, hiszen nem volt szükség rá, hogy beszéljen erről, ő maga is látta és átélte. Rachelle-t fojtogatta az érzés, hogy valakit ennyire közel engedett. Félt, hogy van aki ismeri a gyengepontját. Már nem érezte magát biztonságban. Kiszolgáltatott volt egy másik félnek és pontosan ezt utálta a szerelemben és mindenféle kapcsolatban. Ezt próbálta elkerülni, de most a saját terve sodorta őt ilyen helyzetbe.
Tudta, hogy most már nem állhat le. Mindent el kell mondania Tomnak és neki is meg kell hallgatnia őt, de rosszul érezte magát tőle. Nem tudta, hogy képes lesz-e végig játszani ezt. Egy dolog elrejteni az érzéseket, de állandóan hazudni róluk és nem létezőket kimutatni megterhelő feladat. Túl nagy volt rajta a nyomás, amit nem tudott kiengedni.
Rachelle lassan lecsúszott a hideg csempe mentén és halkan zokogni kezdett. Muszáj volt most megengednie magának egy kis kiborulást, hogy később teljesen magabiztosan játszhasson tovább.
Érezte, hogy ezentúl csak egyre nehezebb dolga lesz és a fojtó érzés csak egyre erősebb lesz, de muszáj kitartania. Lehet, hogy ez élete legnehezebb kihívása, de vállalta és most már végig kell csinálnia. Egy nagyobb cél érdekében. Utána jó lesz minden. Csak ki kell tartania egy kicsit.
Rachelle lassan kezdett megnyugodni, már csak néhány kósza könnycsepp csordogált az arcán, amiket azonnal le is törölt. Összeszorította a szemeit, hátra döntötte a fejét és igyekezett helyre állítani a szaggatott légzését.
Igazából ő maga sem tudta mitől borult így ki. Talán a tegnapi beszélgetés miatt, talán az állandó színjátéktól, talán mert bűntadata volt, hogy kihasználja Tomot, talán mert - bár akaratán kívül -, de Lucas-t is kihasználta... nem tudta. Csak annyiban volt biztos, hogy ez az egész sok neki.
Nem akart senkit ennyire közel engedni magához, főleg úgy, hogy nem érez iránta semmit és nem is tud megbízni benne. És ez még csak a kezdet volt.
Megrázta a fejét és egy határozott mozdulattal felállt a földről. Nem akart már erre gondolni. Nem adhatott magának ennél több időt az elgyengülésre.
-Oké, nyugodj meg, minden szuper - motyogta magának, majd megmosta az arcát hideg vízzel. - Ki fogod csinálni Tom Kaulitz-ot egyetlen szemrebbenés nélkül - nézett határozottan a tükörképére.
Még nem érezte úgy, hogy valóban szilárdan áll a talajon, de meg kellett nyugtatnia magát. Elfojtotta az összes kétségét és rossz érzését, mintha minden valóban rendben lenne. Most már nem gondolhatott semmi rosszra. Sikerülni fog minden, amit eltervez, hiszen ő Rachelle Scholz. És még soha nem veszített.
-Rachelle! - hallotta Tom hangját az előszobából. - Ébren vagy?
A lány összerezdült. Nem számított arra, hogy Tom ilyen hamar visszajön. Ideje sem volt visszarázódni és a játék máris folytatódik.
-Itt vagyok - válaszolt semleges hangon, majd vonásait rendezve elindult a gitáros felé.
-Szia! - mosolyodott el Tom, amint meglátta őt, majd szorosan magához húzta és megcsókolta.
Rachelle engedelmesen hozzásimult és átkarolta a nyakát, de egy idő után kezdte érezni, hogy valami nem stimmel. Tom feszültnek és idegesnek tűnt. Nem akart rákérdezni, igazából egyáltalán nem érdekelte mi baja, de nem volt választása.
-Történt valami? - tolta el magától finoman Tomot. - Feszült vagy.
Tom kicsit összeráncolta a homlokát és elhúzta a száját.
-Igazából, beszélnünk kéne valamiről.
-Hallgatlak - válaszolt néhány másodperces késéssel Rachelle.
Tom csak elővette a farzsebéből az újság címlapját és odaadta a lánynak. Csendben figyelte, ahogy Rachelle széthajtja a megviselt lapot, majd elkerekednek szemei és értetlenül bámul a képre. Valóban meglepődött, ezt nem kellett eljátszania, de ugyan abban a másodpercben a győzelem kis szikrája is átsuhant az agyán. El sem akarta képzelni milyen buta arckifejezése lehet, ahogy próbálja elfolytani a vigyorát és helyette aggódó arcot akar vágni, ezért inkább még jobban az újságba mélyedt és halkan motyogott valami "Ez nem túl jó..." féleséget.
-A menedzsereim őrjöngenek - szólalt meg végül Tom. - David szerint ezt már nem tudjuk kimagyarázni.
-Akkor mi lesz? - pillantott fel ijedten a gitárosra.
Tom egy pillanatig habozott. Idegesen tördelte a kezeit és azon gondolkodott, mégis hogy kezdjen bele.
-Tudom, hogy még csak most jöttünk össze és nem is beszéltünk erről, de David szerint be kéne jelentünk, hogy együtt vagyunk. Jobb tisztázni mindent, mielőtt mindenfélét elkezdenek pletykálni és így a rajongók is jobban fogadják majd - hadarta Tom. - Persze nem várom el, hogy igent mondj és nem is szeretnélek kitenni ennek az egésznek, hidd el, ha lenne bármi más megoldás elő sem hoztam volna a témát, de David hajthatatlan volt... Szóval, nem tudom... De szólj ha nem oké és visszamondom az egészet, komolyan. Majd kitalálunk valamit.
Tom maga sem hitte el, amit mondott, mégis komolyan gondolta. Úgy érezte, bármire képes lenne, hogy Rachelle-nek ne kelljen átélnie ezt. Nem szerette volna kitenni a sok rosszindulatú, aljas média személyiségnek és a féltékeny rajongóinak. Szerette volna megvédeni a lányt mindenkitől és majd beleőrült a tudatba, hogy mellette sosem lehet egészen biztonságban.
-Mi van? - zökkent ki a szerepéből egy pillanatra Rachelle. El sem tudta hinni, hogy ilyen hamar elérte a célját és talán túlságosan is meglepődött, de Tom nem gyanakodott. Megértette, hogy váratlanul érte a lányt, de azt nem tudhatta, hogy két egészen más dologról gondolkoldonak. - Nem tudom mit mondjak, ez nagyon váratlanul ért - tette hozzá gyorsan Rachelle.
Kivételesen nem hazudott, valóban nem számított rá, hogy Tom ilyen hamar be akarja mutatni őt. Mindenesetre a vigyorát alig tudta elrejteni, minden erejére szüksége volt, hogy meglepett és rémült arcot vágjon.
-Az az igazság, hogy David már intézkedik is - vallotta be kelletlenül Tom -, de nem akarlak belekényszeríteni semmibe. Még szólhatok neki, ha nagyon nem szeretnéd.
-Te mit gondolsz erről? - kédezte hirtelen Rachelle, hogy egy kis időt nyerjen, amíg kitalálja hogyan is reagáljon.
Tom nagyot sóhajtva leült a kanapéra.
-Nézd, engem is elég váratlanul ért, szóval nem igazán tudom. Én szeretem átgondolni a dolgokat és mérlegelni mielőtt döntök, de ez nem olyan meló, ami mellett ezt megteheti az ember, szóval meg kell bíznom Davidben. Különben is, már kezdem egészen megszokni, hogy mindenre gondolkodás nélkül rávágjam az igent... - mosolyodott el kényszeredetten Tom.
-Azt kérdeztem te mit gondolsz, nem azt, hogy mit akar a menedzsered.
Tom kissé meglepve nézett a lányra, majd halványan elmosolyodott és beszélni kezdett.
-Ki az az idióta, aki ne szeretné elmondani az egész világnak, hogy ilyen tökéletes barátnője van? Meg persze, könnyebb lenne, ha nem kéne napokig szervezni egyetlen vacsorát meg minden szarra odafigyelni, de féltelek. Fogalmad sincs milyen, amikor bekerülsz ebbe a világba.
-Tom, engem nem érdekelnek mások - ült le mellé Rachelle. - És valóban nem tudom, hogy működik ez az egész, de azt hiszem nem nagyon van más választásunk, mint felvállalni egymást. De bármivel is jár ez, én örömmel megteszem érted.
Tom megkönnyebbülten mosolyogva nézett az önfeláldozót játszó Rachelle-re és hirtelen el sem tudta hinni, hogy mivel érdemelte ki ezt a csodálatos lányt. Legalábbis akkor még így gondolta.
-Köszönöm - ölelte át hirtelen.
-Ugyan már, semmiség - nevetett könnyelműen Rachelle, miközben még jobban a gitároshoz bújt. - Egy-két interjú és letudtuk az egészet.
Tom keserűen elmosolyodott. Ő tudta, hogy nem ennyiről lesz szó, hogy ez még csak a kezdetnek sem nevezhető, de nem akarta megijeszteni a lányt. Nem volt szíve elárulni, hogy milyen szörnyű dologra is bólintott rá.
-Ehw, mi ez a nagy összeborulás? - kiáltott fel az ajtóban Lucas. - A konyhában ugye még nem csináltátok?
-De-de, kétszer is - fordult felé egy hatalmas vigyorral az arcán Tom. - A konyhapulton és az asztalon is.
Megkönnyebbült, hogy nem kell már arról a témáról beszélnie és midnen gond nélkül viccelődhet Lucas-szal.
-Fúj, ne már, most komolyan? - kérdezett vissza kétségbeesetten.
Lucas nem tudta eldönteni, hogy Tom vigyora egy elégedett perverz mosoly, ami azt jelenti, hogy tényleg szexelt a nővérével a konyhában, vagy csak egy aljas szivatós vigyor, ami azt jelenti, hogy kamu az egész.
-Ilyenekben nem hazudok - vonta meg a vállát, még mindig töretlenül mosolyogva Tom, de Rachelle elnevette magát, ezzel egyértelművé téve, hogy a gitáros hazudik.
-Haha, marha jó poén volt - forgatta a szemeit Lucas, majd ledobta a deszkáját és máris elindult a hűtő felé. - Rach, csinálsz valami kaját? Éhen halok!
-Menj csak, addig telefonálok egyet - nézett a lányra kedvesen Tom, majd elengedte őt és elvonult az erkélyre értesíteni David-et a jó hírről.
-Na, mi ez a vigyor? Csak nem megkérte a kezed? - nevetett fel Lucas.
-Annál is jobb - állt meg előtte Rachelle, majd kicsit lehalkította a hangját. - Nyilvánosan is bejelenti, hogy járunk!
Arcán egy boldog mosoly jelent meg és izgatottan ugrálni kezdett, akárcsak egy négy éves kislány. El sem tudta hinni, hogy ennyi fáradozás után végre beindulnak a dolgok. Teljesen felpörgött és alig várta már, hogy végre megismerhesse őt az egész világ, de ezt csak csak az öccse előtt mutathatta ki.
-Mi van?? - tátotta el a száját Lucas. - Hogy vetted rá erre? Kikötözted és egész délelőtt éheztetted?
-Hülye - kacagott Rachelle. - Igazából semmit nem csináltam. Lefotóztak minket valahol és bekerült az újságba. Persze azonnal robbant a balhé és a menedzsere szerint az a legjobb, ha tisztázzuk a dolgokat.
-Akkor éljenek a menedzserek - vigyorodott el Lucas.
-Dehogy, David egy seggfej - rázta meg a fejét Rachelle, majd hirtelen felindulásból átölelte az öccsét.
Lucas nevetve szorította magához Rachelle-t. Örült, hogy végre ilyen vidámnak látja a nővérét és persze, hogy megint bebizonyította, számára semmi sem lehetetlen. Nem mondta senkinek, de mostanában nagyon aggódott érte. Látta rajta, hogy megviseli ez a sok hazudozás és színjáték, meg hogy senkire sem számíthat, de most végre úgy tűnt, hogy megérte. Rachelle boldog, meg fogja kapni amit akart és csak ez számít.
Folyt. Köv.
)Köszönöm a komit! :)
Örülök, h ennyire tetszik Tom, azt hiszem mindig is az ő karakterébe fektettem a legtöbbet, szóval külön jól esik, h őt emeled ki :)
Igazából még én sem tudom, hogy mikor lesz vége a történetnek. :D Tervezek még bele egy-két csavart és magam is azon gondolkodom, hogy Tom megtudja-e, hogy Rachelle miért van/volt vele, de azt hiszem, nem egészen az fog kisülni ebből az egészből, amire számítotok :D
szóval akkor beleszeret Tomba XD csak hogy az előző komidhoz válaszoljak Lillusom :P na de a részhez hozzászólva...
Csak nehogy az legyen a vége,hogy Rachelle majd ezeket a dolgokat mind vissza fogja kapni az élettől. nehogy az legyen,hogy majd Lucas is elfordul tőle,még ha azt szereti,hogy a nővére "végre" boldog :)
Nagyon átjött az,amikor Rachelle kibukott...talán tényleg minden így egyszerre rátört,de ebből is látszik,hogy valahol vannak érzelmei,amiket nem mindig lehet eltitkolni.
Tom pedig milyen aranyos lehet,ahogy "kétségbeesetten" magyarázza a dolgokat :D és én simán el tudnám képzelni azt,hogy ő a való életben is félti/féltené a párját a média előtt. akárcsak a többiek :)
Isteni rész lett Lillusom,nem csalódtam benned :) imádoooom,veled együtt *_* <3
millió puszi
@xiderlady: Miből gondolod, h beleszeret? Én egy szóval sem mondtam :D És Rachelle-ből kiindulva elég valószínűtlen az egész :D na de nem mondok többet, szeretem amikor találgattok :D
és köszönöm a komit neked is^^ <3
Rachelle-re visszatérve, pedig talán nem is az eltitkolás a legjobb szó, inkább csak az a baja, h nem volt eddig senkije, akinek ezeket elmondhatta volna és most így hirtelen kibukott belőle. De igen, valóban vannak érzései és bármennyire is "gonosz", kicsit talán neki is lelkiismeret furdalása van. Az más kérdés, h nem figyel rá :D
olvasni kell a sorok között kislány :P na jó...legalábbis és gondoltam erre is :D de igen...a jelenlegi körülmények között,nem hinném én se hogy beleszeret...bár ki tudja :D a zord külső,érző lelket takar XD
Hiszen ott volt neki Lucas...ő azért átélte ezeket a dolgokat a nővérével együtt. még ha nem is a szó szoros értelmében,de ottvoltak egymásnak :) vááá...annyi mindent el tudnék mondani még,de inkább tartogatom a dolgokat a kövi részekre :P
Jó, de Lucas más, ő a testvére, persze h szereti :D Rachelle pedig csak azokkal kedves akik iránt érez valamit, a többiek pedig - beleértve Tomot is- retteghetnek :D
lehet,hogy majd neki is kell rettegnie Tomtól :P mondjuk majd megtudja valahonnan,hogy mit is akar Rachelle vele,ő széthullik,de nem akarja neki kimutatni,és egy erőszakos vadállat lesz XD
persze és mindenkit kinyír XDD vagy berobban valahova az audijával mint egy öngyilkos merénylő, mi? XDD
óóó...hozzám berobbanhatna XD csak ne gyilkoljon meg :P (A)
nagyon nagyon jó lett :) nagyon jól meg tudod fogalmazni Tom karakterét :) tetszett ahogy Rachelle nem tudta hogy hogyan reagáljon arra a dologra hogy bejelentsék azt hogy együtt vannak :) háháá és Lucas beköpése xD az a kedvencem :D ˝Kikötözted és egész délelőtt éheztetted?˝ xD és ez az utolsó komid... háát xD bár még ez is előfordulhat :D nah de mind1 meg kell hagyni hogy érdekes lenne :D de mondjuk Tomot nem tudom elképzelni úgy őrjöngeni mint egy elmebeteget/idegbeteget xD el tudom képzelni úgy is hogy Rachelle beleszeret Tomba és boldogan élnek mig meg nem... de úgy is hogy Tom rájön az egészre, bár akkor nem tudom Rachelle-vel mi lenne, mert háát hiába hogy tudni fogják hogy a ˝nagy˝ Tom Kaulitz-cal járt attól még nem lesz gazdag szerintem... bár ki tudja... még bármi megtörténhet... lehet még a végén feleségül veteti magát és Tom nem irat alá vele olyan vagyonszerződést vagy mit igy ha elvállnak akkor felezniük kell az összes, házasság alatt összegyűjtött pénzüket... vagy Rachelle ˝megbánja bűneit˝ és saját maga vallja be Tomnak hogy mi a helyzet, mert rájön hogy nem jó dolgot csinál és hogy ezzel nagyon sok mindenkinek árthat és Tom megbocsájt neki mert örül hogy Rachelle-től tudja és nem akkor derült ki amikor már teljesen átverte volna és ha nem is fognak járni barátok még maradhatnak és Rachelle igy is bekerülhet a felső 10000-be amiről mindig is álmodott csak nem úgy mint tervezte hanem mint Tom barátja :) én igy is el tudom képzelni a sztori végét :) már nagyon várom a kövi részt :)
puszii <3
fúúú kisregény lett xD
Köszönöm a komit, szeretem amikor ilyen hosszan írsz :D
Lucas-t én is nagyon megszerettem :D pedig az elején nem szántam neki nagy szerepet :D
Egyébként érdekes olvasni a találgatásokat :D és azt hiszem annyit elárulhatok, hogy Rachelle egészen más módon tervezi a meggazdagodást. Tom csak egy eszköz, nem konkrétan az ő pénzét akarja megszerezni ;D de majd úgyis meglátjátok :D
Ja és még egy kis infó... :D Egy-két rész múlva tervezem, h visszahozom Shai-t. Emlékeztek még rá? :P
@strawberry24: Persze hogy emlékszünk:D:D na az lesz csak az igazi csavar:D jól bekavar majd remélem(de szenya vagyok:P:) Imádom Rachellet, de azért neki se árt még 1-2 nehézség céljainak elérése útján:P:) Sokat gondolkoztam azon, hogy sok valóság alapja van a sztorinak:) rengeteg férfit(és persze sajnos minket nőket is:S) lehet így az orránál fogva vezetni, mikor még az a bizonyos rózsaszín köd lep el mindent....de ha a köd lassan szertefoszlik fény derül mindenre...Vajon Tommal is ez fog történni?/költői kérdés, kivárom nyugisan h megtudjam nem akarlak faggatni:P:)/ mert én ezt látom a legvalószínűbbnek jelen helyzetben. Hogy Rachelle beleszeressen Tomba szerintem is eléggé kizárt pillanatnyilag, hiszen már attól így kibukott, hogy Tomnak mennyit mesélt magáról, az életéről... hát akkor még ha el is kezdene érezni vmit is... lehet összeomlana. rachellenek nem kell szerelem, nem kell kötődés. Mindent a cél érdekében!- alapon él és játszik!:) Nagyon komoly érzéseket kéne kiváltania belőle Tomnak, hogy megváltozzon az életszemlélete, ez pedig nehéz feladat szegény Tomnak, de ez...! Isten nem bottal ver- szokták mondani... Tom is visszakapja a neki járó "büntetését",/eddig ugye bár Ő játszott a nőkkel/ és pedig az nem más minthogy a Nő akibe valóban beleszeretett /felhagyott csapongásaival miatta stb.../ lehet sose fogja úgy szeretni, csak ténylegesen kihasználni, amennyire érdekében áll, majd szépen ejti....
Jajj, de örültem amúgy, hogy új rész van:) már annyira vártam Rachelle reakcióját és hát nem csalódtam benne:)
Remélem hamar jön a kövi rész mert várom Shai felbukkanását:D
Magával ragadó történet!:)<3 Puszii:)
@Linike91: Wáó, köszönöm ezt a hosszú komit! *-* <3
Igen, én is szeretem írni, amikor Rachelle-nek valaki bekavar :D És akkor ahogy kérted, nem válaszolok a kérdésre ;D
Egyébként valóban van valamennyi valóság alapja, de nem innen van az alapötlet, szerencsére velem meg a környezetemben sem történt ilyen :D
Rachelle pedig azért nem teljesen érzelemmentes. Minden embernek szüksége van a kötődésre, a szeretetre. Rachelle-nek is ott van Lucas, aki rettentően fontos számára. Ő inkább csak olyan ember, aki azt hiszi(!), hogy neki nincs szüksége kapcsolatra meg barátokra. És inkább magában tartja az érzéseit, mert ahogy ő maga is mondta, kiskorában nem tudott a szüleivel beszélgetni, nem hallgatták meg őt úgy igazán, ezért jobbnak látta, ha már nem is mondd semmit.
Többen is mondtátok már, h Tom megkapja a maga büntetését most, mert ő is csak kihasználta a lányokat, de igazából nem ilyen céllal indítottam a sztorit. Mármint, szerintem minden csaj, aki lefeküdt Tommal, az tudta, h mire számíthat, tehát nincs szó kihasználásról. És erre az oldalára a sztoriban sem fektettem nagy hangsúlyt, nem csinált különösebb hisztit abból sem, hogy ő szerelmes. :D Szóval Tom inkább csak egy szerencsétlen áldozat :D Rachelle csak azért pont őt választotta, mert sok pénze van és alapból nyomult rá. Sokkal könnyebb volt őt átverni, mint mondjuk Billt, aki emberszámba se vette.
sziaa. nagyon-nagyon jó rész lett! :O komolyan. hát most ez kapóra jött Rachelle-nek. énkicsit sajnálom Tomot.xD de hogy összetartanak már.:'D énmeg am azt várom, hogy mikor hallja meg a testvéri beszélgetéseket Tom.:P siess a kövivel, xoxo.<3
Köszönöm a komit! :D <3
Nem hiszem, h lesz ilyen kihallgatós részlet benne, az olyan brazil sorozatos lenne XD
:'D énsem kihallgatásra gondoltam..xD hanem hogy véletlenül lelepleződnek.:D
@BogiTom: egyre gondoltunk :D nem lesz ilyen, ennyit elárulhatok :D
egyre érdekesebb lesz ez a történet...:D
rávett,hogy elgondolkozzak egy-két dolgon(:
először is...Rachelle,valahogy más lett a szememben,mert Tom karakterét kezdem megkedvelni. nagyon jó ötletnek tűnt,amikor Rachelle elkezdte játszani,mert gondoltam,hogy áááh megérdemli!kis szemét,ez a lány is csak 1 éjszakára kell neki!:D
de nem.ez egyre komolyabb,és Tom tényleg beleszeretett a csajba,én meg egyre jobban sajnálom szegényt:DD
mostmár Rachelle eléri amit akar,és lepattintja a srácot?
utána összejönnek?
vagy soha többet nem találkoznak?
:DD
hát ja...köbö ezek a kérdések gyöt9rnek,és már alig várom,hogy elekezdődjön az igazi bonyodalom:D
nagyon tetszett,Lucas pedig irtó édes<3 :D
siess a kövivel.^^
@strawberry24: igeen én is emlékszem Shai-ra :D ahhoz a részhez elég sokan írtuk hogy Jaqui-t és Sahi-t össze kéne barátkoztatni xD fú ha viszont visszahozod őt akkor lesz még mit kimagyaráznia Rachelle-nek :D azért viszont örülök hogy nem megy minden simán, hogy vannak nehézségek a célig mert van úgy hogy ha nem lenne nehéz elérni a célt akkor már nem is lenne semmi értelme az egésznek, vagyis én így vagyok vele xD így viszont hogy Shai-t újra beleírod lehet bele még 1-2 csavart tenni és te ezekhez nagyon értesz :P szegény Tom... már el sem tudom képzelni hogy miket fog még vele Rachelle művelni :D és most hogy Lucas-t te is megkedvelted szánsz neki valami komolyabb szerepet vagy maradsz az eredeti tervnél? és a meggazdagodásra azért kíváncsi vagyok főleg hogy össze jön-e az egész vagy a vége totális kudarc lesz... Linike91-vel pedig teljesen egyet értek, abban a dologban hogy Isten így büntetné meg Tomot :D
kíváncsi vagyok már a kövire :D mikorra lesz várható? vagy még te magad sem tudod?
puszi <3
Köszönöm a komikat csajok^^ <3
@dodoos: örülök, h elgondolkodtatott, de sajnos ezekre a kérdésekre nem válaszolhatok :D de úgyis ki fog derülni minden ;D
@Carly14: igen, Lucas-nak nagyobb szerepe lesz :D sőt, már most is gyakorlatilag ugyan azt csinálja, mint Rachelle :D
Ha sikerül befejeznem, akkor még ma este lesz rész, ha nem, akkor holnap igyekszem megírni. :)
@strawberry24: már alig várom :) a részt is és hogy milyen szerepe lesz még Lucas-nak :)
Sziia :) Pontosan három napja találtam rá a blogodra, amikor meg láttam a neved -strawberry24- akkor egyből " tudtam ki vagy " ... tavaly vagy tavaly elött nyáron, folyamatosan ilyen történeteket olvastam, és ha ez lehetséges, akkor olvastam a te írásaid közül is :) De lehet hogy az is egy másik strawberry volt... lényeg az hogy lenyügözőően írsz, egyszerűen imádom, szeretnék gratulálniii : ) Rachelle karakterét imádom, ahogyan Tomét is nagyon :) Rettenetesen jól megvan formálva ... És bárcsak egy gondatlan 5 éves lennél, ekkora írói vénával, hogy mindennap tudj feltenni új részt :) Következőőőt gyorsan :) *.* *.* Addig a többi történetedet meg beteszem a kedvencek közé :*
@Tiaaa: Jujjj nagyon köszönöööm^^ <3
És igen, lehetséges, hogy tavaly (sőt még talán tavaly előtt) is olvashattad az írásaimat, de mindig más helyen :D
Nem is tudok mit mondani, csak hogy tényleg nagyon szépeket írtál és nagyon örülök neked *-*
Igyekszem többször írni, de egy hónapon belül 4 vizsgám lesz és most nagyon készülnöm kéne rájuk, szóval nem ígérem, h naponta, két naponta lesz rész, de minden tőlem telhetőt megteszek majd :)
@strawberry24: Akkor nem tévedtem :) A kevencek között ez is és a Királylány története is benn van, amíg nincs itt új rész, addig megyek és azt csodálom :) a vizsgákhoz sok sikert, a részt a lehető legnagyobb örömmel várom :) Csóközön :*
Szeretem Racht :D Ő a példa arra, hogy sohasem szabad feladni :) Az a másik dolog, hogy néha egy hülye p*csának tartom xD De ebből is látszik, hogy nagyon szépen meg van formálva a karakter. :) ÍGY TOVÁBB :D Várom az új részt xD
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Imádom! Tom karaktere tökéletesen van megformálva, és az egész történet olyan fantasztikus! Nem is tudom, mi lesz a vége igazából, mert azt egyébként nem hinném, hogy Rachelle beleszeret Tomba (főképp ismerve a régebbi történeteid :D), de persze aztán ki tudja... Bár szerintem ha robban a bomba, akkor nagyot fog szólni :D Tom pedig szerintem biztosan meg fogja tudni, hogy Rachelle miért is volt vele...
Amúgy azt akartam kérdezni, hogy mikor lesz vége ennek a történetnek? Nem mintha várnám a végét, isten ments, csak már annyira kíváncsi vagyok a végkifejletre :D
Következőt gyorsaaan! :D