42. rész - Stop callin' me

2011. máj. 28. 19:02 - írta strawberry24

 

Másnap reggel Rachelle szörnyű zajra ébredt. A telefonja megállás nélkül rezgett a fa éjjeliszekrényen, valaki pedig teljes erejéből püfölte az ajtót.

-Egy perc... - kiabált ki nyűgösen, majd kinyújtotta egyik kezét, hogy végre elhallgattassa a telefont.

-Igen? - szólt bele álmosan, miközben kikászálódótt az ágyból.

Vetett egy dühös pillantást Tomra, aki mindezt meg sem hallva, békésen aludt tovább, majd kinyitotta az ajtót.

-Tom nálad van? - válaszolt mogorván David.

Eközben Lucas berontott a szobába és dühösen az órájára kezdett mutogatni, ezzel jelezve, hogy le fogják késni a vonatot. Rachelle idegesen a hajába túrt, teljesen megfeledkezett róla, hogy Lucas ma reggel elutazik.

-Rachelle? Itt vagy? - szólongatta a telefonon keresztül David.

-A fenébe is, majd visszahívlak! - kiáltotta mérgesen, aztán kinyomta a menedzsert.

Nem tudott egyszerre ennyi dologra koncentrálni ébredés után. Még el sem kezdődött a nap, de ő máris késésben volt.

-Na végre! - kiáltott fel Lucas. - Kapj fel egy ruhát és indulááás!

-Oksa, csak nyugodj már le - motyogta álmosan Rachelle, miközben összeszedte a gitáros ruáhit a földről. -Mindjárt mehetünk, csak fel kell ébresztenem Tomot...

-Tomot? Tom itt aludt?! - hangsúlyozta ki furán az utolsó szót Lucas. - Nekem erről senki nem szólt egy rohadt szót sem!

-És mégis mit mondtam volna? Különben is, éjjel 2-kor már aludtál, nem?

Lucas elfojtott egy mosolyt, ahogy a tegnap éjjelre gondolt, majd bólintott egyet.

-De, aludtam. Csak... érted, azért... uhh - fintorodott el. - Azt hittem, részedről ez valóban csak... játék - suttogta egészen halkan az utolsó szót.

-Ezt ne most beszéljük meg kérlek - ráncolta össze a homlokát Rachelle. - Inkább vidd ki a kocsihoz a cuccaidat, addig összekapom magam. Mi van már?! - intézte az utolsó mondatot a menedzsernek, aki már vagy ötödjére csörgette újra.

Lucas vigyorogva megrázta a fejét, majd a cuccaival együtt kisétált a szobából.

-Soha többé ne merj kinyomni engem! - válaszolt indulatosan David. - Különben meg hol a picsában van Tom?!

-Nálam van, nem kell mentőakció - sóhajtott Rachelle. - Felébresszem?

-Nem, nem kell - enyhült meg David. Hát persze, ha Tom biztonságban van, akkor minden rendben. - Csak mondd meg neki, hogy az interjút, amin már fél órája itt kéne lennie, áttettük délután 5-re. És majd hívjon fel.

-Okés, még valami? - kérdezte Rachelle, miközben a szekrénye elé lépett.

Hát persze, Mr. Szupersztárt nem lehet felébreszteni, csak őt. Amennyit tegnap este Tom nőtt a szemében, most ugyanannyit vissza is zuhant. Hülye, elkényeztetett, öntelt majom.

-Igen, veled azonnal beszélnem kell, de nem telefon téma.

-Most nem érek rá - grimaszolt Rachelle.

-Húsz perc múlva találkozunk a stúdióban - tette is le a telefont David.

-Mi van?! - nézett az üres kijelzőre Rachelle. - Ez nagyon nem fair!

Fél perccel később a nem rég kapott blackberry-je is rezegni kezdett. Sms, David-től. Rachelle lehuppant az ágyra Tom mellé és elolvasta az üzenetet.

"9:10, megbeszélés a stúdióban. Csak, hogy hivatalos legyen. Ne késs! David"

Rachelle az órára pillantott. Most volt 8:56. Kizárt, hogy oda érjen időben, de teljesen nem hagyhatja ki a találkozót, ebben biztos volt. Elege volt már belőle, hogy David az utóbbi időben kénye-kedve szerint rángathatta őt. Sürgősen tennie kell valami okosat ellene.

-Tom ébredj már! - rázta meg a fiút kissé durván.

Rachelle dühös volt rá is és már csak azért is fel akarta ébreszteni. Újból elfogta az az érzés, hogy az emberek Tommal másképp bánnak, mert neki sok pénze van és ettől újból haragudott a fiúra. Nem értette, hogy Tomnak most miért nem kell találkoznia David-del, amikor neki meg igen. Egy pillanatra teljesen kizökkent a szerepéből és kiabálni is képes lett volna az ébredező gitárossal, de még időben észbe kapott és egy kedves kis műmosolyt erőltetett az arcára.

-Jó reggelt! - simított végig a hátán.

-Szia - mosolyodott el Tom, majd nagyot ásítva felült. - Bill keresett?

-Nem, csak David - rázta a fejét Rachelle. - De elég 5-re kell bemenned.

Tom bólintott egyet, aztán kikászálódott az ágyból és öltözni kezdett. Rachelle csak némán, ökölbe szorított kezekkel ült az ágyon. Iszonyatosan ideges volt, de nem mutathatta ki. Ahogy sejtette, idővel egyre nehezebb lett megjátszania magát.

-Rach, csörög a telód - szólalt meg Tom, miközben magára kapta a pólóját.

Rachelle ijedten összerezdült, majd miután látta, hogy Lucas keresi, sietve felvette.

-Hol vagy már?! - kiabálta idegesen Lucas. - Le fogom késni a vonatot!

-Hülye vagy? Kiszakadt a dobhártyám! - kiáltott vissza Rachelle. - Két perc, tökfej - tette még hozzá, majd az ágyra dobta a mobilt.

Tudta, hogy nem viheti ki most Lucas-t a pályaudvarra, különben David le fogja fejezni. De nem hagyhatta magára az öccsét.
Rachelle hirtelen Tom mögé lépett és a kezeit a mellkasára csúsztatta. Cicásan a gitáros hátához simult, majd mosolyogva a nyakába csókolt.

-Tom, kérhetek egy szívességet?

-Persze - vigyorodott el Tom. Érezte, hogy Rachelle valami ilyesmit akar kihozni a dologból és nem is csalódott.

-Kivinnéd Lucas-t a pályaudvarra? Nekem David-del kell találkoznom.

-Okés, nem gond - bólintott a gitáros, majd felkapta a kocsikulcsát a földről. Nem is kérdezett semmit, tudta, hogy egyelőre úgyse kapna rá választ. - Később beszélünk - tette még hozzá egy pimasz vigyorral az arcán, ezzel jelezve, hogy cserébe ő is kérni fog egy szívességet.

-Köszi - pillantott hálásan Tomra Rachelle, majd miután a gitáros kiment a lakásból, nagyot sikítva a párnák közé nyomta az arcát.

Tudta, hogy Lucas őrjöngeni fog, amiért annyira sem volt képes, hogy kikísérje a pályaudvarra, de David-et nem haragíthatta magára. Amíg ő érezte magát nyeregben, addig nem. Így meg legalább Tomtól is megszabadul, legalább addig, amíg lenyugszik egy kicsit.


-Rachelle? - nézett Tom háta mögé Lucas.

-Nem tud jönni, de üzeni, hogy nagyon sajnálja és majd kárpótol valahogy - füllentett kicsit Rachelle érdekében Tom. - Gyere, pakoljunk át a kocsimba - kapott fel egy táskát.

Lucas csak szó nélkül kikerülte a gitárost, majd bevágódott az első ülése és jó erősen becsapta az ajtót. Tom fájdalmasan összerezdült, majd megsimogatta a kocsiját és igyekezett elfojtani magában a hosszú káromkodás sorozatot.

-Mennyire sietünk? - huppant le Lucas mellé Tom, miközben máris kihajtott az útra.

-Nagyon - morogta Lucas.

Tomnak jól jött volna egy-két pontosabb információ, de nem merte tovább faggatni a fiút. Láthatóan nem volt túl jó kedve és ezt meg sem próbálta titkolni.

-Figyelj - szólalt meg néhány perc múlva Tom -, erről tökre nem Rachelle tehet.

-Ne erőlködj - szakította félbe Lucas. - Épp elég szarban vagy így is, amiért éjjel a nővéremet dugtad a hátam mögött...

-Mi van? - kérdezett vissza magas hangon Tom. - Jézusom! Ez nagyon nem tartozik rád, szaros!

-Na most állítsd le magad!

-Miért? Mi lesz? - pillantott rá fölényesen Tom. - Az én kocsim van a segged alatt, szóval a helyedben befognám.

-Esküszöm, hogy kidoblak a saját kocsidból - ejtette ki gúnyosan az utolsó két szót Lucas -, ha nem szállsz le rólam!

-Ember, el se éred a pedálokat! Itt ragadnál a főút közepén.

-Oké, állj meg.

-Mi van?

-Állj meg! - kiabált Lucas. - Tegyél ki itt és kész. Mit nem értesz ezen?

-Na és mégis kit hívnál, hogy jöjjön érted? Rachelle-t? - fékezett egy nagyot a piros lámpánál Tom.

Lucas-t szíven találta ez a mondat és Tom is azonnal megbánta, amint kimondta. Néhány percig mindketten néma csendben ültek, majd végül Lucas szólalt meg.

-Végül is, érthető, hogy téged választ helyettem... Te mindig itt lehetsz mellette.

-Miről beszélsz? Én is itt dekkolok veled az út közepén!

-Lehet, de Rachelle csak miattad ment el David-hez. Nem akarja, hogy tönkre menjen a karriered. Vagy szerinted magától képes lenne mindent megcsinálni, amit csak David kitalál? - vonta fel a szemöldökét Lucas.

Bármennyire is haragudott most a nővérére, nem lett volna képes keresztbetenni neki. És ha már belevágott, nem megy el anélkül, hogy be ne fejezné a feladatát.

-Hát... nem - válaszolt elgondolkodva Tom. - De ez akkor sem azt jelenti, hogy engem jobban szeret, mint téged. Ez hülyeség.

-Lehet - vonta meg a vállát Lucas. - De most te fontosabb vagy neki.

Tom nem tudott mit mondani. Eddig ebbe bele se gondolt, és bár jól esett neki, hogy Rachelle ennyi mindent megtesz érte, most mégis kényelmetlenül érezte magát Lucas miatt.

-Igazából, azért aggódom, hogy te is megtennéd-e ezeket érte. Hogy vajon ott leszel-e mindig mellette... Félek, hogy Rachelle feleslegesen hoz ennyi áldozatot. Mármint, én az öccse vagyok, persze, hogy mindig megbocsátok neki és állandóan számíthat rám, de te bármikor meggondolhatod magad... És akkor ő ott marad egyedül, az elmúlt fél évben pedig csak érted melózott, ahelyett, hogy mondjuk valóra váltotta volna az álmát és tovább kereste volna az ügyvéd melókat.

-Persze, hogy ott leszek, a barátnőm - vágta rá Tom.

-Hát jó - mosolyodott el Lucas. - Csak ezt el ne felejtsd akkor se, ha mondjuk ma este bejelenti, hogy terhes tőled.

-Mi a vaaan?! - fékezett egy hatalmasat Tom, kis híján tömegbalesetet okozva.

Mögötte mindenki dudálni és káromkodni kezdett, mire Tom lassan elindult, de újra és újra rémülten Lucas-ra pillantott. Ez most célzás akart lenni? Rachelle terhes?! Tom kezdett komolyan bepánikolni. Ő még nagyon nincs erre felkészülve.

-Úristen! Láttad volna a képed! - röhögött Lucas. - Befostál, hogy apa leszel, mi?

-Hülye állat! - csapott a lábára dühösen Tom, majd ő is elkezdett nevetni.

-Ezt élmény volt nézni, haver... - röhögött még mindig Lucas. - Komolyan, mintha máris a kezedbe nyomtak volna egy szaros pelenkát.

-Hát úgy éreztem magam, mintha egyenesen a képembe nyomták volna... - vigyorgott Tom. - De viccen kívül, jól meg vagyunk Rachelle-lel.

Lucas bólintott. Tudta, hogy ez Tomnál azt jelenti, "igen, szeretem a nővéred és nem fogom átverni", de így szó szerint soha az életbe nem mondta volna ki. De Lucasnak ez is teljesen megfelelt. Most már nyugodtan mehetett haza.


-Mit akarsz David? - lépett be az irodába köszönés nélkül Rachelle, majd türelmetlenül helyet foglalt az egyik bőrfotelben.

David meglepetten, felhúzott szemöldökkel nézett vissza rá. Érezte, hogy itt valami nem stimmel és hirtelen még a kedves kis mosolyt is elfelejtette az arcára varázsolni.

-Csak gondoltam, ideje lefektetni az alapszabályokat - dőlt előre határozottan David.

Kezdett rájönni, hogy Rachelle tudja, valójában még mindig nem kedveli őt, csupán jobban jár, ha kedves vele, mert jelenleg mindenki karrierje tőle függ. Nem akart nyílt lapokkal játszani, de Rachelle átlátott rajta. Valójában csak le akarta szidni a lányt a múltkori magán akciója miatt, de úgy tűnt, az itt most semmit sem érne.

-Szuper. Én is ugyan erre gondoltam - mosolyodott el Rachelle. Két kézzel az asztalra támaszkodott, ezzel szabad belátást adva David-nek és egy gonosz kis vigyorral az arcán belekezdett. - Ezentúl az én szabályaim szerint játszunk. Semmi sem lesz kötelező és mindenről egyeztetsz velem. Ha nem érek rá valamire, akkor szépen átrakod. Ja és a testőreimet rúgd ki. Nincs szükségem rájuk.

-Ez nagyon édes, de miért csinálnám azt, amit te mondasz? - nevetett fel David.

-Egyszerű - mosolyodott el Rachelle, majd elégedetten nyugtázta, hogy a menedzser tekintete időnként elkalandozik a dekoltázsa felé. - Ha nem teszed, a következő élő adásban olyat mondok, amivel egyetlen perc alatt tönkre teszem a karriered. De vannak egyéb módszereim is a nyilvános lejáratásodra, hidd el.

David mosolya egy pillanat alatt lefagyott az arcáról.

-Nem mernéd - mondta végül. - Ha engem tönkreteszel, Tom karrierjénk is lőttek.

-Szerinted érdekel? Tom ügyes fiú, megoldja.

-Csak a szád jár, kislány. Itt még mindig én vagyok a főnök! - akadt ki David.

-Kipróbáljuk? - vette a kezébe a mobilját Rachelle.

David egy pillanatra teljesen lefagyott. Be kellett látnia, hogy Rachelle akkor is simán kitálalhat róla bármit, ha felbontja vele az összes szerződést, sőt még akkor is, ha esetleg szakít Tommal. Rachelle sarokba szorította.

-Ne! - kapta ki a telefont a lány kezéből, majd gondterhelten visszahuppant a székébe. - Mit kell tennem? - sóhajtott megadóan.

-Semmit - vonta meg kecsesen a vállait Rachelle. - Én csak saját döntéseket akarok hozni. Annyi lesz a dolgod, hogy alkalmazkodj hozzám és akkor jóban leszünk - kacsintott rá.

-Egy öntelt, álnok picsa vagy - morogta David. - Remélem Tom is rájön.

-Hé, te rángattál rövid pórázon! És csakis azért kell ilyen eszközökhöz folyamodnom, mert rákényszerítettél. Tom meg tudja, hogy milyen vagyok és...

Rachelle nem tudta befejezni, mert hirtelen kivágódott az ajtó és Benjamin rontott be egy netbook-kal a kezében, amit sietve le is tett David elé.

-Kurva nagy gáz van! - hadarta Benjamin. - A telefonok megállás nélkül csörögnek és már vagy ezer háttér sztorit találtak ki neki.

David kikerekedett szemekkel bámult a képernyőre, meg se tudott szólalni. Végül csak megfordította a netbook-ot és Rachelle elé tolta.

-Ez komolyan te vagy? - kérdezte hitetlenkedve.

A gépen az egyik napilap honlapja volt megnyitva. A képernyőn egy Rachelle-ről készült kép díszelgett, arról a bizonyos éjszakáról, amikor a bárpult tetején vetkőzni kezdett, fölötte pedig hatalmas szalagcím virított: Tom Kaulitz szeret osztozkodni (?). Rachelle csak épphogy átfutott a címen és a képen, az alatta levő cikk sokkal jobban érdekelte.

-...A langyos kis győzelmi party éjfél után szó szerint kivetkőzött magából, amikor Rachelle Scholz - Tom Kaulitz barátnője - a bárpultra keveredve igen csak forró hangulatot teremtett. A gyönyörű, semmiből felkapott Rachelle ismeretlen indíttatásból ledobta néhány ruháját, majd gyakorlottnak tűnő mozdulatokkal egy pillanat alatt magára vonta az összes férfi tekintetet, beleértve a Tokio Hotel gitárosáét is. Néhány szemtanú szerint a gátlástalan lány rögtönzött műsorát maga Tom szakította félbe, de a veszekedés elmaradt. Vajon előre megtervezett PR fogás lett volna az egész? Vagy a világhírű gitáros ismét beszámíthatatlan állapotban bulizott volna? Esetleg valamiféle bosszú akart lenni Tom korábbi nő ügyei miatt? A kérdések egyelőre megválaszolatlanok maradnak, az érintettek nem reagáltak a megkeresésünkre.
Mindenesetre, azt hiszem az összes férfi nevében köszönetet mondhatok Rachelle-nek a csodás képekért! - olvasta fel nevetve Rachelle.

-Ez rohadtul nem vicces! - akadt ki Benjamin. - Máshol már azt találgatják, hogy valami kis olcsó sztriptíz táncosnő vagy-e.

-Olcsó biztos nem, a többit rájuk bízom - vigyorodott el Rachelle.

-Akarsz reagálni rá valamit? - kérdezte csendesen David.

Rachelle elégedetten elmosolyodott. Úgy tűnik, sikerült meggyőznie David-et.

-Nem igazán - vonta meg a vállát. - Nincs ezen mit magyarázni.

-Tessék?! - kérdezett vissza értetlenül Benjamin. - Ez így nagyon nincs rendben! Igen is meg kell magyaráznod! Ez a cikk Tomot is porig alázza!

-Ugyan már - nevetett fel Rachelle. - Ez csak néhány kép, pár nap múlva elfelejtik.

Rachelle úgy érezte, ez az első önálló megjelenése, ahol valóban ő áll a középpontban. És igazából hízelgő volt, amit a cikkben írtak róla. Egészen élvezte a helyzetet.

-Felvegyem? - pillantott a csörgő telefonra David.

Rachelle elvigyorodott a gondolatra, hogy David csakis az ő engedélyére vár. Kezdte nagyon-nagyon élvezni a helyzetet.

-Egyszer úgyis beszélned kell velük - vonta meg a vállát végül.

David bólintott, majd visszanyerve határozottságát, beleszólt a telefonba. Óráknak tűnő perceken keresztül társalgott fontoskodva valakivel, majd végül egy "Ezt még megbeszélem vele." mondattal lezárta a beszélgetést.

-Na? Meghívtak egy éjszakai bárba? - vigyorgott Rachelle.

-Nem. A Victoria's secret akar veled egy próba fotósorozatot.

Folyt. Köv.

Novella

2011. máj. 20. 10:27 - írta strawberry24

Csalódott vagyok a kommentek számát illetően, de hátha ez jobban fog tetszeni nektek... 
Ettől függetlenül, egy hatalmas köszönet jár Xiderlady-nek és Linikének, akik tényleg mindig megajándékoznak egy-egy tartalmas véleménnyel. :) <3 Merry, téged pedig üdvözöllek az olvasóim között! :) És neked is jár egy hatalmas köszönöm, amiért írtál.^^

Maldív álom

Nagyot ásítva feltoltam a napszemüvegem, majd nyújtózkodtam egyet. Hat órát aludtam át a repülőn, de kicsit még mindig fáradtnak éreztem magam, ezért minden bűntudat nélkül megállapítottam magamban, hogy igen is megérdemlem ezt a spontán, egy napos pihenőt.
Miközben álmosan átvágtam a reptéren, bekapcsoltam a privát mobilom. Billtől máris öt nem fogadott hívásom volt, anya is keresett háromszor és a haveroktól összesen tizenöt hívás érkezett, a hivatalos ügyek intézésére fenntartott telefonomat, pedig be se mertem kapcsolni. Hirtelen elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott, még csak egy negyed napja léptem le és máris ennyire hiányzom mindenkinek.

-Üdv! - szálltam be a reptér előtt várakozó taximba. - Tom Kaulitz - mondtam be a varázsszót, mire a sofőr azonnal elmosolyodott és meglehetősen gyatra angollal próbált beszédbe elegyedni velem.

Bill és én gyakorlatilag az összes szabadságunkat a Maldív-szigeteken töltöttük, így az itteniek már pontosan tudták mik az igényeink. Elég volt egy telefon indulás előtt és mindig külön taxi várt ránk a reptéren, ami egyenesen a nekünk fenn tartott, lezárt partszakaszhoz vitt. Pontosabban a földi paradicsomhoz. Faházak, napsütés, pálmafák, a gyönyörű tenger és a végtelen nyugalom! Na meg a bikinis csajok látványa sem elhanyagolható. Billel már első látásra beleszerettünk ebbe a szigetbe.

-Köszönöm, szép napot - nyomtam a sofőr kezébe a pénzt, majd felkaptam a táskámát és kiszálltam a taxiból.

Habár rengetegszer voltam már itt, a szám most is tátva maradt az elém táruló látványtól. Teljesen oda voltam ezért a helyért, komolyan. Imádtam minden egyes kis részletét, de leginkább azt, hogy itt soha semmit nem kellett csinálnom. Azonban egy ideje már nem csak a pihenés miatt ugrottam le a Maldív-szigetekre...

-Hé, szépségem! - karoltam át egy szőke lányt, aki a bárpultnál, kissé szomorkás arccal meredt maga elé.

Ő azonnal felkapta a fejét és amint meglátott, hatalmas mosoly terült szét az arcán.

-Tom! - vetette magát a karjaimba boldogan. - Azt hittem, már nem is fogsz eljönni többé...

Kicsit bűntudatom lett, ahogy belegondoltam, már lassan két hónapja nem voltam itt. Stellával egy nyaralásunk alatt ismerkedtem meg. Én részegen ünnepeltem, ő pedig részegen szomorkodott, aztán a következő pillanatban már egy luxus hotel lakosztályában szexeltünk egy hatalmasat. Másnap reggel aljas módon le is léptem volna, de Stella már ébren volt. Nem akartam bunkó lenni és különben is, tudtam, hogy soha többé nem találkozunk, ezért beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy Stella 20 éves és férjnél van. Ő amerikai, a pasi pedig egy helyi muzulmán vadállat. Nem kérdezősködtem sokat, csak annyit tudok, hogy Stella nagyon fiatalon ment hozzá a pasihoz és bár állítása szerint nagyon rendes, a kapcsolatukban hatalmas lyukak tátonganak, amiket azóta én tömök be... Ugye értitek?
Nem is tudom már, hogy alakult, de lassan egy éve találkozgatunk. Amint van egy kis szabadidőm meglátogatom őt. Bill szerint őrültség és az út is rettentően hosszú, de a fél életem ígyis az utazásból áll, totál mindegy, hogy néha hozzácsapok-e még néhány repülőn töltött órát vagy sem. Tulajdonképpen, valóban őrültség amit teszek, hiszen bármelyik csajt megkaphatnám anélkül, hogy hosszú órákat kellene utazgatnom, de talán pont ezért imádom azt, ami köztünk van.
Stellával a kapcsolatunk kimerül a szexben és kész. Nem igazán beszélgettünk soha, mindketten csak annyit tudunk a másikról, amennyi feltétlenül szükséges. Stella a nevemen kívül csak azt tudja, hogy van egy testvérem és híres gitáros vagyok, bár néha úgy érzem, ezt nem igazán hiszi el. Talán csak valami újgazdag európainak hisz, akinek annyi szabadideje van, hogy ráér a világ másik felébe utazgatni hozzá. Őszintén szólva, szarok rá, hogy kinek hisz.

-Sok dolgom volt - jelentettem ki egyszerűen. Nem volt kedvem a turnékról és az új albumról magyarázni. Ez nem erről szólt, itt nem tartoztam beszámolóval senkinek. - Lelépünk?

-Persze - bólintott egy aprót, majd kibontakozott a karjaimból és a pultos srác felé fordult, hogy fizessen.

-Hagyd csak - álltam be elé, majd nagylelkűen letettem a pultra egy -a szükségesnél talán nagyobb- összeget.

Szerettem a csajok előtt játszani az udvariast. Olyankor úgy éreztem magam, mint egy kibaszottul sármos, angol gentleman. Elfojtottam egy mosolyt erre a gondolatra, majd átkaroltam Stella derekát és átsétáltunk a nekem fenntartott, lezárt partszakaszra, ahol senki sem zavarhat meg minket.

-Örülök, hogy itt vagy - szólalt meg Stella. - Lassan kezdtem beleőrülni itt egyedül...

Megkérdezhettem volna, hogy történt-e valami, ami miatt ilyen letörtnek látszik, de nem azért utaztam át egész Európát, hogy lelkizzek. És különben sem érdekelt igazán.

-Miért? A férjeddel nem döngettek? - kérdeztem végül egy pimasz vigyorral az arcomon.

-De... - válaszolt tétovázva. - Csak tudod... ő nem igazán tudja, hogy kell bánni a nőkkel.

-Diplomatikus válasz - vigyorodtam el újra, miközben elhatároztam, hogy most kétszer annyi kényeztetést kap tőlem, mint szokott. Csak hogy lássa a különbséget...

-Ahw, imádom ezt a szigetet! - kiáltottam fel hirtelen, majd leültem a forró homokba és a lábam elé csapódó hullámokat kezdtem figyelni.

Stella csak halványan mosolyogva leült mellém. Azt hiszem, ő szívesebben lelépett volna erről a helyről, de most sem mondott semmit, engem pedig nem érdekelt annyira, hogy megkérdezzem.

-Fárasztó volt az út? - kezdte maszírozni a vállaimat Stella.

-Mint mindig - nyögtem elégedetten.

Lassan feltérdelt és a hátam mögé araszolt, hogy könnyebben hozzáférhessen a vállaimhoz, majd egészen hozzám nyomta a melleit. Azt hiszem, nem volt rajta melltartó.
Néhány percig csak csukott szemmel élveztem, ahogy próbált ellazítani, majd hirtelen megfordultam és hevesen megcsókoltam. Stella, mintha csak erre várt volna, azonnal a nyakam köré fonta a karjait és kiéhezve kapott ajkaim után. Rögtön az ugrott be, hogy kizárt, hogy a férjével valóban lefeküdt volna mostanában. Vagy ha mégis, hízelgő, hogy néhány perc alatt ennyire rámgerjedt.
Gyorsan lekaptam a pólómat, Stella pedig máris a gatyám övével kezdett babrálni. Nem terveztem elsietni semmit, de beindított a heves türelmetlensége, ezért amint kicsatolta az övem, már le is rúgtam magamról a nadrágot és hátradöntöttem a forró homokba Stellát. Ujjaimat végigfuttattam feszes, napbarnított bőrén, ezzel feltűrve könnyű kis nyári ruháját, majd újból a puha ajkainak estem...

Nem volt egy hosszú menet, két hónap azért mégiscsak két hónap és mindketten túlságosan ki voltunk éhezve ahhoz, hogy ez néhány percesnél hosszabb legyen. Cserébe a végén mindketten hatalmasat élveztünk, de olyan kibaszottul nagyot, hogy félő volt, a szomszéd szigeteken is hallották.

-Te jó ég... - dőltem le mellé kimerülve.

-Úristen, ilyenben már rég nem volt részem - ült fel lihegve Stella.

Szexin a hajába túrt, majd kissé pirulva rám emelte gyönyörű, vágytól csillogó szemeit. Éreztem, hogy nem fogja beérni ennyivel és én sem szívesen engedtem volna el egy menet után, de már tényleg nem akartam elsietni semmit. Előttünk állt még az egész nap és én minden percét ki akartam élvezni.

-Folytatást szeretnél? - kérdeztem rá egy észtveszejtő mosollyal az arcomon.

-Annyira szexi az akcentusod! - búgta a fülembe, figyelmen kívül hagyva a nyilvánvaló kérdésemet.

-Ha csak az akcentusom lenne szexi... - sóhajtottam egy nagyot, majd szélesen elvigyorodtam. - És ma egész nap a tied vagyok.

Stella is elmosolyodott, majd mire észbekaptam, ő már macskás mozdulatokkal rám is mászott és egy pimasz kis vigyor jelent meg az arcán. Azt hiszem, egyre jobban imádom ezt a csajt...

Másfél órával később már a faházam lépcsőjén ültem és egy jó erős cigit szívtam. Odabent csak egy fürdőgatyát kaptam magamra, mert rohadtul meleg volt és különben sem árt, ha néha ér egy kis sunshine. 
Stella egy falatnyi kis bikiniben napozott a parton, amitől azt hittem, hogy mindjárt nyáladzani kezdek. Persze, volt bennem annyi tartás, hogy ezt ne tegyem meg.

-Hey, baby, gyere ide - szóltam Stellának vigyorogva.

A közelemben akartam érezni és nem csak távolról figyelni a csodás testét. Ő felkapta a fejét és a naptól kissé hunyorítva nézett vissza rám.

-Gyere te! - közölte nevetve.

Nagyot sóhajtva feltápászkodtam a lépcsőről, majd oda sétáltam Stellához. Egy pillanatra megálltam előtte, hogy megcsodálhassa tökéletesen kidolgozott izmaimat, majd leültem mellé és megcsókoltam.

-Mit szeretnél? - bújt hozzám mosolyogva.

-Nem tudom - vontam meg a vállaimat. - Csak beszélgessünk.

Eddig még talán egyszer sem ültünk le dumálni, mindig rohantam valahova, de most előttünk állt az egész nap. Egyszerűen csak leléptem otthonról, anélkül, hogy bárkinek is szóltam volna, mert elegem lett. A menedzsereim túl sokat vártak betarthatatlan határidő alatt, nem tudom, talán supermannek néztek, de csalódást kell okoznom nekik, ugyanis, mint hivatásos rockstar, csak egy hotel szobát tudok szétverni, maximum.

-Mire vagy kíváncsi? - rántott vissza a kellemes valóságba Stella hangja.

Gyorsan körbepillantottam és realizáltam, hogy itt valóban csak lazulás van. Már csak a gondolat is, hogy egy teljes napig nem kell semmit csinálnom lázba hozott és hirtelen totális beach-hangulat uralkodott el rajtam. Mosolyogva hátra dőltem a homokba és becsuktam a szemeimet. Hosszú másodpercekig csak élveztem a napsütést és hogy itt fekszem néhány centire a tengertől, csak úgy lazán homokban, majd feltettem az első eszembe jutó kérdést.

-Hogy néz ki a férjed?

Amint kimondtam már meg is bántam. Ez a kérdés az én számból kissé úgy hangzott, mintha valami perverz, meleg öregember gondolatait mondtam volna ki. De valóban kíváncsi voltam rá, mert valamiért mindig úgy képzeltem el, mint egy félig indiai, félig maláj elefánt idomárt. Kis alacsony, sörpocakos pasas, fekete pödört bajusszal, aki hangosan alkudozva próbálja rád sózni a kis vackait. Na jó, ez talán inkább valami arab utcai árusra hasonlít, de azért megállná a helyét.

-Öhm... magas, barna hajú, de jézusom! Miért érdekel ez téged? - nevetett fel Stella.

Hm, alacsony fekete szőrzetű pasas kilőve.

-Csak hogy tudjam kinek nem szabad áradoznom rólad - vágtam ki magam a meglehetősen kínos helyzetből.

Stella elvigyorodott, majd felült és az előttünk fekvő tengert kezdte figyelni. Újra láttam a szomorúságot az arcán, de továbbra sem akartam lelkizni, ezért nem kérdeztem meg mi baja. Nem azért találkozgatunk, hogy a problémáinkról meséljünk egymásnak.

-Miért mentél hozzá olyan fiatalon? - ültem fel én is.

-Voltál már szerelmes, Tom? - fordult felém hirtelen.

Nem értettem, hogy jön ez ide, de azért vigyorogva megráztam a fejem.

-A szerelem aranyos dolog, de nem nekem.

-Ugyan már, biztos voltál szerelmes! Legalább gyerekkorodban.

-Nem én - ráztam a fejem kitartóan.

-Akkor teljesen mindegy, feleslegesen magyaráznám miért mentem hozzá... - fordult vissza a tengerhez.

-Ha annyira szerelmes lettél volna, most nem kefélnél félre velem - jegyeztem meg bunkón.

-A hűséggel mindig is gondjaim voltak - kacagott. - Különben, a szerelem is elmúlhat... De most van más, akit szeressek - pillantott rám.

Komolyan magam alá csináltam attól a nézéstől. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy rám értette azt a "más"-t. De én nem akartam, hogy Stella szerelmes legyen belém. Hiszen ez így volt jó. Csak szex és semmi más. Nem értettem az egészet, Stella nem is tudott rólam semmit. Nem ismerte az énemet a való életben, és még itt sem beszélgettünk annyit, hogy csak úgy belém szerethessen.
Különben is, baromság az egész. Röhögnöm kellett, ha elképzeltem magam itt, Stella új férjeként, mint egy helyi lakos, olyan indiai bő gatyában, pödört végű papucsban, varázsszőnyegeket árulva.

-Nézd már, de fasza halacskák! - kiáltottam fel hirtelen, majd az előttünk úszó halakra mutattam.

-Tom, beszélnünk kéne - szólalt meg komoly hangon, figyelembe se véve a lelkesedésem a halak iránt.

-Hát... jó - nyeltem egy nagyot. Utáltam az olyan monológokat, amik így kezdődtek. - Hallgatlak.

Stella hosszú ideig habozott, majd végül félve rám pillantott és egyszerűen, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, kibökte:

-Terhes vagyok.

Hirtelen úgy éreztem magam, mint akit pofon vágtak, de tudtam, a neheze még csak most jön. Már előre rettegtem a válaszától, de meg kellett tudnom.

-Tőlem?

-Nem, dehogyis - rázta a fejét. - Már két hónapja nem is láttalak... - jegyezte meg kissé szemrehányóan.

Majdnem összehugyoztam magam fene nagy megkönnyebbülésemben, de igyekeztem elrejteni az idióta, bamba vigyort a képemről. Fogalmam sincs mihez kezdtem volna egy gyerekkel.
Néhány másodperc múlva akaratlanul is a hasára tévedt a tekintetem, de az most is tökéletesen lapos volt. Valóban elég "friss" lehetett még a dolog.

-Azt hittem, a férjeddel nem szexelsz - hagyta el a számat a lehető legidiótább mondat.

-Miből gondoltad? - nevetett fel halkan. - Pont ma mondtam, hogy igen.

-Hát... - elharaptam a mondatot, mert foglalmam se volt, hogy fejezzem be. Most mondjam azt, hogy azért, mert úgy rám vetette magát, mint egy kiéheztetett nőstény oroszlán?

Az egyik kezemmel öntudatlanul megtapogattam a hátam, amin még mindig néhány vörös csík éktelenkedett Stella karmaitól. Láttam, hogy a szemeivel végig követi a mozdulatom, majd alig láthatóan elmosolyodott.

-Veled egészen más.

Nem mondtam semmit. Nem akartam, hogy valami szerelmes maszlagot hozzon ki belőle. Nem akartam kapcsolatot egy a világtól teljesen elzárt, szinte idegen lánnyal.

-Nem tudom mihez kezdjek - szólalt meg néhány perces csönd után.

Most sem válaszoltam, csak a vizet piszkáltam egy elszáradt pálmalevél darabkával.

-Tom, segítened kell! - bukott ki belőle kétségbeesetten.

-Nekem? - kérdeztem vissza értetlenül. - Miben?

-Kérlek, vigyél el innen! Nem akarok vele élni, nem akarok neki gyereket szülni... - sírta el magát Stella. - Nem nőhet fel itt a gyerekem! Könyörgöm Tom, te vagy az egyetlen lehetőségem!

Felálltam és akaratlanul is hátráltam egy lépést. Én nem akartam ebbe belekeveredni. Éreztem, hogy ez nem helyes, de féltettem a kényelemhez szokott seggem és a megszokott életem Európában. Stella és a gyereke nem fért volna bele, ez a kapcsolat csak itt mindentől és mindenkitől elzárva működhetett. Tudtam, hogy a külvilágban azonnal megfulladnék tőle.
Így, hogy én döntöttem el mikor jövök, bármiféle kötelezettség vagy szemrehányás nélkül, tökéletes volt, de tudtam, ha most magammal viszem, gondoskodnom kell majd róla, róluk.

-Nem tehetem - suttogtam kétségbeesve.

-Tom, ne hagyj itt! - sírt még jobban. - Csak vigyél el innen, nem kérek mást.

-Sajnálom Stella, de az én életem épp elég bonyolult enélkül is. Nem tehetek érted semmit.

Összeszorítottam a szemeim, majd sarkon fordultam és elindultam a faház felé. El akartam tűnni innen, most azonnal.

-Tom, várj már! - jött utánam a könnyeit törölgötve Stella.

Nem válaszoltam, csak elkezdtem összeszedni azt a kevés cuccot, amit magammal hoztam. Őrült módjára vágtam be őket a táskámba és csak reménykedtem, hogy nem hagyok itt semmit.

-Nem fogsz már visszajönni, igaz? - kérdezte csendesen, mikor rájött, hogy ez az egész helyzet hidegen hagy.

Egy pillanatra megtorpantam. Szívesen hazudtam volna, de végül úgy döntöttem, jobb, ha az igazat mondom.

-Nem valószínű - ráztam a fejem.

Csalódottan bólintott egyet, majd rám emelte gyönyörű kék szemeit és láttam, hogy néhány újabb könnycsepp tört utat magának az arcán. Fájt, hogy ezt kell tennem vele, de a kényelmes kis életemet sokkal jobban féltettem. És Stella férjétől is sokkal jobban tartottam.

-Te voltál az egyetlen jó dolog ezen a nyomorult szigeten - suttogta elcsukló hangon. - Csak veled éreztem jól magam, csak benned bízhattam... meg fogok őrülni nélküled Tom. Nem hagyhatsz magamra!

-Nem volt köztünk semmi, Stella. Mi csak szexültünk, oké? - válaszoltam kissé durván.

-De én szeretlek, Tom! - kezdett el zokogni.

Azt hiszem, ez volt az egyetlen mondat, amit semmiféleképpen nem akartam hallani tőle. Hirtelen úgy éreztem magam, mint akit fojtogatnak és képtelen voltam lelépni.

-Ne sírj kiscsillag - léptem hozzá közelebb, majd át is öleltem. Ő azonnal hozzámbújt és mintha kicsit csillapodni kezdett volna a szaggatott levegővétele. - Minden rendben lesz.

-Ugye visszajössz még?

-Nem, Stella, nem jövök már vissza soha többé. De te jól meg leszel itt, nem lesz semmi baj.

Még mielőtt tiltakozhatott volna, utoljára megcsókoltam, közben pedig igyekeztem jól az eszembe vésni minden egyes mozdulatát és a puha ajkait, majd óvatosan lefejtettem magamról a karjait és kiléptem a faházból. Vissza se néztem, csak sietve átvágtam a mólón, át a másik szigetre, ahol a taxi kitett.

 

A repülőn ülve betettem a fülhallgatóm és elindítottam egy Aerosmith albumot. Nem akartam arra a borzalomra gondolni, amit sietve magam mögött hagytam. Igazából, rá kellett jönnöm, hogy valóban nem érdekelt Stella problémája. Nem ismertem őt, hiszen sosem beszélgettünk, a találkozóink kimerültek néhány gyors menetben. És különben is, volt egy férje, aki gondoskodott róla. Nem értettem miért akart engem vagy hogy miért akarta elhagyni a földi paradicsomot. Talán, ha egyszer meghallgattam volna, ha tudnám, hogy az élete nem olyan tökéletes, mint amilyennek gondolom, akkor most sajnálnám. Talán segítettem is volna neki. De így nem érdekelt.
Csak azt sajnáltam, hogy nem lesz több titkos találkozó a Maldív-szigeteken. Nem jöhetek többet ide, amikor csak kedvem van hozzá. Azaz, nem lesz már kihez. És a szomorú az volt az egészben, hogy talán csak maga a puszta tény, hogy ennek az őrült korszaknak vége van, sokkal jobban fájt, minthogy elvesztettem Stellát. Hiszen én nem kötődtem hozzá, csupán a sziget és az együttléteink hangulatát élveztem, ez volt, ami minden egyes szabad percemben ide csalt és nem Stella.
Ahogy a gép egyre jobban távolodott a szigettől, éreztem, hogy lassan ideje lenne felhagyni az ilyen őrültségeimmel és végre felnőni. Otthon, távol ettől a furcsa, álomszerű helytől.

41. rész - Risky business

2011. máj. 17. 21:41 - írta strawberry24

Lucas az utolsó estéjén álmatlanul forgolódott az ágyábán. Nyomasztotta a tudat, hogy holnap vissza kell térnie az átlag életébe és már semmi sem lesz olyan felelőtlen, mint Rachelle-lel. Azért még ha nem is egészen úgy sikerült ez a hét, mint várta, be kellett vallania, hogy rettentően élvezte.
Sóhajtott egy nagyot, aztán az ablak felé fordult és hosszú perceken keresztül bámulta a csillagokat. Ahogy némán, mozdulatlanul bámult a semmibe hirtelen eszébe jutott, hogy még van egy el nem intézett ügye Shai-jal. Egy hatalmas vigyorral az arcán ült fel, majd azonnal a telefonjához kapott.

"Gyere a deszkapark bejáratához most! Jössz nekem eggyel!"

Amint elküldte az sms-t, máris nekilátott öltözni, majd amilyen halkan csak tudott, kiosont a szobájából. Ahogy elhaladt Rachelle ajtaja előtt, hallotta, hogy a nővére még ébren van, de valószinűleg telefonál, így Lucas kissé megnyugodott és sietve kilépett a bejárati ajtón.

***

-Hova a picsába tűntél?! - ordította a telefonba magából kikelve David.

-Tessék? - kérdezett vissza megszeppenve Rachelle, pedig tisztán értette, amit a menedzser a fülébe üvöltött és azt is tudta, hogy a testőrei faképnél hagyása miatt ilyen mérges.

-Mégis hogy gondoltad ezt?! Meg is ölhettek volna! - hagyta figyelmen kívül a lány kérdését David.

Amellett, hogy a hangjából tisztán érezhető volt mennyire dühös, Rachelle mintha némi aggadolmat is felfedezett volna benne. Bár azt nem tudta eldönteni, hogy David valóban érte aggódott, vagy csak üzleti szempontból féltette-e.

-Ugyan már, te is érzed, hogy ez kissé túlzás - nevetett Rachelle. - Még csak fel sem ismertek.

Egy pillanatra csönd lett, és Rachelle szinte látta maga előtt, ahogy David elgondolkodik.

-Szerződésed van velük - jelentette ki végül, most már normális hangerővel.

-Tudom, sajnálom - sóhajtott végül Rachelle. - De magánéletem is van.

-Minimális - válaszolt félvállról a menedzser. - A testőrök a te biztonságod miatt vannak, kérlek vedd komolyan. Tom rajongói valóban veszélyesek.

-Oké.

Rachelle megforgatta a szemeit, mint egy durcás kisgyerek, akit az anyukája sokadszor szid le egy számára teljesen felesleges dolog miatt. Nem értette, hogy David miért van ennyire kiakadva és miért ragaszkodik ennyire ehhez a testőr dologhoz.

-Most le kell tennem, de erről még beszélünk. Addig pedig tartsd be a szabályokat! Jó éjt - köszönt el David, mintha mi sem történt volna, majd a választ meg sem várva, letette.

Rachelle elgondolkodva foragatta az ujjai között a mobilját. Már koránt sem tartott Davidtől, hiszen volt mivel zsarolnia őt. Elég lenne néhány rossz mondat egy interjún és máris hatalmas zűrt okozhatna a menedzsernek, David pedig nyilván bármit megtenne, hogy ez ne így legyen. De még nem akarta kijátszani ezt a lapot és különben is valószínű volt, hogy David figyelmeztetés nélkül is tisztában volt vele. Ennél viszont fontosabb, hogy meg kell szilárdítania a mostanában kissé elhanyagolt kapcsolatát Tommal, hogy később ha szükség lenne rá, biztosan mellé álljon.
Így hát Rachelle megfogadta Lucas legelső tanácsát és felhívta Tomot.

-Igen? - szólt bele kellemesen mély hangján Tom.

-Szia! - köszönt vidáman Rachelle, majd néhány másodpercre elgondolkodott. A hívás indítás után nem igazán tervezett semmit. - Mit csinálsz most? - kérdezte végül.

-Valami béna vígjátékot nézek - válaszolt unottan Tom, majd a háttérzaj hirtelen megszűnt. Valószínűleg kikapcsolta a tévét. - És te?

-Csak... rád gondoltam - játszotta az érzelgőset Rachelle, persze csak a maga módján.

-Lehet, hogy azzal én is jobban járnék. Hmm, már előttem is van... izmos felsőtest, tökéletes arc, szexi mosoly... - Rachelle érezte a hangján, hogy vigyorog és kivételesen ő sem bírta ki nevetés nélkül.

Úgy látszik, már kezd egészen hozzászokni Tom önimádó beszólásaihoz.

-Komolyra fordítva a szót - folytatta Tom -, úgy tűnik, hogy mindketten unatkozunk. Nem jössz át?

-Csábító, de nem akarom egyedül hagyni Lucas-t. Gyere te.

-Nekem is van egy kisöcsém, nem hagyhatom magára! - nevetett Tom. - Mi lesz, ha éjjel felébred és megtalálja a pornógyűjteményem?

-Tíz perc múlva legyél itt, különben felöltözve foglak várni - tette le nevetve Rachelle.

***

Néhány perccel azután, hogy Lucas megérkezett, egy magassarkú tompa kopogása hasított a néma csöndbe. A közelben csak egyetlen utcai lámpa pislákolt, így Lucas nem tudta tisztán kivenni a felé közeledő alakot, de ahogy kicsit közelebb ért hozzá, a könnyed parfümfelhőről azonnal felismerte.

-Remélem jó okod volt rá, hogy ilyenkor ide rángass engem - állt meg előtte Shai, majd undorodva végignézett az egyetlen megvilágított, graffitikkel borított falon.

Lucas vigyorogva elengedte a füle mellett a deszkaparkot becsmérlő megjegyzést és szemtelenül pillantott vissza Shai-ra.

-Nagyon is jó. Emlékszel, amikor megegyeztünk és te ígértél nekem még valamit? - kezdett bele izgatottan Lucas.

Shai felhúzta a szemöldökét. Nem tetszett neki ez a helyzet, de azért bólintott.

-Holnap haza megyek, szóval a szívességet most kérem.

-És mi lenne az? - kérdezett rá idegesen Shai.

Utálta az időhúzást és különben sem volt minden álma éjjel egy koszos deszkapark előtt ácsorogni.

-Egy csók - közölte nemes egyszerűséggel Lucas.

-Tessék? - nevetett hitetlenkedve Shai, majd meglepettségében hátra is lépett egyet. - Ezt te sem gondolhatod komolyan!

-Pedig de. A feltételeim közé tartozott, te pedig elfogadtad - vigyorgott pimaszul Lucas.

-Nem, nem, nem! - rázta a fejét hevesen a lány. - Csak 14 éves vagy! Jézusom, hogy jutott ilyen egyáltalán az eszedbe?!

-Nem mindegy már neked, hogy 14 vagy 44? - utalt gonoszkodva a bulin történtekre Lucas.

Nem akarta ő megbántani a lányt, de igen csak sértette az önbecsülését Shai heves tiltakozása.

-Ez szemét volt! - kiáltott fel sértődötten a szőkeség. - És különben is, a kettő teljesen más... Most józan vagyok. Ez ki van zárva, Lucas. Felejtsd is el.

-Ne csináld már, ez csak néhány év! Vagy... nem csak ez a baj? - nézett rá kíváncsian.

-Ha tíz évvel idősebb lennél, semmi kifogásom nem lenne ellene - sóhajtott egy nagyot Shai.

-Hát jó, felejtsük el - vonta meg a vállát Lucas, mire Shai megkönnyebbülten pillantott rá. - Viszont akkor sajnos mindenkinek el kell mondanom, hogy mi történt azon a bizonyos estén Herr Bleherrel... - vigyorodott el ördögien.

Shai megkövült arccal nézett rá és csak nagyokat pislogott. Lucas most komolyan ultimátumot adott neki?!

-Úgyse hinnének neked! - vágott vissza végül Shai.

Nem a legjobb támadása volt, ezzel ő is tisztában volt, de remélte, hogy Lucas-hoz ez is elég lesz.

-Megeshet, bár Rachelle biztos hinne nekem - folytatta tűnődő hangon. - Mindenesetre a szüleim még jóban vannak Herr Bleherrel. Ha haza megyek, bármikor el tudok beszélgetni vele, neki pedig nincs sok veszteni valója... Szerintem simán kitálal.

Shai arcáról tisztán leolvasható volt a rémület és a kétségbeesés. Úgy érezte, zsákutcába futott és csak ott mehet ki, ahonnan bejött. Egy újabb hibát kéne elkövetnie, hogy eltitkolhasson egy másikat. De annyira szerette volna elfelejteni és eltitkolni a Richard buliján történteket, hogy bármire képes lett volna. És bűntudata is volt, amiért ő máris megszegte az alku rá eső felét, azzal, hogy oda adta a Rachelle-ről készült képeket az egyik pletykalapnak.
Néhány másodpercre csend állt be közéjük. Lucas kíváncsian mosolyogva fürkészte Shai-t, a lány pedig az ajkát harapdálva, gondterhelt arccal nézett maga elé. Az utcai lámpa megadva magát pislákolni kezdett, de ezzel most egyikőjük sem foglalkozott. Shai talán jobban is örült volna, ha teljesen sötét lett volna, hiszen akkor biztosan senki nem látja majd, amire most készül.
Végül vett egy mély levegőt, majd hirtelen átkarolta a fiú nyakát és megcsókolta. Lucas majdnem elvesztette az egyensúlyát a váratlan mozdulattól, de hamar összeszedte magát és élvezettel viszonozta a csókot. Halkan sóhajtva közelebb húzta magához Shai-t, a kezeit, pedig lecsúsztatta a lány fenekére, mire Shai hirtelen feleszmélt és eltolta magától Lucas-t.

-Ennyi elég lesz - jelentette ki Shai, majd fenyegetően közel hajolt Lucas-hoz. - És ha ezt bárkinek el mered mondani, komolyan kinyírlak!

-Köztünk marad, ne aggódj - próbálta elfojtani a vigyorát Lucas, majd intett egyet a lánynak és elindult haza felé, azonban néhány lépés után visszafordult. - De ne feledd, a közös titkok csak még közelebb fűzik egymáshoz az embereket és nekünk van egy pár... - kacsintott a lányra, majd tényleg elindult a hosszú utcán.

A lábai még most is remegtek kissé és úgy érezte, a mosolyt soha többé nem fogja tudni lemosni az arcáról...


-Nem úgy volt, hogy ruha nélkül vársz? - mászott fel az ágyra egy hatalmas vigyorral az arcán Tom.

Kezeivel a lány két oldalán támaszkodott meg és egészen közel hajolt hozzá. Mélyet szippantott Rachelle friss gyümölcsös illatából, amit annyira imádott, majd csillogó szemekkel nézett fel rá, várva a választ.

-Késtél - jegyezte meg szemtelenül mosolyogva Rachelle. - Egy köntöst muszáj volt felkapnom, nehogy megfázzak - simított végig a vékony selyem anyagon.

Tom nagyot nyelve pillantott a lány rövid kis köntösére és akaratlanul is mocorogni kezdett, ahogy átfutott az agyán, hogy talán csak ez a falatnyi kis semmiség áll az útjába.

-Rajtad viszont rengeteg felesleges ruha van - tolta le a vállairól Tom hatalmas pulcsiját, majd egy pimasz kis mosoly kíséretében magához húzta a fiút és megcsókolta.

Tom agya teljesen kikapcsolt és már csak arra tudott koncentrálni, hogy kikösse a köntöst összetartó masnit, anélkül, hogy el kellene szakadnia Rachelle ajkaitól.

-Nem akarlak kiábrándítani, de fehérnemű is van rajtam - nevetett fel Rachelle, még mielőtt Tom le tudta volna szedni róla a köntösét.

-Már nem sokáig - vonta meg a vállát Tom, majd Rachelle nyakát kezdte csókolgatni.

A lány egy darabig csukott szemmel élvezte Tom kényeztetését és időnként elmosolyodott, amikor a fiú aranyosan szuszogva fújta ki a levegőt, ezzel kissé megcsikizve a nyakát. Néhány perc múlva Tom keze máris a lány köntöse alatt volt és még mielőtt az agyát teljesen ellepte volna a lila köd, Rahelle kissé eltolta magától, arcán egy széles mosollyal.

-És mi van, ha én csak beszélgetni hívtalak?

-Akkor beszélgetni fogunk... jó hangosan - vigyorodott el Tom.

-Komolyan gondoltam - nézett rá Rachelle. - Mostanában alig találkozunk.

Rachelle úgy érezte, hogy rezeg alatta a léc és kicsit tartott tőle, hogy Tom megsértődik ezen és itt hagyja őt. Átfutott az agyán, hogy talán fel kéne hagynia a gitáros ilyen fajta szivatásával, Tom sóhaja, pedig csak még jobban megijesztette.

-Igazad van - tűnődött el Tom. - Csak adj egy percet, amíg összeszedem magam - dőlt le mellé vigyorogva.

Rachelle megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Már komolyan kezdte azt hinni, hogy Tom fogja magát és dühében faképnél hagyja őt. De a gitáros egyetlen rossz szót sem szólt, csak közelebb húzta magához Rachelle-t és aranyosan mosolyogva próbálta elűzni a fejéből a rengeteg mocskos kis képet.

-És, miről beszélgessünk? - karolta át a lányt Tom.

Rachelle a mellkasára hajtotta a fejét, hogy ha olyan témára kerülne a sor, amit szeretne elhallgatni vagy amiről hazudnia kéne, ne kelljen rögtön Tom szemébe néznie.

-Rólad - válaszolta végül a számára legbiztonságosabb témát.

-Ez egy nagyon jó téma - nevetett fel Tom, de úgy tűnt, esze ágában sincs magától elkezdeni bármit is mesélni.

Rachelle eleinte azt hitte, hogy csak vele ilyen bizalmatlan, de idővel rá kellett jönnie, hogy Tom csak látszólag olyan nagyszájú, de valójában elég zárkózott. Az ő igazi kis titkait és a magánéletét gondosan elrejti a külvilág elől és csak Billel osztja meg, legalábbis ő volt az egyetlen olyan személy, aki rettenetesen közel állt Tomhoz és Rachelle ismerte.
Azzal, hogy ilyen lazának mutatta magát és állandóan beszélt meg poénkodott, csak elkerülte, hogy mindenki őt faggassa és megpróbálják kiszedni belőle a kis titkait. Így senkinek nem tűnt fel, hogy van egy másik Tom is, aki csak csendben mosolyog az őt körül vevő forgatagon és valójában sokkal több mindent tudna mesélni, mint az, akit eljátszik, csak nem akar.
Persze Rachelle nem elégedett meg ennyivel.

-Múltkor én meséltem, most te jössz - válaszolt komolyan. - Mondjuk, beszélj a szüleidről.

-Hát jó - sóhajtott beleegyezően Tom, bár nem értette miért érdekli ennyire Rachelle-t az élete. - Igazából, a szüleim elváltak, amikor hat éves voltam. Pocsék egy időszak volt, anya teljesen kikészült... Azt hiszem, akkor engedett el így minket. Mármint, anya sosem nevelt minket igazán, inkább csak barátok voltunk, mint szülő és gyerek.

-És utána? - kérdezte Rachelle, mikor látta, hogy Tom nem fogja folytatni.

-Nem megyünk le inkább az Elba partjára? Biztos nagyon szép most éjjel... - kezdett mellébeszélni Tom.

-Háziőrizetben vagyok, David elég mérges most rám... - sóhajtott Rachelle.

Nem akarta ráérőltetni Tomra, hogy meséljen, hiszen pontosan tudta milyen rossz ez. Ő sem szeretett kiadni magáról semmit és ezek szerint Tom sem, csak rosszul esett neki, hogy a gitáros még mindig nem bízik benne teljesen, pedig ő renget mindent őszintén elmondott magáról és a családjáról.
Tom nem is kérdezett semmit, csak elgondolkodva meredt maga elé, aztán valamiért mégis beszélni kezdett.

-Azt hiszem, Ő úgy gondolta, hogy több szükségünk van egy mindent megértő anyára, miután apa lelépett, mi meg felnőttnek képzeltük magunkat. Gondoskodni szerettünk volna róla, át akartuk venni apa helyét és akkor találtuk ki, hogy sztárok leszünk - nevetett fel halkan Tom. - Elterveztük, hogy az összes pénzünket neki adjuk és majd rengeteget fogunk együtt utazgatni, hátha attól jobb kedve lesz. Aztán pont kapóra jött Gordon, a mostohaapánk, akinek volt egy zeneiskolája. Megtanított gitározni, Billről pedig kiderült, hogy bár egy hangszerhez sem ért és a mai napig nem tud kottát olvasni, de isteni hangja van. Anyát, pedig boldoggá tette, de akkor már rég a fejünkbe vettük, hogy híresek leszünk és túlságosan is beleéltük magunkat ahhoz, hogy csak úgy letegyünk róla a kudarcok ellenére is.

-Ilyen nagyszabású terveitek voltak már hat évesen? - mosolyodott el Rachelle.

-Mindig is csak nagyban gondolkodtunk - nevetett Tom. - Úgy könnyebb, ha tudod, hogy valaki mindig áll melletted. Billel óriási segítség vagyunk egymásnak. És anya is mindig kiállt mellettünk, bármilyen őrültséget is találtunk ki. Mondjuk annak nem igazán örült, hogy a zene miatt elhanyagoltuk a sulit, de úgy gondoltuk, hogy bármi is történjen, mi biztosan csak a zenével akarunk foglalkozni és akkor minek mondjuk fizikát tanulni?

-Tudod, én mindig azt hittem, hogy ti csak úgy előkerültetek a semmiből. Hogy csak úgy egy nap alatt felkaptak titeket, mert biztos volt valami ismerősötök egy lemezkiadónál.

Tom felnevetett.

-Ha te tudnád, hogy hány éven keresztül melóztunk a semmiért... Sőt, az hogy most ott tartunk ahol, csak a szerencsének köszönhető. Minden szart elvállaltunk, amit csak lehetett. Fesztiválok, falunapok, tehetség kutatók, de még kis kocsmákban is felléptünk. Az, hogy pont ott ült bent egy producer, csak hatalmas mázli volt. Nem volt lehetőségünk demót készíteni és ismerősökön keresztül eljuttatni valami menő cégnek.

Rachelle kezdett kicsit más szemmel nézni Tomra. Már nem csak az önimádó, elkényeztetett sztárt látta benne, aki minden második mondatával fel tudta idegesíteni, amíg neki dolgozott. Most, hogy kicsit jobban belelátott a helyzetbe, egészen másképp látta az egész bandát. El kellett ismernie, hogy ezek a srácok keményen megdolgoztak a sikerért és ehhez képest mégis egészen normálisak maradtak. Persze nem kell semmi komolyra gondolni, Rachelle csak egyszerűen becsülte és tisztelte Tomék kitartását és elszántságát.

-A környékünkön szinte senki sem volt igazán jóban a szüleivel - szólalt meg Rachelle. - Fura azt hallani, hogy valaki ilyen szeretettel beszéljen az édesanyjáról. És ez nagyon jó - mosolyodott el halványan.

-Mindig is jó volt a kapcsolatunk, a válás után, pedig csak rá számíthattunk.

-Mellettem sosem álltak ki igazán a szüleim. Nem hittek bennem - jegyezte meg csendesen Rachelle.

-Ugyan már, minden szülő támogatja a gyerekeit - mondta bíztatóan Tom.

-Az enyémek nem. Azért mentem a jogi egyetemre is, mert az az egyik legkeményebb. Választhattam az orvosi és a jogi között, de nem bírom a vért, szóval maradt a jog. Nem hitték, hogy képes vagyok annyit tanulni. Kinevettek, amikor előálltam az ötlettel. Én, pedig azért is megcsináltam. De nem érdekli őket... - ült fel Rachelle.

-Oké, lehet, hogy én szerencsés voltam anyával, de nem hiszem, hogy ennyire nem érdekelné őket, hogy mi van veled. Miért nem beszélsz velük erről?

Rachelle legszívesebben elmondta volna, hogy akkor sem hívták fel, amikor címlapra került Tommal, de nem akart veszélyes vizekre evezni.

-Nem értem, hogy ezeket eddig miért nem mondtad el - váltott témát Rachelle. - Ha tudtam volna, hogy neked is volt rendes, emberi életed és nem csak a bunkó sztár oldalad van... - elharapta a mondatot és ijedten nézett Tomra. Érezte, hogy ebből nem fog egykönnyen kimászni.

-Ezt gondoltad rólam? - kérdezte kifürkészhetetlen arccal Tom.

-Hát... elég sokáig igen - vallotta be kelletlenül, hiszen nem lett volna érdemes hazudni. Csak még átlátszóbb lett volna az egész.

-És akkor miért jöttél össze velem, ha ezt gondoltad? - kérdezte még mindig nyugodt hangon Tom.

-A kitartásod miatt - improvizált Rachelle. - Akármennyit is szivattalak, nem adtad fel és... reméltem, hogy ha ennyire kitartó vagy, akkor valami komolyabb, normális szándékod is van.

-Hát, pedig nincs - válaszolt néhány másodperces késéssel komoly hangon Tom, majd hirtelen elnevette magát. - A szándékaim a kezdetektől fogva nagyon mocskosak.

Rachelle szinte már hallotta, ahogy egy hatalmas kő esik le a szívéről. Egy pillanatra azt hitte, hogy kész, vége... Tom rájön mindenre és azonnal kidobja, de szerencsére a gitáros nem sértődött meg, csak poénnak vette az egészet. Vagy végig tisztában volt vele, hogy Rachelle ezt gondolta róla és akkor okosabb, mint hitte. Mindenesetre Rachelle megjegyezte, hogy ezek után nem árt, ha óvatosabb lesz Tommal.

-Igen? És elmondanád, hogy pontosan mik is azok? - mosolyodott el végül, mintha valóban csak egy vicc lett volna az egész. - Tudod, játszunk nyílt lapokkal... - bújt ki lassan a köntöséből.

Úgy érezte, ennyi bőven elég volt a lelkizésből és még mielőtt komolyan lebukik, jobb lesz ha eltereli Tom figyelmét. Addig legalább ő maga sem fecseghet feleslegesen. Legszívesebben a falba verte volna a fejét, amiatt amit mondott, de nem tehette.

-Inkább megmutatom - kacsintott Tom, majd hevesen Rachelle ajkainak esett.

Folyt. Köv.

Novella

2011. máj. 15. 22:05 - írta strawberry24

Sziasztok!
Sajnálom, de új részt még mindig nem hoztam, viszont megtaláltam egy régebbi, be nem fejezett novellámat, aminek megírtam a végét a hétvégén. Gondoltam, legalább ennyit hozok nektek, amíg nem lesz új rész. :)
Elég hosszúra sikeredett, szóval bőven lesz mit olvasni... :D

 

Szerelem, egy éjszakára

 

Tom egy nagyot ásított, majd türelmetlenül az ajtó felé tekintett. A házból nem szűrődött ki egy árva hang sem, minden teljesen mozdulatlan maradt, akárcsak tíz perccel ezelőtt is.
A raszta hajú fiú előhalászta zsebéből a telefonját és a kijelzőjére pillantott. 7:42.
-Biiill! – kiáltotta el magát, aztán dühösen morgott valamit az orra alatt.
Na nem mintha attól tartott volna, hogy elkésnek az iskolából. Ugyan már… Tom Kaulitz szinte minden egyes nap elkésett, sőt kifejezetten élvezte, ha tíz-tizenöt perccel nyolc óra után eshet be a termébe egy laza mosoly kíséretében. Csupán utált várni. Főleg Billre, akinél a „csak egy perc” kijelentés, egy óra és a végtelen közötti intervallumban mozgott. Ezzel mindig az őrületbe tudta kergetni testvérét.
Fél lábbal ráállt a gördeszkájára, majd a másikkal lassan ellökte magát. Hagyta, hogy néhány métert lassan guruljon előre a járdán, aztán visszakanyarodott az ajtó elé. Ezt eljátszotta még néhányszor, az unalomtól és az álmosságtól kissé lelassulva.
-Na végre – jegyezte meg mély, reggeli rekedtes hangján Tom, amikor meghallotta a zár kattanását.
Nem fordult hátra, megvárta amíg Bill vidáman odaszökdel hozzá.
-Na, milyen nap van ma Tommi? – vigyorodott el kisfiúsan a fekete hajú, amint mellé ért.
Tom ajkai is lassan mosolyra húzódtak, egyszerűen nem tudott haragudni erre a srácra. Különösen ma nem. Lassan felé fordította a fejét, most már ő is vigyorgott.
-Boldog szülinapot tökfej!
-Boldog szülinapot Tomci! – tapsikolt vidáman Bill, majd gyorsan átölelte testvérét.
A fekete hajú fiú láthatóan majd’ kibújt a bőréből, olyan izgatott volt, Tom viszont csak felnevetett, aztán egy lassú mozdulattal ellökte magát a bejárat elől. Bill sietős léptekkel indult utána, hogy tartani tudja a tempót, miközben be nem állt a szája.
-Tudod, fura dolog tizenhétnek lenni – gondolkodott el Bill. – Olyan, mintha több mindent csinálhatnék, mint eddig, pedig nem igazán… Nagy kicseszés, mi? De azért jó érzés kimondani, hogy tizenhét vagyok… Huhh… Emberek, tizenhét lettem! – kiáltott fel nevetve. – Na ja… vicces. Szerinted mit kapunk anyáéktól? Meg a nagyitól? Jujj, alig várom már a bulit! Tök gáz, hogy pont keddre esik a szülinapunk! Kedd… milyen hülye nap ez? Még épphogy túléled a hétfőt, de a péntektől még rohadt messze van… - magyarázta összefüggéstelenül, ami épp eszébe jutott, hevesen mutogatva hozzá.
Tom reflex szerűen bólogatott, miközben igyekezett elfojtani egy mosolyt.
-Te mit vettél nekem? – fordult felé hirtelen Bill, aztán meglátta a vigyort Tom arcán és felháborodást színlelve felkiáltott. – Hé, ne röhögj ki! Te is ugyanennyit dumálsz!
Bill játékosan meglökte Tom vállát, mire ő a váratlan mozdulattól elvesztve az egyensúlyát egyenesen egy bokorba esett. A gördeszka kicsúszott a lábai alól és lassan gurult tovább a járdán. Bill a szája elé kapta a kezét, Tom pedig hangosan szitkozódni kezdett, aztán egymásra néztek és hirtelen kitört belőlük a nevetés.

Az iskola bejáratánál Tom egy hanyag mozdulattal a kezébe pattintotta a deszkáját és laza, tipikus rapperes járásával besétált a kapun. Mellette Bill még mindig vidáman fecsegett, de testvére figyelmét most más kötötte le.
A bejárathoz közel most is ott állt az a lány. Kis kilencedikes volt, idén kezdett a suliban. Ártatlan, naiv tekintet, bájos szőke fürtök és hatalmas szemek. Tom nem tudta a nevét, sőt igazából semmit nem tudott róla, csak az tűnt fel neki, hogy mindig őt bámulja és minden egyes reggel itt várja őt – feltéve, ha nyolc előtt beesik- majd amikor rá néz, pirulva elkapja a tekintetét.
A fiú élvezte a helyzetet, ezért most is rámosolygott, olyan igazi rosszfiús mosollyal, majd elégedetten nyugtázta, hogy a várt hatás most sem maradt el. A lány szinte fülig pirult és azonnal a barátnőjével kezdett nevetgélni, miközben lopva Tom felé pillantgatott. Azonban a tekintete egyszer csak megváltozott, az arcára egy furcsa fintor ült ki. Tom csak néhány másodperces késéssel értette meg az okát.
-Hali! – csimpaszkodott a nyakába egy hosszú, feketére festett hajú lány, majd ajkait erőszakosan Tom ajkaira tapasztotta.
A srác elvigyorodott és élvezettel markolt a lány fenekébe.
-Boldog szülinapot, édes! – nézett fel rá hatalmas szempillái mögül.
-Kösz – mosolygott töretlenül Tom.
Érezte, hogy a nap folyamán még tartogat neki egy-két kellemes meglepetést a fekete bombázó és ha elég ügyes, talán rá tudja venni, hogy még itt az iskolában átadja. Mondjuk az egyik szertárban, vagy egy üres wc-ben… neki aztán teljesen mindegy. A lényeg, hogy a délutánját ne ilyenekre kelljen vesztegetnie.
-Na én léptem – nyomta le az arcába Tom sapkáját Bill, jelezve, hogy nem kíváncsi az arcára kiülő perverz gondolataira.
-Neked is boldog szülinapot Billy! – nyomott egy nagy cuppanós puszit az arcára a lány.
-Köszi, Sandra – mosolyodott el Bill.
-Jól van, aztán nekem ügyes fiú legyél – röhögött fel Tom, miközben egy-kettőt hadonászott vaktában arra, amerre testvérét sejtette. – Ne dobáld tintával a tanárokat, ne edd meg a padtársad kajáját és…
Bill csak nevetve megrázta a fejét, aztán oda sétált pár sráchoz, akikkel lepacsizott, majd hangosan röhögcsélve bementek a termükbe.
-Lassan nekem is mennem kell – simított végig a srác mellkasán Sandra és sokat sejtetően rámosolygott. – De van még egy meglepim neked.
-Harmadik órában ráérsz? – csókolt a nyakába Tom.
-Neked bármikor.
Tom arcára elégedett mosoly ült ki.
-Akkor majd megkereslek – csapott a lány fenekére szemtelenül vigyorogva, majd megfordult, hogy kivételesen időben érjen be órára. Had legyen egy nyugodt, igazgató-mentes napja az édesanyjának is.
Út közben még pont elcsípte a szőke lány fájdalmas pillantását. Tom gyomra akaratlanul is összeszorult. Valahol mélyen tudta, hogy ő bántotta meg a kislányt, de nem akarta beismerni magának. És nem is kellett volna, hogy érdekelje. Nem is ismeri azt a lányt! Megvonta a vállát és mint, aki tudomást sem vesz a létezéséről, lazán besétált a termébe.

-Boldog 17-et haver! – veregette meg a vállát egy szöszi srác az iskola előtti utcán.
Tom kivette a cigit a szájából és elmosolyodott.
-Kösz, Andreas.
-Na és, milyen érzés nagyfiúnak lenni? – ült fel mellé a korlátra röhögve.
-Hát… fura, hogy már nem anyu csomagolja az uzsit – válaszolt Tom elgondolkodva, aztán ő is elnevette magát.
-Sandrától mit kaptál? – húzogatta a szemöldökét Andreas.
-Majd következő órában – vigyorodott el Tom és egy nagyot szívott a cigijéből. – Billt nem láttad?
-Órája van.
-Azt mondta, lelép – vonta meg a vállát Tom, majd leugrott a korlátról és eldobta a csikket. – Benézek, hátha találok egy-két gyökeret – utalt mosolyogva a barátaira. - Szombaton találkozunk a bulin! – kiáltotta még hátra, aztán visszabattyogott a suliba.
A folyosókon egy árva lélek sem volt, Tom léptei hangosan visszhangoztak az üres iskolában. Már kezdte azt hinni, hogy ő az egyetlen barom, aki meglép egy osztályfőnökiről, amikor észrevette, hogy ott ül az a lány is. Épp az egyik füzetét tanulmányozta elmélyülten, de kivételesen egyedül volt, ezért Tom egy pillanatra megtorpant. Odamenjen hozzá?
Gondolatban szinte azonnal ki is nevette magát. Mégis miért menne oda egy ismeretlen lányhoz? Ráadásul egy kilencedikeshez… Aztán úgy gondolta, egy kis szórakozás sosem árt.
Gonosz-csábos mosoly ült ki az arcára, kezeit zsebre dugta és lazán elindult a lány felé.
-Leülhetek?
A lány ijedten kapta fel a fejét, de amikor meglátta, hogy ki szólította meg, talán még levegőt is elfelejtett venni. Néhány másodperces késéssel végül tétován bólintott.
-Tom vagyok – huppant le mellé a rasztás.
-Tudom – szaladt ki a lány száján. – Vagyis… láttalak már… a… itt… itt a suliban.
Tom elfojtott egy mosolyt.
-És téged hogy hívnak?
-Sophie vagyok.
-Neked nincs órád, Sophie? – ejtette ki lágyan a lány nevét Tom, miközben egy kicsit közelebb hajolt hozzá.
Sophie szíve kihagyott egy dobbanást. El sem tudta hinni, hogy az a srác, akit már hetek óta titokban figyel, a suli legjobb és legmenőbb pasija, akinek olyan finom illata van, amilyet elképzelni sem tudott volna és aki mindenkinél szebben ejti ki a nevét, most vele akar beszélgetni.
-E-elmaradt – préselte ki magából ezt az egy szót.
Érezte, hogy teljesen elvörösödik, amitől ha lehet, csak még jobban zavarba jött.
-Cool – válaszolt elgondolkodva Tom.
Sophie bólintott.
Hosszú percekig néma csendben ültek egymás mellett. A lány azon gondolkodott, hogy mit is mondhatna, amivel nem válik röhejessé és felkelti egy 17 éves fiú érdeklődését. Azonban ez elég nehéznek bizonyult, így Sophie lassan kezdte feladni, hogy bármi értelmeset is ki tud csikarni magából. Tom pedig azon tűnődött, hogy tulajdonképpen, mit is vár ettől a lánytól. Mert az tény, hogy ez így nem olyan izgalmas, mint amilyenre számított. Hívja ki cigizni, aztán ott próbálkozzon be nála? Végül is, egy szállal több vagy kevesebb… nem mindegy már?
-Kijössz? – húzta ki a zsebéből a dobozt Tom, majd minden szégyenlősködés nélkül a lány orra alá dugta.
Sophie nagy szemekkel nézett a fiúra.
-Én… én nem… nem cigizek.
A hangja megremegett és úgy érezte, itt-ott kissé el is csuklott. Nem tudta mi a gázabb. Ha bevallja, hogy még nem cigizett, vagy ha kipróbálja és majd Tom előtt kezd el fuldokolni a cigitől… Végül az arany középút mellett döntött, hiszen a „nem cigizek” nem feltétlenül takarja azt, hogy még nem is próbálta. Mindenesetre, érezte mennyire szánalmas, hogy egy épkéz-láb mondatot sem bír kinyögni a fiú előtt. Ilyen még sosem történt Sophie-val, de nem tehetett róla. Tom egyszerűen akkora hatással volt rá, hogy nem bírt parancsolni magának.
Tom hümmögött egyet, aztán elrakta a dobozt. Végül is, szarnak se kell, hogy még jobban tönkre tegye magát. Kösz, Sophie.
-Tudod, szombaton lesz a bulink. Mármint, nekem és Billnek. Bill az ikertesóm, biztos láttad már… - mosolyodott el Tom. – Ha gondolod, eljöhetsz. Megadom a címet. Überkirály lesz, mindenki meg van hívva, aki számít.
Maga sem tudta miért mondta mindezt, csak egyszerűen kicsúszott. Igazából nem is tudta elképzelni azon a bulin a kis Sophie-t. Oké, nem olyan kicsi, de valahogy nem neki való az ilyen fajta party.
-Ohh, köszönöm – válaszolt megilletődve a lány és ismét elpirult.
A fejében Tom utolsó mondata visszhangzott: „… mindenki meg van hívva, aki számít.”
Ez után újabb szünet állt be közöttük. Na nem mintha Tom nem tudott volna órákon át beszélni bárkivel bármiről, csak fogalma sem volt róla, hogy mit akar a lánytól. Különlegesnek és furcsán vonzónak találta a kislányos báját, de muszáj volt emlékeztetnie magát, hogy ez az egész csak szórakozásnak indult. Valahogy mégsem volt szíve becsapni és csúnyán megbántani Sophie-t.
-Tudod… a szombat… - kezdett bele Tom, de a csengő csúnyán belerondított.
-Persze, ott leszek – bólogatott hevesen Sophie és már fel is állt, hogy megkeresse a barátnőjét és elújságolja neki a hírt.
Tom nyelt egy nagyot. Vissza akarta mondani a meghívást. Már nem tűnt olyan jó ötletnek ez az egész. Nem, mintha ötlet lett volna bármikor is… De ha már így alakult, akkor nincs visszaút.
-Hát jó, te kerested a bajt, tündérke - motyogta Tom, de a termekből kiáramló tömeg zaja elnyelte, így Sophie nem hallhatta.
-Akkor szombaton – mondta valamivel hangosabban, megeresztve mellé egy szexi mosolyt, amitől Sophie-nak most is megállt a szíve, majd, hogy teljesen legyen a hatás, egy puszit is nyomott a lány arcára.
Ekkor érkezett meg Sandra is, magasra szökött szemöldökkel, de Sophie-nak volt annyi esze, hogy eltűnjön még mielőtt a dráma királynő jelenetet rendezne. Így intett egy utolsót a fiúnak és már el is nyelte őt a tömeg.
-Ez meg ki? – pillantott lenézően a lány után.
-Valami Sophie – vonta meg a vállát Tom.
Nem akarta elmesélni a történteket Sandrának, a csajok mindig felfújják az ilyesmit, neki pedig semmi szüksége a hisztire. Így is épp elég, hogy Sandra látta azt a puszit. Másodszor meg, elég volt a csajra néznie és már nem is érdekelte más, csak hogy megkapja végre az ajándékát.
Sandra lassan leemelte festéktől nehéz szemeit Sophie távolodó alakjáról és a srácra mosolygott. Nem érzett vetélytársat a lányban, de valami azért mégis motoszkált benne. Úgy érezte, bizonyítania kell a fiúnak.
-Akkor mehetünk? – lobogtatta meg a fiú arca előtt frissen megszerzett kikérőjét.
Tom felkapta a fejét. Mióta kell a lógáshoz kikérő? Kezdte kényelmetlenül érezni magát, ahogy tudatosult benne, hogy Sandra nem csak egy rövid kis 20 perces találkozóra gondolt.
-Hova?
-Hát hozzánk. Hogy kibontsd az ajándékod – harapott az ajkába Sandra.
-Ja, ja értem… - vágott olyan fejet, mintha csak most esett volna le neki, majd végre valóban levette a szemeit arról a pontról, ahol néhány perce Sophie eltűnt. – De nem lépek le.
-Mi van?! – szökött egy oktávval magasabbra a lány hangja.
Tom érezte a közelgő hiszti veszélyt, ezért gyorsan átkarolta a lány derekát és egészen közel hajolt hozzá.
-A fizikát ellógom, azt leszarom… de rajz faktról nem megyek el. Az az egyetlen közös órám Billel – magyarázta Tom.
Sandrát láthatóan nem hatotta meg a dolog.
-Azt hittem, az egész napot együtt töltjük…
Tom majdnem felnevetett, de végül visszafogta magát. Egy egész napot együtt a barátnőjével? Ugyan már! Ilyen még csak eszébe sem jutott, de nem tűnt jó ötletnek ezt közölni az amúgy is dühös Sandrával. Nagyot sóhajtott, aztán magára öltötte a megértő arckifejezését és igyekezett nem kinevetni a lányt.
-Ne haragudj, majd máskor bepótoljuk. De tudod, ma van a szülinapom és ilyenkor mindenki velem akar lógni… - vigyorodott el nagyképűen. – Te meg az év összes többi napjában alattam… khm, azaz mellettem vagy – javította ki magát gyorsan.
Sandra egy pillanatra elgondolkodott.
-Végül is… te vagy a szülinapos – adta be a derekát. – Meg van még a szertár kulcsa?
Tom győzedelmesen elvigyorodott és előhúzta zsebéből a kis kulcsot.

Tom bezárta maguk mögött az ajtót, aztán azonnal a lány ajkainak esett. Persze csak hogy addig se beszéljen.
Egyik kezével Sandra fenekébe markolt, a másikkal pedig igyekezett megszabadulni a saját nadrágjától, ezzel is jelezve, hogy ő nem szándékozik teljes 45 percet itt tölteni. Még ki akart menni a suli elé elszívni egy cigit.
Sandra elhajolt a fiútól és lesegítette róla az alsónadrágját is, aztán engedelmesen letérdelt elé. Nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy ő azt eltervezte, de nem szólt egy szót sem. Tomnak szülinapja van.
A fiú óvatosan az ajtónak dőlt és becsukta a szemeit. Egyik kezével Sandra hajába túrt és kissé összeszorította ajkait. Nem akarta, hogy a tanárok meghallják őket, de egy-két hangosabb sóhaj akaratlanul is felszakadt belőle.
-Imádlak… - búgta kissé mámorosan, halk, mély hangján, bár ez inkább a lány nyelvének, mint magának Sandrának szólt. És ezt ő is tudta.

Tom még mindig az ajtónak dőlve, csendben pihegett, Sandra viszont várakozóan nézett rá. Mellkasát egészen Toméhoz préselte és kissé elnyílt ajkakkal pillantott a fiúra. Tom elmosolyodott. Tudta jól mit szeretne a lány, de ez most nem adok-kapok dolog volt a részéről. Ő már csak egy jó erős cigit akart, semmi mást.
Finoman eltolta magától a lányt és felöltözött.
-Nem maradsz még egy kicsit? – kérlelte elnyújtott hangon Sandra.
Tom türelmetlenül sóhajtott.
-Kint már várnak.
-Csak egy kicsit… - karolta át a fiú nyakát, mit sem törődve a válaszával. – Olyan szexi hangod van… Teljesen bezsongok tőle - sóhajtotta már szinte a szájába.
Tom gyorsan megcsókolta a lányt, aztán kinyitotta az ajtót és sietősen kilépett rajta.
-Kösz az ajándékot, isteni volt! – mondta hátra sem nézve és ott hagyta a csalódott Sandrát.

Kint az udvaron, amikor már végre a kezébe vehette a cigijét, hangosan elnevette magát. Így még talán egy csaj sem könyörgött neki. Lehet, hogy ideje lenne új barátnő-féleség után néznie?
-Tooooom! – kiabálta teli torokból Bill, már egészen az iskola bejárata előtt.
Minden szem rá szegeződött, ő pedig vidáman mosolyogva vágott át az udvaron. Mindig ezt csinálta. Imádta, ha az emberek rá figyelnek, ha ő lehet a középpontban. Bill állandóan kiabálva beszélt, hangosan nevetett és úgy egyáltalán mindent hangosan csinált.
Tom csak magában vigyorgott. Ő is imádott a középpontban lenni, de Tom nem vívta ki minden hülyeséggel az emberek figyelmét. Ő kicsit nyugodtabb volt. Azt szerette, ha mindenki egy jó beszólásán nevet, a mosolyától olvadozik és elismerik, hogy igen is ő a legmenőbb srác a suliban. Ja, és a barátnői. Imádta a „legnagyobb nőfaló” címét.
-Szombaton állat nagy buli nálunk! – hallotta Bill hangját már egészen közelről. – Lelépünk? – kérdezte mellé érve, már jóval halkabban.
-Ja – ugrott le a korlátról Tom, majd testvére felé nyújtotta a cigis dobozt.
Bill kivett belőle egy szálat és meggyújtotta, aztán elindultak haza felé.

Tom megrázta a festékes kannát és gyakorlott mozdulattal felfújt a falra egy „T” betűt. Bill a földön ült és testvérét figyelte.
-Baszki! – kiáltott fel Tom és eldobta a festéket. – Tiszta retek lett a kezem…
Bill nem szólt semmit, csak felé nyújtott egy zsebkendőt. Tom azonnal törölgetni kezdte a kék foltokat az ujjairól.
-Anya kinyír, ha ezt meglátja…
Bill hangosan felnevetett.
-Szerinted nem tudja enélkül is, hogy hova jöttünk?
-Nincs egy kesztyűd? – engedte el a füle mellett testvére előző kérdését.
-Dehogynem, sapkám és sálam is van szeptemberben – mutatta fel üres kezeit Bill.
-Sapkám és sálam is van – utánozta elvékonyított hangon, pofákat vágva Tom.
-Hülye – jegyezte meg Bill, aztán elnevette magát.
Tom, beletörődve, hogy Simone ígyis-úgyis tudja mit csinál, felvette a festékes spray-t és folytatta művét. Bill a telefonjába merülve, csendben üldögélt mellette.
-És mi van azzal a csajjal? – pillantott fel Bill, aztán újra a mobiljának szentelte a figyelmét.
-Sandrával vagy Sophie-val?
-Sophie-val… gondolom – válaszolt bizonytalanul Bill. – A kis kilencedikes, aki folyton bámul.
-Ő az. Meghívtam a bulinkba. Nem tom’ miért.
-Mi van?! – akadt ki Bill. – Az az ÉN bulim is!
-Meg az enyém – vonta meg a vállát Tom.
-Akkor is szólnod kellett volna!
-Leszarom Bill. Különben is seggrészeg leszel, akkor meg nem mindegy ki van ott?
Bill elnevette magát.
-Csak nem bejön a csaj?
Tom felvett egy másik színt a körvonalhoz, aztán megvonta a vállát.
-Nem tom’.
Bill eltette a telefonját és Tomra nézett. Látva, hogy Tom komolyan beszél, ő is átváltott bizalmasabb hangnemre.
-Dobd ki Sandrát.
-És legyek Sophie-val? Ugyan már, ő még csak egy kislány…
Bill felvonta a szemöldökét. Rájött, hogy testvére még mindig nem komoly dolgokban gondolkodik és a kapcsolat szó talán eszébe sem jutott még. Azaz, a bátyjának mindig voltak kapcsolatai, állandóan egyikből a másikba rohant, de sosem vette komolyan őket. Ha gondolt egyet, minden akadály nélkül megcsalta az aktuális barátnőjét vagy csak simán kidobta és máris megkörnyékezte a következő áldozatát.
-Ha arra megy ki a játék, ne is erőlködj, nem fogod tudni megfektetni.
-Kit nem fogsz tudni megfektetni? – érkezett meg két srác nevetve.
Az egyik Andreas volt, az ikrek legjobb barátja. A másik inkább csak egy haver volt a suliból. Marknak hívták és világosbarna, felzselézett haja volt, a hóna alatt pedig egy deszkát szorongatott.
-Egy kiscsajt, elsős. De Bill téved, úgyis meghúzom – dőlt lazán a falnak Tom, miközben lepacsizott a két sráccal.
-Nincs para, csak ugratlak – lökte meg játékosan testvérét Bill. – Nincs olyan csaj, akit ne tudna az ágyába cipelni.
Bill tudta, hogy ő még talán képes lett volna lebeszélni Tomot erről az őrültségről, de ha fogadásba keveredik, akkor esze ágában sem lesz megállni és csúnyán össze fogja törni annak a kislánynak a szívét. Ezért is igyekezte elviccelni a dolgot és inkább Tomnak igazat adni, hátha a másik két srác megelégszik ezzel, de ahogy a bátyjára nézett, a tekintete mindent elárult. Ő nem akart ebbe a játékba belemenni, de már késő volt. Nagyon késő.
-Ennek fogadás szaga van! – kiáltott fel egy másodperccel később Mark.
-Az ám! - lelkesült fel Andreas is. - Mit adsz, ha nem sikerül meghúznod?
Tom egy pillanatra elgondolkodott. Nem igazán volt kedve a fogadásosdihoz és Sophie-t sem akarta megszívatni, de a haverjainak azonnal feltűnt volna, hogy valami nem stimmel, ha most nemet mond. Nem akarta nekik elárulni, hogy furcsa érzései vannak a lánnyal kapcsolatban és még magában sem döntötte el mit akar tőle, ezért csak megvillantotta a laza, féloldalas mosolyát és magabiztosan nézett a két srácra.
-50 eurót.
A fiúk nagy szemekkel néztek rá. Tom még sosem ajánlott ennyi pénzt egy vacak kis fogadásért, ez pedig csak azt jelenthette, hogy rettenetesen biztos a dolgában.
-Alig várom már, hogy kiperkáld. Élvezet lesz nézni az arcodat! - röhögött végül Mark.
Tom csak megvonta a vállát. Ő már elintézettnek érezte az ügyet. Tudta, hogy nincs olyan csaj, aki ne feküdne be alá, a kis Sophie, pedig teljesen bele is volt zúgva.
-De ha nyerek, akkor tőletek fejenként kérek 50 eurót - jelentette ki néhány másodperccel később.
-Nem, ez így nem pálya! Ha nyersz, akkor te 100-at kapsz, ha meg pofára esel, mi csak 25-öt. Ez rohadtul nem fair - akadt ki Andreas.
Tom csak vigyorogva megrázta a fejét, jelezve, hogy ebből nem enged.
-Akkor szálljon be Bill is és mindenki egyformán kap - vetette fel Mark.
-Oké, megegyeztünk - nyújtotta a kezét azonnal Tom, mire az érintett meglepetten felhorkant.
-Hé, engem ebből hagyjatok ki!
-Nem bízol bennem? - vigyorgott öccsére Tom, de amint meglátta az arckifejezését, a mosolya azonnal lehervadt. - Nyugi, csak névlegesen vagy benne. Ha esetleg nem jönne össze a dolog, akkor fizetem a te részed is - mondta Billnek.
Öccse összeráncolta a homlokát, de nem mondott semmit, ezért Tom visszafordult a srácokhoz és miközben megegyeztek, hogy a szombati buli a határidő, kezet fogott velük.

-Akkora barom vagy - jegyezte meg Bill a hazafelé úton, mikor már csak ketten voltak.

Tom nem válaszolt, csak elmélyülten igyezett valahogy eltüntetni a kezéről a festéket. Nem akarta még egyértelműbben az anyja tudtára adni, hogy a tiltása ellenére is újból a köztulajdont rongálta.

-Nem értem, hogy ezt minek kellett... Az a kiscsaj még tuti szűz. Miért jó neked, hogy összetöröd a szívét?! Nem hiszem, hogy 50 euró olyan csábító ezért cserébe...

Tom gyomra összerándult öccse szavai hallatára, de továbbra sem szólalt meg. Makacsul nézte a kezét és egyre erősebben dörzsölte a már elrongyolódott papírzsepivel, de esze ágában sem volt válaszolni.

-Ott van neked Sandra, miért kell egy másik csaj is? Nem hiszem, hogy olyan jó érzés tönkre tenni valakit - folytatta szemrehányóan Bill. - Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan megunnál egy csajt, ha végre képes lennél odafigyelni rá is és nem csak a saját kielégülésedre! De neeem, neked muszáj mindig újabb és újabb lányokat kihasználnod, mert az olyan "férfias" és menő - húzta el a száját undorodva Bill. - A bátyám vagy, nem igaz, hogy nem ragadt rád ennyi... Basszus figyelj már rám! - kiáltott rá hirtelen Bill, mire Tom végre felkapta a fejét és az öccsére nézett. - Kérlek, szállj ki ebből.

-Persze, futamodjak meg még mielőtt egyáltalán belekezdtem volna... - nevetett fel ridegen Tom. - És különben is, ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak!

-Hidd el, te is bánni fogod, ha most nem hallgatsz rám! Tudom, hogy nyomasztani fog a bűntudat, és tudom, hogy te is tudod. Csak azt nem értem, hogy akkor mégis miért csinálod...

-Figyelj! - torpant meg Tom és kissé dühös tekintetét öccse szemeibe fúrta. - Tizenhét vagyok, előttem az egész élet, bőven ráérek még komolyan gondolkodni és az "igazi" után loholni. Most ezt élvezem és kész. Nem erőszakoltam meg senkit, egyszerűen a csajok a lábaim előtt hevernek. Hülye, aki nem él az ilyen lehetőségekkel. Ők tudják mire számítsanak velem szemben, nem ígértem senkinek semmi többet annál, amit adtam, innentől, pedig csak magukat okolják, ha a szőke herceget látják bennem.

-Én ezt értem - válaszolt kissé megszeppenve Bill -, de néha olyan tudsz lenni, hogy... Nézd, a szívének senki sem tud parancsolni, lehet, hogy úgyis beléd szerethet valaki, hogy tudja milyen vagy és te ennek ellenére is csúnyán megbántod. Meg lehet mondani finoman is valakinek, hogy részedről ennyi volt... Sophie esetében, pedig már most tudod, hogy többre vágyik tőled, mint amire te készülsz. Élvezheted az életet, téged idézve, de attól még nem kell megbántanod másokat.

-Bill, ma szülinapunk van. Nem akarok veszekedni - sóhajtott egy nagyot Tom, majd ismét a kezéről kezdte letörölgetni a festéket, ezzel jelezve, hogy részéről a téma le van zárva.

Szombat este, amint Simone és Gordon tapintatosan elmentek otthonról, az emberek elözönlötték a házat. Ahogy Tom mondta, valóban ott volt mindenki, aki számított.
Igazi vad házibulinak indult az egész. A zene az utca végéig kihallatszódott, mindenki kezében egy-egy pohár alkohol volt és Bill az ajtóban lelkesen üdvözölte a vendégeket. Azonban Tom inkább a háttérbe vonult és csak arról gondoskodott, hogy mindig legyen elég ital elől, mert nem akart találkozni Sandrával. Igaz, hogy úgy külön nem hívta meg rá a lányt, de szinte biztos volt benne, hogy Sandra úgy gondolja, őt nem is kell meghívni, egyértelmű, hogy ott lesz.
Végül másfél óra múlva megunta a konyhában bújkálást és rájött, hogy így Sophie-t sem fogja megtalálni, ezért nagy levegőt véve előmerészkedett és csak reménykedett benne, hogy nem fut össze Sandrával.

-Szia nagyfiú! - hallotta meg szinte azonnal barátnője mézesmázos hangját.

Tom összeszorította a száját, nehogy elkáromkodja magát. Hogy lehet valakinek ekkora pechje?

-Szia Sandra - válaszolt kelletlenül Tom.

-Hol voltál eddig? Mindenki téged keres - simult a mellkasához Sandra, majd lábujjhegyre állt, hogy megcsókolhassa a fiút, de az alig észrevehetően elfordította a fejét.

Tom hirtelen szánalmasnak érezte magát, amiért a saját buliján a barátnője elől bújkál. Tudta, hogy még most, mielőtt Sophie meglátja őket együtt, meg kéne neki mondania, hogy ennyi volt. Végül is, mással is szakított már, igaz, hogy nem így szemtől szemben, csak simán egyértelművé tette a csajnak, hogy részéről vége van. De csak nem lehet olyan nehéz.

-Baj van? - kérdezte Sandra, amin Tom majdnem elnevette magát. Minden úgy történt, mintha előre meg lett volna írva.

-Figyelj, én... - elharapta a mondatot, fogalma sem volt mit mondjon. Magyarázkodjon kíméletesen, esetleg okolja saját magát, mint valami béna sorozatban vagy legyen kíméletlen bunkó? - Szakítani akarok - bökte ki végül semleges hangon.

Sandra úgy nézett ki, mint akit pofon vágtak. Hosszú másodpercekig csak könnyes szemmel fürkészte Tom arcát, hátha a fiú elneveti magát és közli, hogy csak viccel, vagy legalább, hátha le tud olvasni róla valamit, de nem járt sikerrel. Tom meg se mozdult, az arca teljesen érzelemmentes volt, a szemei, pedig mindig is megfejthetetlenek voltak Sandra számára.

-Kidobsz? - kérdezte végül remegő hangon, mire Tom csak bólintott. - Basszus legalább mondd meg miért! - lökött egyet a mellkasán dühösen Sandra.

Kiakasztotta, hogy Tom ennyire nyugodt, míg ő legszívesebben zokogva a földre borulna. Kedve lett volna megtépni őt, de tudta, hogy azzal semmit sem érne el.

Tom fanyarul elmosolyodott, majd kíváncsian a lányra nézett.

-Biztos tudni akarod?

-Nem, a picsába is! Szerinted minek kérdeztem?! Ennyit igazán megérdemlek, seggfej!

-Többször is megcsaltalak - közölte nemes egyszerűséggel Tom az igazat. - És meg is csaltalak volna még. Nem kellesz már nekem, ennyi.

Sandra teljesen ledöbbenve hallgatta őt és egyszerűen nem akarta elhinni, amit mond. Azt várta, hogy Tom majd mond valami béna indokot, amitől mindketten megnyugszanak és majd sértődöttségükben felszednek valakit a bulin, de hogy ilyen nyíltan közölje vele, hogy soha nem is szerette és semmibe vette... erre álmaiban sem számított. Már hisztizni sem tudott, úgy érezte teljesen magába zuhant. Ő azt hitte, Tom is érez iránta valamit... azt hitte, hogy hűséges volt hozzá. De Tom végig a háta mögött röhögött rajta és semmibe vette. Sandra hihetetlenül megalázottnak, megbántottnak és nyomorultnak érezte magát ettől a néhány mondattól. Megszólalni sem volt képes.

-Hát... akkor szia - mondta végül Tom, majd hátra se nézve ott hagyta a lányt.

Látta a szemeiben, hogy komolyan megbántotta őt és a gyomra most is összerándult, ha arra gondolt, milyen kegyetlen volt Sandrával, de nem akart ezzel foglalkozni. Persze a tény miatt, hogy Sandra vígasztalása helyett Sophie átverésére készül csak még nagyobb görénynek érezte magát, de a fogadásból már nem hátrálhatott ki. Legalábbis ő meg volt győződve erről.

-Szia hercegnő - karolta át Sophie derekát Tom.

A lány egyedül álldogált a nappaliba vezető ajtó mellett és csak kívülről szemlélte a bulit. Olyan elveszettnek tűnt, hogy Tom szinte teljesen biztos volt benne, hogy nem ivott még egyetlen korty alkoholt sem. És talán nem csak a buli folyamán, hanem egész életében sem...

-Tom? - fordult hátra meglepetten Sophie, majd a fiú hirtelen jött közelségétől azonnal zavarba is jött. -Öhm... boldog szülinapot! - mosolyodott el esetlenül, hogy leplezze zavarát.

-Kösz - vigyorodott el a gitáros. - Hogy érzed magad?

-Jól, egész jól - bólogatott Sophie.

-Igyál egy kicsit, ettől biztos jobb kedved lesz - nyomott a kezébe nevetve egy pohár vodkát, amit nagy hirtelen az asztalon talált.

Sophie tétovázva pillantott a pohárra, majd Tomra. Nem volt biztos benne, hogy olyan nagyon szeretne lerészegedni, de nem mert nemet mondani a fiúnak. Úgy volt vele, hogy ő biztos jobban tudja, hogy kell bulizni, ezért néhány másodperces habozás után, összeszorított szemekkel le is húzta az egészet. Komoly energiát igényelt, hogy ne kezdjen el köhögni a torkát maró alkohol miatt, de végül sikerült elnyomnia.
Tom elégedetten mosolyogva felkapott még egy üveget, majd a lány derekát átkarolva a lépcső felé kezdte tolni.

-Menjünk fel egy kicsit, itt alig hallom, hogy mit mondasz - magyarázta Tom, miközben bevezette Sophie-t a szobájába.

Amíg a lány határozatlan léptekkel körbenézett, addig ő észrevétlenül kulcsra zárta az ajtót. Nem akarta, hogy bárki is megzavarja őket.

-Igyál még nyugodtan - nyomta Sophie kezébe az üveget Tom, mintha csak azt hinné, azért nem iszik, mert szégyenlősködik vendégségben.

-Köszi - motyogta Sophie, majd engedelmesen kortyolt egyet a számára ismeretlen italból.

Tom lehuppant az ágyra és magával húzta Sophie-t is. Mindenféleképpen ő akarta irányítani a dolgokat és egyetlen percet sem akart hagyni Sophie-nak a feleszmélésre. Félt, hogy ha a lány rájönne mit tervez valójában, akkor azonnal kimenekülne és ő elvesztené a fogadást.

-Gyönyörű vagy - mosolyodott el édesen, miközben lágyan végigfuttatta ujjait a lány karján.

Sophie-t kirázta a hideg és kissé zavarba is jött. A szíve a torkában dobogott és izgatottan várta a beszélgetés kimenetelét. Tisztában volt vele, hogy Tomnak barátnője van, de most mégis úgy érezte, a fiú nem csak barátként hívta el. Úgy érezte, most végre valóra válhat, amiről hónapok óta csak álmodozik. A suli leghelyesebb és legnépszerűbb fiúja talán meg fogja kérdezni, hogy akar-e a barátnője lenne. Talán hétfőn már Tom oldalán mehet be a suliba...

-Köszönöm - lehelte végül Sophie.

Halkan és bátortalanul beszélt, de hatalmas, csillogó szemekkel nézett Tom mélybarna szemeibe, majd a tekintete akaratlanul is a fiú ajkaira tévedt. Eljátszott a gondolattal, milyen lenne, ha Tom megcsókolná őt... Persze a fiú könnyedén kiolvasta a tekintetéből mire gondol és kedve lett volna felnevetni. Ha ennyire vágyik a csókjára, rajta ne múljon!
Óvatosan a lány fölé hajolt, majd nagyon lassan hozzáérintette ajkait a lány ajkaihoz. Várt egy fél másodpercet, de mivel nem ütközött ellenállásba, lágyan megcsókolta. Félreértés ne essék, nem állt szándékában végig ilyen óvatosan és gyengéden bánni Sophie-val, csak nem akart már az elején ráijeszteni a hevességével. Azonban pár perc múlva már nem tudta visszafogni magát és a csókba belefeledkezve, ledöntötte Sophie-t az ágyra, a keze pedig máris a lány felsője alatt kalandozott.

-Tom... Tom! - tolta el magától kissé bátortalanul a fiút, miközben igyekezett észrevétlenül kimászni alóla. - Várj egy kicsit, kérlek...

Túl gyors volt neki ez a tempó és kicsit meg is volt rémülve. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy Tom talán egészen mást akar tőle, mint ahogy ő azt elképzelte és talán csak egyetlen órára... de ő nem ezt akarta. Csak azt nem tudta, hogy mondja meg Tomnak anélkül, hogy ő itt hagyná őt.

-Ne haragudj - kapott észbe Tom, majd lassan felült, ezzel szabad teret adva a lánynak. Látta rajta, hogy teljesen zavarba jött a helyzettől és talán meg is ijedt, ezért inkább visszavett egy kicsit.

-Semmi baj, csak... - suttogta Sophie, de a mondatot nem tudta befejezni. Hiszen mit is mondhatna ilyenkor?

Egy pillanatra csend állt be közéjük és csak az ajtó mögül beszűrődő zenét lehetett hallani. Sophie Tom arcát fürkészte, de nem látott sokat, mert a szobában sötét volt és csak az ablak alatt elhaladó autók fénye világított be néha.

-Ne haragudj - ismételte magát Tom. - Inkább csak beszélgessünk, oké?

Sophie mosolyogva bólintott egyet, Tom pedig elégedetten elvigyorodott. Esze ágában sem volt beszélgetni, csak taktikát váltott.
Törökülésben leült a lánnyal szemben, és levette az éjjeliszekrényről az italt, amit még a csók előtt tett fel oda, majd lazán meghúzta.

-Mesélj magadról egy kicsit - kérlelte Tom, miközben Sophie-nak nyújtotta az üveget.

A lány most valamivel bátrabban fogadta el, mint az előbb és habozás nélkül bele is kortyolt. Ezután szerényen elmosolyodott és ahogy Tom kérte, mesélni kezdett magáról. A fiú csak bólogatott, miközben folyamatosan, bár észrevétlenül diktálta a lányba az italt és valójában Sophie egyetlen szavára sem figyelt oda. A lány azonban ebből semmit sem vett észre és az alkohol hatására csak egyre vidámabban beszélt.

-Rohadtul szexi az a piercing az ajkadban! - kiáltott fel hirtelen Sophie, majd egyik ujját végig is húzta a fiú ajkain. - Már napok óta ez jár a fejemben... - nevetgélt.

Tom féloldalasan elmosolyodott. Tudta, hogy a lány már totál kész van, mert józanul soha nem mondott volna neki ilyeneket. Tom biztos volt benne, hogy Sophie ezek után már nem fog ellenkezni, akármit is csinál. Végre szabad a pálya!
Hirtelen, minden előzmény nélkül letámadta a lányt egy heves csókkal. Képtelen volt már tovább várni és hallgatni az egyre jelentéktelenebb fecsegését. Sophie nevetve dőlt hátra, Tomot magával húzva. Az alkohol hatására a teste teljesen elernyedt, olyan volt, mint egy rongybaba és talán még ha akart volna sem tudott volna felállni.
Tom nem is tökölt sokat, azonnal neki látott megszabadítani a lányt a ruháitól, aki csak bódultan mosolyogva hagyta. Nem akarta sokáig húzni a dolgokat, egyrészt mert rettenetes bűntudata volt, másrészt, pedig mert ez csak egy fogadás volt számára.

-Biztos akarod ezt? - szaladt ki a száján.

Tom maga sem értette miért kérdezte, hiszen Sophie teljesen magán kívül volt és csak furán bólogatott. Talán csak egyfajta önnyugtatás volt, hogy később azt mondhassa magának, Sophie is akarta. Pedig tudta, hogy a lány józanul sosem ment volna bele...
De Tomnak kötelessége volt, a lány pedig rábólintott, így hát megszabadította az utolsó ruhadarabjától is.


-Hé, tündérke! - kiáltott a fekete hajú lány után Mark, de az mintha meg sem hallotta volna, töretlenül sietett kifelé. - Sandra, állj már meg! - kapta el a karját.

A lány kelletlenül megtorpant, majd szembefordult Markkal.

-Mit akarsz? - mordult rá barátságtalanul.

Mark egy pillanatra teljesen ledermedt. Sandra, aki mindig tökéletesen nézett ki, akinek mindig minden egyes hajszála pontosan be volt állítva, aki még másnaposan is úgy festett, mintha épp egy szépségszalonból lépett volna ki, most egészen elborzasztó látványt nyújtott. A sminkje teljesen elkenődött, a haja kócos volt, a szempilláin kövér könnycseppek ültek, a szeme, pedig egészen vörös volt. Mark sosem látta még ennyire kiborulva Sandrát.

-Mi történt? - kérdezte néhány másodperces késéssel.

-Semmi, engedj el! - rántott egyet a karján, amit Mark még mindig szorosan fogott.

-Tom elmondta a szöszit? - kérdezte a fiú együttérzően, mintha meg sem hallotta volna Sandra előző dühös felszólítását.

-Hogy mit? - szökött magasba Sandra szemöldöke. - Milyen szöszit?

-Hát Sophie-t. Gondolom épp most dugja meg a szobájában... - vonta meg a vállát Mark. -Miatta dobott, nem? Vagy... te nem is tudtad? - bizonytalanodott el a végére, látva Sandra meglepett és értetlen arckifejezését. - De csak egy hülye fogadás az egész - tette hozzá gyorsan, érezve, hogy mekkora bajt kavart.

-Tessék?! Egy fogadás? Komolyan egy idióta fogadás miatt dobott engem?! - akadt ki Sandra.

A szomorúságának már nyoma sem volt, a szemeiben csak mérhetetlen düh csillogott. Mark érezte, hogy itt hatalmas bomba fog robbani és úgy döntött, jobb ha eláll a lány útjából.


Másfél óra múlva, mikor a kis Sophie már totál kiütve aludt mellette, kikászálódott az ágyból és sietve magára kapta a ruháit. Tudta, hogy megnyerte a fogadást, de valahogy nem tudott örülni neki. Egy utolsó pöcsnek tartotta magát, amiért ezt képes volt megtenni Sophie-val. Ráadásul úgy, hogy aljas módon leitatta...
Ahogy kilépett az ajtón, a hangos zene szinte szó szerint az arcába csapódott, a hirtelen jött fény, pedig bántotta a szemét. Hunyorítva botorkált le a lépcsőn és az egyetlen vágya az volt, hogy minél előbb eltűnhessen onnan. Azonban előtte volt még néhány elintéznivalója.

-Hé, Andreas! - tette a kezét egy szőke srác vállára, aki hatalmas vigyorral az arcán fordult felé. - Jöttök 100 euróval.

Andreas arcáról azonnal lefagyott a mosoly, ahogy tudatosult benne, hogy elvesztette a fogadást, de válaszolni már nem tudott, Tom azonnal el is tűnt.
Sietve indult a testvére keresésére és azonnal magával is húzta a konyhába, amint megtalálta.

-Kurva nagy baromságot csináltam, azonnal le kell lépnem - hadarta az értetlenül rá bámuló Billnek. - Sophie... ott van a szobámban, kérlek vigyázz rá, ha... felébred. Én... én megyek is - mondta összezavarodva Tom.

Titokban azt remélte, hogy az öccse jól leszidja és rábeszéli, hogy itt maradjon, de Bill nem mondott semmit. Mindketten tudták, hogy most az lesz a legjobb, ha Tom magára marad a gondolataival és egyedül jön rá, milyen hülye is volt. És Tom pontosan ettől félt a legjobban. Szembesülni a tetteivel...
De nem volt más választása, lassú, bizonytalan léptekkel elindult a kijárat felé. Átküzdötte magát a nappaliban összegyűlt hatalmas tömegen, majd már az előszobában járt, amikor Sandra ideges hangja ütötte meg a fülét.

-Mégis mit képzelsz magadról?! - kiabálta dühösen a lány.

-Sandra, kérlek... - sóhajtott fáradtan Tom, de a lány azonnal félbeszakította.

-Egy utolsó görény vagy! - állt meg előtte csípőre tett kezekkel. - Nem igaz, hogy annyi sem volt benned, hogy megmond, egy fogadás miatt dobtál ki!

-Tessék? - kérdezte értetlenül Tom.

Fogalma sem volt honnan tudhatta meg Sandra a fogadást, de semmi kedve nem volt ezen veszekedni vele. Ő már csak le akart lépni innen és elmerülni az önsajnálat tengerében.

-Tudok Sophie-ról és a nyomorult kis fogadásotokról! Akkora egy szemét vagy, Tom! Minden egyes csajjal egy utolsó rohadék módjára viselkedsz! Legalább mondtad volna el, hogy ezért...

-A fogadás nélkül is kidobtalak volna, Sandra - sóhajtott fáradtan Tom.

A lány egy pillanatra megkövülten nézett vissza rá, majd hirtelen lekevert egy hatalmas pofont Tomnak. A gitáros az arcához kapott és meglepve pislogott Sandrára, de nem mondott semmit. Tudta, hogy megérdemli, de nem volt kedve se magyarázkodni, se bocsánatot kérni.

-Most már mehetek? Végeztél? - kérdezte érzelemmentes hangon Tom, mire Sandra lekevert neki még egyet, majd sarkon fordult és indulatos léptekkel elindult a tömeg felé.

Tom nagyot sóhajtott, majd kilépett a hűvös éjszakába. Cél nélkül sétálgatott az utcákon, miközben azon tűnődött, hogy Sandrának igaza volt. Egy utolsó görényként viselkedik a lányokkal. Vagy ha eddig nem is, most már biztos. Talán ezúttal elvetette a súlykot.
Sandra túléli, Tom tudta, hogy vele nem lesz baj, de ha Sophie-ra gondolt, még a torka is összeszorult. Nem tudta biztosan, hogy azért bántja-e ennyire amit Sophie-val tett, mert érez valamit a lány iránt vagy csak azért, mert még olyan kicsi és ártatlan volt...


Valamikor korán reggel, amikor Tom visszamerészkedett, a vendégek nagy része már rég hazament, csak néhány ember feküdt még a kanapén és a fotelekben. Bizonyára azok, akik annyira kiütötték magukat az éjjel, hogy képtelenek voltak haza menni.
Tom halványan elmosolyodott a látványon, majd felment az emeltre, hogy benézzen az öccséhez. Halk léptekkel közelített a szobája felé, majd résnyire kinyitotta az ajtót és óvatosan benézett rajta. Bill az ágyon feküdt, szétvetett végtagokkal és aranyosan szuszogott. Tom mosolyogva visszacsukta az ajtót, aztán átsétált a saját szobájába, hogy aludjon néhány órát mielőtt a szüleik hazaérnek. Az ajtóban lerúgta a cipőjét, majd ledobta a pulcsiját a földre és vetkőzött volna tovább is, de egy halk sikoly megállította a mozdulat közben. Tom ijedten fordult az ágya felé, ahol a megszeppent Sophie nézett rá hatalmas, kisírt szemekkel.

-Sophie? - kérdezte, mintha nem hinne a szemének. Nem gondolta volna, hogy a lány még itt lesz és most meglehetősen kellemetlenül érezte magát.

Sophie nem válaszolt, csak még jobban maga elé szorította a takarót és egyik kezével letörölte a könnyeit. Rettenetesen megalázottnak érezte magát, főleg Tom előtt.

-Kimennél, amíg felöltözök? Kérlek... - szólalt meg remegő hangon Sophie.

-Ugyan már, néhány órája még nem szégyenlősködtél - nevetett fel Tom, majd látva a lány fájdalmas arcát, elhallgatott.

Sajnálkozva rápillantott, majd elfordult, de esze ágában sem volt kimenni a saját szobájából. Néhány másodperc múlva hallotta, hogy megnyikordul az ágy, nyilván Sophie végre elkezdett öltözködni. Tom türelmetlenül dobolt ujjaival a lábán, amíg a lány belebújt a földre dobált ruháiba.

-Kész vagyok - suttogta Sophie, miközben azt kívánta, bár soha többé ne kellene Tom szemeibe néznie.

Tom persze azonnal megfordult és kíváncsian nézett végig a lányon, de Sophie kitartóan bámulta a földet.

-Figyelj... - kezdett bele bizonytalanul Tom. - Ami tegnap este történt...

-Ne, kérlek ne kezdj el magyarázkodni - szakította félbe Sophie.

-Nézd, nem olyan nagy ügy - forgatta a szemeit Tom. - Szerintem jobb, hogy így vesztetted el, mintha egy csomót görcsöltél volna rajta...

-Fejezd már be! - kiabálta Sophie, amin Tom őszintén meglepődött. - Tudok a kibaszott fogadásodról! Remélem örülsz, hogy megnyerted!

Tom csak némán, nagyokat pislogva meredt a lányra. Egyedül erre nem számított. Fogalma sem volt mit mondhatna, ezért csak az első eszébe jutó kérdést tette fel.

-Honnan tudtad meg?

-Sandra nem rég ment el... - válaszolt elcsukló hangon Sophie. Látszott rajta, hogy nehezére esik erről az egészről beszélnie, főleg Tomnak és ő maga sem értette miért kezd el magyarázkodni, ahelyett, hogy végre eltűnne innen. - Eléggé ki volt ütve, azt hittem... azt hittem, csak féltékeny vagy félrebeszél a másnaposságtól, de ezek szerint... igaza volt.

Tom lehajtotta a fejét és szótlanul bámulta a cipőjét. Pocsékul érezte magát és fogalma sem volt mit mondhatna. Annyira gyűlölte magát abban a pillanatban, hogy még Sandrára is elfelejtett haragudni, amiért így keresztbe tett neki.

-Figyelj, én tényleg sajnálom - kapta fel hirtelen a fejét Tom. - Nem így akartam, azaz... tudatos volt, nem tagadom, de... ajj, a fenébe is! Nem akartalak megbántani. Kedvellek, oké?

Sophie szája fájdalmasan megrándult és egy könnycsepp is utat tört magának gyönyörű kék szeméből.

-Ezzel csak rontasz a helyzeten. Inkább ismerd be, hogy csak erre kellettem és kész, végeztünk. Vagy tudod mit? Nem kell mondanod semmit. Úgyse hinném el egy szavadat sem... - motyogta csalódottan Sophie, majd Tomot kikerülve elindult az ajtó felé, de a gitáros elkapta a karját.

-Kérlek ne menj el - mondta kétségbeesetten Tom. - Fasz voltam, tudom, de esküszöm, hogy nem így akartam. Szeretném helyre hozni a dolgokat... csak adj egy lehetőséget.

-Azt akarod, hogy ezek után legyek a barátnőd? - nézett rá csodálkozva Sophie.

-Csak próbáljuk meg - bólintott Tom.

Sophie elgondolkodott néhány másodpercre, majd könnyes szemeivel meglepően határozottan nézett Tomra.

-És mi lesz Sandrával?

-Ne mondd, hogy komolyan érdekel... - nevetett fel Tom.

-Az a baj, hogy téged sem érdekel.

-Tegnap szakítottam vele - vonta meg a vállát Tom. - És még jó, hogy nem érdekel, amikor téged kérlek meg, hogy legyél a barátnőm... Szóval, mit mondasz?

-Én soha nem leszek egy ilyen görény barátnője, mint te - nézett a szemeibe határozottan. - Egyszer sikerült átverned, de többször nem állok be a sorba. Te csak egy hatalmas hiba vagy a szememben. Most, pedig engedj el - húzta ki a karját Tom szorításából. - Hányingerem van tőled - nézett rá ridegen, majd egyszerűen kisétált a szobából.

-Sophie várj már! - kiáltott utána Tom, de a lány, mintha meg se hallotta volna, eltűnt a lépcsőfordulóban.

Tom érezte, hogy teljesen felesleges lenne utána mennie, csak még jobban a lelkébe taposna. Ő is és Sophie is. Tudta, hogy ez a lány komolyan beszélt és nincs több esélye nála. Sophie elég okos volt ahhoz, hogy tanuljon a hibájából és ne hidjen Tomnak. Hiszen a gitáros maga sem tudta, hogy valóban képes lenne-e egy kapcsolatra vele, főleg azok után amit Sophie-val tett.
Ezért csak visszasétált a szobájába, lerogyott az ágyára és a kezeibe temette az arcát...

*Egy hét múlva*

Tom és Bill a kertben ültek, a hátsó ajtó előtti lépcsőkön és elmélyülten néztek maguk elé, miközben néha nagyot szívtak a cigijükből. Az ég gyönyörű kék színű volt, csak az alját festette halvány narancssárgára a lemenni készülő nap. Nyugodt szombat délután volt, az egy héttel ezelőtti bulinak már nyoma sem volt a házban.

-Sophie-val beszéltél azóta? - kérdezte hirtelen Bill.

-Nem, látni sem akar - rázta a fejét nevetve Tom.

-És te ennek örülsz? - pillantott rá öccse.

-Részben. Tudod, Sophie-nak igaza volt... Ő nem volt több nekem, mint egy fogadás. Nem lettem volna képes vele járni. Csak megint megbántottam volna és örülök, hogy ezt megmondta nekem.

-Sandra is megmondta, hogy egy görény vagy - vonta meg a vállát Bill.

-Sandra meg egy hisztis ribanc - fújtatott dühösen Tom, majd eldobta a cigijét.

-És... akkor most mi lesz? Leállsz végre ezekkel a hülye nő-ügyeiddel? - kérdezte kissé félve Bill.

Tom felnevetett.

-Azt hiszem.

-Tényleg egy görény vagy... - csóválta a fejét Bill.

-Ne aggódj, megtanultam a leckét. Már nem tudom ezt élvezni... ennyi összetört női szív egy elétre elég volt. Mostantól csak az "igazi" után fogok loholni, ahogy te mondanád - válaszolt komolyan Tom, majd azért nevetve hozzá tette: - Persze az azért nincs kizárva, hogy néha a szerelem csak egy éjszakára szóljon...

Vége

#Party at Richard's house#

2011. máj. 8. 18:25 - írta strawberry24

Sziasztok! 
Először is köszönöm a komikat mindenkinek! :) <3 Hoztam is a kis bonus részt, amiben kiderül - legalábbis számotokra - Shai titka. :D Szóval, ez az egész egy visszaemlékezés lesz Rachelle gimis korából és semmi köze a jelenhez. 
Remélem tetszeni fog! :)

Lucas unottan ledobta a joystick-ot a kanapéra, sóhajtott egy nagyot, majd végignézte, ahogy a játékbeli karakterét kinyírják az ufók. A képernyőn már egy ideje a Game over felirat villogott, amikor végre rászánta magát, hogy megnézze mennyi is az idő. Fél tíz volt és Rachelle még mindig nem jött haza. Lassan öt órája késett, ezzel megdöntve az egyéni rekordját.
Lucas feltápászkodott a kanapéról és lesétált a konyhába, ahol az anyja épp mosogatott. Sejtette, hogy nem fog tőle semmi konkrétat megtudni, mert Rachelle sosem a teljesen igazságot mondta el a szüleinek arról, hogy pontosan hol is van, de remélte, hogy legalább valami információ morzsát elcsíphet, amiből kiindulhat.

-Anya, nem tudod, hol van Rachelle? - támaszkodott meg a konyhapulton Lucas.

A nő megvonta a vállát, majd lerakta a tányért, amit épp elmosni készült és a karórájára pillantott.

-Azt mondta, hogy valami Richard születésnapi bulija van ma és ott lesz. Azt hiszem, az egyik évfolyamtársa - ráncolta össze a homlokát. - De mindegy, nem sokára haza kell érnie. Tíznél tovább nem maradhat ott.

Lucas alig bírta visszatartani a nevetést. Ő pontosan tudta, hogy miféle bulit takar ez a "szülinapi party" és teljesen biztos volt benne, hogy ha az anyja is tudná, akkor soha nem engedte volna el rá Rachelle-t. Sajnos ezzel a nővére is tisztában volt, és rendszeresen hazudott az ilyen bulikról, majd hajnalban haza esett, arra hivatkozva, hogy az egyik barátnőjénél vagy Shai-nál aludt. A szüleiket sosem érdekelte különösebben.
És Lucas, az anyjával ellentétben azt is tudta, hogy Richard - a suli legmenőbb pasija - Rachelle barátja. Arról azonban fogalma sem volt, hogy Rachelle is ott lesz a buliján, pont ma, amikor megígérte neki, hogy elmennek moziba, aztán pedig együtt vacsoráznak.

-Elszaladok Sebastianhoz, nála hagytam a matek könyvem - szólalt meg végül Lucas, aztán máris az ajtó előtt volt és futtában felkapta a cipőjét.

Az anyja utána kiabált még valamit, de Lucas már nem halotta. Persze tisztában volt vele, hogy nem is igazán érdekelte, hova megy éppen és meddig marad. A szüleik sosem kérdeztek rá pontosan, hogy hova mennek, kivel és meddig maradnak, nem érdekelte őket, ha máskor jöttek haza, mint a megbeszélt időpont, a lényeg csak annyi volt, hogy épségben jöjjenek vissza. Rachelle és Lucas, pedig rendszeresen kihasználták a szüleik laza nevelését és nem egyszer egy vad házibuliból egy egyszerű kis csajos/pasis estét kreáltak.


Shai teljesen magán kívül igyekezett a kert felé, miközben néha megállt táncolni. Rachelle-t nem sokkal azután, hogy megérkeztek elhagyta valahol, így többnyire egyedül mászkált a hatalmas házban, vagy időnként egy-egy fiú élvezhette a társaságát.
Shai bizonytalan lépteitől sem tűnt kevésbé magabiztosnak, mint amilyennek józanul látszott. Kissé kócos, hosszú szőke haja és ruhájának félig lecsúszott pántja inkább egy igazi, sok bulit megélt party királynővé emelték, mintsem egy részeg lánnyá a sok közül.
Bár látása kissé homályos volt és legszívesebben egész este csak nevetett volna, mégis céltudatosan igyekezett a kert felé. Még fogalma sem volt, mit fog ott csinálni, de mindenféleképpen ki akart jutni.

-Hé, hova mész? - kérdezte tőle egy mély férfihang, és ezzel egy időben egy erős kéz fonódott a csuklójára.

Shai majdnem hátra esett, de egy furcsa mozdulattal sikerült megfordulnia, így csak a férfi mellkasának ütközött. Ahogy felnézett rá, az arca ismerősnek tűnt, sőt valahol tudta is, hogy Herr Bleher, Richard apja áll vele szemben, de a tudatáig már nem jutott el az információ.
Richard egyedül élt az apjával, aki amolyan örök gyerek volt. Semmit sem tiltott a fiától és a legtöbb házibuliján is ott maradt szórakozni. A városban olyan hírek is terjengtek róla, hogy többször kikezdett már nála jóval fiatalabb lányokkal, de Shai túl részeg volt ahhoz, hogy ilyeneken gondolkodjon.

-Shai? - szólította meg lágyabban, mire a lány bólintott egyet. - Hogy érzed magad? Milyen a buli?

Shai elmosolyodott és felmutatta a hüvelykujját. Úgy érezte, az összes hangszálát lemarta az alkohol és képtelen lenne megszólalni.

-Nagyszerű, ennek örülök - mosolyodott el a férfi. - Tudod, igazán gyönyörű vagy ma este - simított ki egy tincset a lány arcából.

-Köszönöm - préselte ki magából ezt az egyetlen szót Shai, majd el is mosolyodott hozzá.

- Megmutassam az emeletet? Ott kicsit csöndesebb... - búgta kellemesen mély hangján Herr Bleher, Shai pedig gyanutlanul követte őt.

 

Rachelle mosolyogva igyekezett a konyhába, fejét a zene ritmusára mozgatva, miközben próbált nem megbotlani a földön fekvő részeg emberekben. Már most mindenki azt beszélte, hogy ez lesz az év legnagyobb és legjobb bulija, pedig még alig kezdődött el. Rachelle pedig büszke volt rá, hogy itt lehet, sőt, egyenesen ő a házigazda barátnője.
Kinyitotta a hűtőt és kivett belőle egy újabb üveg sört, majd a konyhaszekrény felé fordult, hogy keressen egy nyitót is hozzá. A mozdulatsor közben érezte, hogy két kéz fonódik a derekára, de csak akkor fordult meg, amikor a sörnyitó már a kezében volt, addig pedig hagyta, hogy a srác végigcsókolja a nyakát. Azt hitte, hogy Richard jött utána, de amikor mosolyogva megfordult, hogy végre megcsókolja, csak meglepve pislogott az előtte álló ismeretlen srácra.

-Szia cicus - köszönt neki elhomályosult tekintettel, bambán vigyorogva.

Rachelle felnevetett, aztán eltolta magától a srácot.

-A kiscicáid a nappaliban várnak, te magával az oroszlánnal állsz szemben - közölte vigyorogva, majd ott hagyta a totál részeg fiút.

Kezében a bontatlan sörrel átvágott az embereken, egészen a nappaliig, ahol néhány perce Richard-ot hagyta. Vidáman sietett vissza hozzá, ellökve néhány embert az útból. Épp a kedvenc száma ment és semmiféleképpen nem akart lemaradni róla.
Azonban, amikor meglátta a barátját elfelejtett mindent, amire eddig gondolt. Levegőt is alig kapott, a sörös üveg kicsúszott a remegő ujjai közül, de az üvöltő zene miatt senki sem figyelt fel a hangos csörömpölésre.
Richard épp egy másik lánnyal csókolózott a nappali közepén. Szorosan egymáshoz simulva álltak, Richard a fenekét markolászta, a lány, pedig a nyakába csimpaszkodott és úgy tűnt, soha többé nem fogják elengedni egymást.
Rachelle úgy érezte magát, mint akit a szaunában nyakon öntenek egy vödör jeges vízzel, de úgy tűnt, ez senkit sem érdekelt. Az emberek ugyanúgy buliztak tovább, ugyanúgy lökdösték őt, mintha mi sem történt volna. Még a zene is fülsüketítően szólt tovább, mintha észre sem vették volna, hogy a házigazda rossz csajjal smárol.
Rachelle nem értette miért csak neki fáj ennyire. Még Richard-ot sem érdekelte, sőt észre se vette, hogy ő ott áll, földbe gyökerezett lábakkal. Rachelle nem értett semmit és úgy érezte, mindjárt megfullad. Menekülnie kellett onnan, azonnal.
Körbenézett, hátha lát valakit, aki segíthetne neki, de egy ismerős arcot sem látott hirtelen. Az egyetlen, akit észrevett az Shai volt, de a mozdulataiból ítélve ő is részeg volt és különben is épp az emeltre igyekezett egy idegen pasival.
Rachelle végül csak sarkon fordult és a könnyeivel küzdve kirohant a kertbe. Szívesen oda ment volna Richardhoz, hogy magyarázatot követeljen és levezesse rajta minden dühét, de nem volt bátorsága hozzá. Képtelen lett volna a szemébe nézni ezek után.


Bár Lucas még sosem volt Richardnál, az utca végéig kiszűrődő zenéből pontosan tudta hova menjen. Kissé félve nyitotta ki az ajtót, de miután senkinek sem tűnt fel, hogy ott van, valamivel bátrabban lépett be. Gyorsan meg akarta találni a nővérét és haza vinni minél előbb, nehogy annyira kiüsse magát, mint legutóbb. Már nem is haragudott rá az elmulasztott mozi miatt, csak nagyon aggódott. Nem akarta, hogy a nővére egy újabb hatalmas hibát kövessen el részegen.
Lucas lassan átvágott a nappalin, miközben tekintetével végig Rachelle-t vagy Shai-t kereste. Átkutatta az egész alsó szintet, de a lányokat sehol sem találta. Még csak egyetlen ismerős arcot sem látott, vagy legalábbis olyat, aki még nagyjából józan lett volna.
Végül úgy döntött, hogy felmegy az emeltre és benyit az összes szobába, bár őszintén remélte, hogy nem ott kell megtalálnia Rachelle-t.
Az emeleten csak néhány ember lézengett, valamint a fürdőszobában, nyitott ajtó mellett hánytak néhányan. Lucas fintorogva haladt tovább, azonban kicsit meg is nyugodott, hogy végre kikerült a tömegből. Persze Rachelle még mindig nem került elő és ez szörnyen aggasztotta.
Az összes szoba, ahova eddig benyitott üres volt, vagy csak néhány kiütött ember aludt benne. Fogalma sem volt hova tűnhetett a nővére.

-Shai?! - kiáltott fel, amikor benyitott az egyik hálószobába.

Mivel válasz nem igazán érkezett, felkapcsolta a lámpát, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg őt látta-e. Ideje sem volt újra megkérdeznie bármit is, amint világos lett a szobában, a lány hatalmasat sikított és iszonyatos gyorsasággal ugrott ki az ágyból, maga elé szorítva a takarót. Túl hirtelen és fájdalmasan kellett kizökkennie a részegség mámoros érzéséből, a kegyetlen valóságba.
Lucas csak akkor vette észre, hogy Shai mellett egy negyvesen évei végén járó férfi is feküdt.

-Herr Bleher?! - kérdezte remegő hangon Shai, figyelmen kívül hagyva az ajtóban álló, döbbent Lucas-t.

A férfi lassan felült az ágyban és furcsán méregette az előtte álló lányt. Látszott rajta, hogy még nem igazán tért magához az előző fél órában történtektől, de Shai-jal ellentétben nem tűnt részegnek. A szőkeség viszont egész testében remegett, teljesen sápadt és iszonyatosan ideges volt. Csinált már hülyeségeket életében, főleg, ha ivott, de hogy lefeküdjön az osztálytársa apjával?! Az még neki is meredek volt.

-Kérem mondja, hogy ez meg sem történt! - rázta a fejét Shai.

A férfi arcán egy perverz mosoly suhant át, majd a vonásai megkeményedtek és teljesen érdektelenül nézett vissza a lányra.

-Én hallgatok, ha te is - szólalt meg végül. - Amíg ez köztünk marad, addig egyikőnknek sem lesz baja belőle.

-Tessék?! - kérdezte hitetlenkedve, majd az arcán még az eddiginél is nagyobb megdöbbenés futott át. - Maga végig tuda... Maga egy perverz állat! - kiáltotta ájulás közeli állapotban Shai, majd mit sem törődve a férfi kárörvendő nevetésével, magára kapkodott néhány ruhadarabot, a többit, pedig csak felkapta és kirohant a szobából.

Becsapta maga után az ajtót és remegő kézzel beletúrt a hajába. Nem akarta elhinni, hogy ez vele történt meg. Ha ez kiderül, neki és a családja jóhírének is lőttek.
Még fel sem tudta fogni teljesen a történteket, amikor észrevette, hogy Lucas ott áll mellette és hozzá hasonlóan le van döbbenve.

-Az... Richard apja volt? - bökött a fejével a folyosó végén lévő szoba felé Lucas.

-Na ide figyelj! - hajolt le hozzá villámló tekintettel. - Ha ezt bárkinek is elmered mesélni...

-Nem tudja meg senki, ígérem - rázta a fejét hevesen Lucas.

-Helyes - egyenesedett fel Shai, és megpróbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna. - Erről többet mi sem beszélünk.

-Soha többé - válaszolt azonnal Lucas.

Shai óvatosan a falnak dőlt, majd elővett egy szál cigit és lassan rágyújtott. Igyekezett elnyomni magában az émelygést, amit az alkohol és a saját tette iránti undor váltott ki belőle. Nem értette, hogy történhetett ez az egész. Fogalma sem volt mi vette rá, hogy pont Herr Bleherrel feküdjön le. Hogy nem vette észre, hogy rossz emberrel kezdett?! Hányingere lett, ha csak rá gondolt... El akarta felejteni, hogy egyáltalán valaha betette ide a lábát és kész.

-Nem láttad valahol Rachelle-t? - szólalt meg néhány perc múlva, kissé félve Lucas.

Shai a gondolataiból kizökkenve felkapta a fejét. Eddig nem is tűnt fel neki, hogy Lucas-nak nem kéne itt lennie, de a kérdése mindent megmagyarázott. Valószínűleg Rachelle megint elfelejtette az egyik programjukat és most őt jött megkeresni.

-Gondolom a sebeit nyalogatja valahol - vonta meg a vállát.

-Tessék? - kérdezett vissza ijedten Lucas.

-Richard megcsalta, mindenki látta, szóval gondolom Rachelle is tudja. De én őt nem láttam - vonta meg a vállát, majd még egy utolsót szívott a cigijéből, aztán rádobta az égő csikket az eredeti perzsa szőnyegre. - Nyald fel Bleher - suttogta megvetően, csak úgy a semmibe meredve, majd ellökte magát a faltól. - Megkeressük?

Shai úgy döntött, jobb lesz, ha most más problémáival foglalkozik egy kicsit a sajátja helyett, mert azt egyelőre képtelen lenne feldolgozni.

-Igen, az jó lenne - bólintott Lucas.

Shai megfogta a kezét, nehogy elveszítse valahol a tömegben, aztán elindultak megkeresni Rachelle-t.
A lány a kertben, a hátsó ajtó előtti lépcsőn ült és halkan sírt. Lucas amint észrevette, azonnal oda futott hozzá és átölelte. Shai csak szép lassan elsétált hozzájuk, a léptei még mindig nem voltak túl biztosak, a gondolatai pedig egészen máshol jártak.

-Mit keresel itt? - kérdezte Rachelle, miközben igyekezett letörölni a könnyeit. Utálta, ha sírni látták őt, sőt ő maga is utálta, ha sírt. - Jézusom! Elfelejtettem, ne haragudj! - csapott a homlokára, amint eszébe jutott, hogy mit is ígért Lucasnak.

Lucas csak megvonta a vállát. Látszólag ez érdekelte most a legkevésbé.

-Hallottam mi történt... - jegyezte meg halkan.

-Én megmondtam, hogy ez lesz - szólalt meg Shai is.

Rachelle nem mondott semmit. Túlságosan fájt neki, hogy az egyetlen ember, akit szeretett - Lucas-on kívül - becsapta őt. Valószínűleg nem is szerette.

-Szard le ezt a seggfejt - legyintett Lucas. - Ezer másikat találsz!

-Ez ilyenkor nem segít - mordult rá Shai.

-Te talán tudsz jobbat? - kérdezett vissza ingerülten Lucas.

-Én megmondtam az elején, hogy ne bízzon benne - vonta meg a vállát Shai. - Az ilyen pasikról ordít, hogy náluk a kapcsolat egy egészen más fogalom.

-Na mert te aztán megválogatod, hogy kivel kefélsz éppen... - vágott vissza ingerülten Lucas.

Kicsit talán a saját sérelmei is közrejátszottak a dologban, de úgy érezte, Shai-nak semmi joga kioktatni a nővérét. Ő is mindig más pasikkal volt és a Richardhoz hasonló, nagyképű bunkó kategóriából válogatott, ezzel még nagyobb fájdalmat okozva Lucas-nak. Sosem értette, hogy miért az ő orra előtt csinálja ezt, amikor Shai pontosan tudta mit érez iránta. Mindenki tudta, ahogyan azt is, hogy Shai ennek ellenére mindig úgy tett, mintha észre se venné őt.

-Az az én dolgom - húzta fel az orrát sértődötten, majd inkább Rachelle-nek címezve, folytatta: - Én tudom mire számítsak és nekem ennyi elég. Őrültség az ilyen pasikban a szőke herceget keresni. Öngyilkos küldetés. Nem tudod őket megváltoztatni és kész, fogadd el.

Rachelle keserűen elmosolyodott, majd felállt a lépcsőről és leporolta magát.

-Nehogy ezen vesszetek össze - jelentette ki ridegen, már-már ijesztő nyugalommal a hangjában. - Túl vagyok rajta, oké? Az ilyen pasik nem jelentenek semmit, igazad volt Shai. Most pedig, ha megbocsátotok, nekem egy szörnyű hibát kell megbosszulnom.

Meg se várta, hogy válaszoljanak, emelt fővel elindult befelé, hogy egy életre megszégyenítse Richardot azért, amit tett vele. Meg fogadta, hogy nem fog hisztizni, nem lesz jelenet... egy szikrányi érzelmet sem fog kimutatni, csupán a jéghideg bosszút zúdítja a nyakába.
Rachelle persze érezte, hogy még nincs teljesen rendben, tudta, hogy valami megtört benne, de ahogy eddig már rengetegszer, most is elfojtotta magában az érzéseit és csak a céljára koncentrált.

-Lucas... - szólalt meg halkan Shai. - Ami az előbb, odafent történt... azt még Rachelle-nek se mondd el, oké?

Lucas meglepve nézett vissza rá. Sose látta még ennyire sebezhetőnek és összetörtnek Shai-t. Hirtelen nem is tudott mit válaszolni, csak tétován bólintott egyet.

-Köszönöm - suttogta Shai, majd tekintetével Rachelle-t kezdte keresni a nyitott ajtó mögött, hogy addig se kelljen a fiú szemébe néznie.

-Nincs mit - vonta meg a vállát halványan mosolyogva Lucas.

Minden dühe ellenére megsajnálta Shai-t. Valahol tudta, hogy a többi sráccal csak azért kezd ki, hogy az anyját bosszantsa vele, de érezte, hogy ez most komolyan megrendíthette a lányt. Ha ennyire nem akarja, hogy kiderüljön, akkor csak mélyen el akarja temetni magában a történteket és még annyit sem ér az egész, hogy az anyját feldühítse vele.

-Nem alszotok ma nálam? - szólalt meg újból Shai. - Nincs otthon senki és gondolom ti sem akartok most sokat magyarázkodni...

Lucas bólintott.

-Azt hiszem, ez egy olyan este, amiről egyinkőnk sem akar soha többet beszélni.

Shai keserűen mosolyogva bólintott egyet, aztán megfogta Lucas kezét és ismét Rachelle keresésére indultak, hogy aztán végleg elfelejthessék ezt az estét.

40. rész - Tom egész jó fej

2011. máj. 5. 20:38 - írta strawberry24

Legközelebb egy kicsivel több komment jól esne... :) Csak, hogy legyen motiváció részt írni. :)
Nagyon köszönöm azoknak, akik mégis írtak az előzőhöz! <3 Csak miattuk van most rész.

Rachelle másnap Tom kocsijának hátsóülésén ébredt, félig-meddig a gitároson feküdve, elzsibbadt végtagokkal. Néhány percig meg se bírt mozdulni, de végül erőt vett magán és kinyújtotta a karját, hogy előhalássza a táskájából a mobilját. Amint rápillantott a kijelzőre és tudatosult benne, hogy már dél is elmúlt, azonnal kipattantak a szemei és idegesen felült. Tom kissé mérgesen felmordult alatta és lassan ő is feltápászkodott.

-Mi van már? - kérdezte álmos hangon.

Megigazította magán a boxerét, aztán ásított egy hatalmasat és karikás szemekkel figyelte, ahogy Rachelle iszonyatosan gyorsan és idegesen magára kapkodja a ruháit azon a szűk kis helyen.

-Megígértem Lucas-nak, hogy ma egész nap vele leszek. Holnap utazik haza - magyarázta Rachelle, miközben előre mászott és lehajtotta a napellenzőt, hogy a kis tükör előtt sminkelhessen.

Tom is - akárcsak egy lassított felvétel - rápillantott a telefonja kijelzőjére, majd meglepve felhúzta a szemöldökét. Nem gondolta volna, hogy ilyen sokáig képes egy kocsi hátsóülésén aludni.

-Elviszlek, ne stresszelj - jelentette ki Tom, majd magára kapta a pólóját, a napszemüvegét és átmászott a kormány mögé.

-Nadrág nem kell? - pillantott rá Rachelle.

-Sietünk, nem? - vonta meg a vállát Tom, miközben már ki is tolatott a parkolóból. - Különben is, én egy rockstar vagyok - vigyorodott el lazán.

Rachelle nevetve megrázta a fejét, de nem mondott semmit. Aranyosnak találta Tomot, így totál kómásan, boxerben és napszemüvegben, miközben 160-nal száguld az autópályán, csak hogy ő hamarabb haza érjen.
Hirtelen szívesen elmesélte volna neki a tegnapi vitájukat vagy csak úgy akármit, vele és Lucas-szal kapcsolatban, de végül lenyelte ezt az érzést, elfordította a fejét és szótlanul meredt ki az ablakon.

-Hahó, megérkeztünk - simított végig a karján Tom.

Rachelle kissé összerezdült, aztán Tomra nézett és sietve próbált megszabadulni a biztonsági övtől.

-Köszi, hogy elhoztál - hadarta közben.

-Szívesen - válaszolt Tom, majd egy mozdulattal kikapcsolta Rachelle biztonsági övét. - Este hívlak. Most pedig érezzétek jól magatokat - mosolyodott el.

-Meg lesz, köszi. Szia - nyomott egy puszit az arcára, majd sietve kinyitotta az ajtót. - Egy nadrágot azért vegyél fel mielőtt kiszállnál - fordult vissza nevetve, majd egy utolsó puszi után kiszállt a kocsiból, Tom pedig vigyorogva elhajtott.

Rachelle sietős léptekkel igyekezett a hatalmas épület felé, de a bejáratnál megtorpant. Két nagydarab, feketébe öltözött férfi torlaszolta az ajtót és morcosan meredtek maguk elé. Fogalma sem volt mi történhetett, és nem is szívesen kezdett volna ki velük, de muszáj volt bejutnia, ezért bátortalanul megszólította az egyiket.

-Elnézést, bemehetnék? - nézett rájuk felvont szemöldökkel.

A két férfi azonnal oda kapta tekintetét és úgy tűnt, mintha felismerték volna őt.

-Scholz kisasszony?

Rachelle nagy szemekkel nézett vissza rájuk és hirtelen átsuhant az agyán, hogy talán jobb lenne elrohanni, amíg még lehet.

-Igen, én vagyok - válaszolt végül.

-Hans Müller, Günter Hoffmann - fogtak vele kezet, amit Rachelle még mindig teljesen értetlenül és meglepve viszonzott. - Mi leszünk a testőrei. David mondta, hogy jöjjünk ide.

-Itt fognak állni egész nap? - pislogott rájuk nagyokat Rachelle.

A két férfi egészen halványan elmosolyodott, bár lehet, hogy csak véletlenül megrándult az arcuk. Rachelle nem tudta eldönteni.

-Nem engedünk fel senkit, aki bánthatja Önt. De a kérdésére válaszolva, csak akkor fogunk itt állni, ha Ön itthon lesz - magyarázta türelmesen Hans.

-Egyébként, pedig mindenhova el kell kísérnünk Önt - egészítette ki Günter.

-Csak Rachelle, ha kérhetem - rázta meg a fejét összezavarodva.

Már egészen el is feledkezett David és Tom testőr-projectéről. Nem gondolta volna, hogy pont ma kap a nyakába két gorillát. Legszívesebben őrjöngött volna és még nekik is esett volna, de be kellett látnia, hogy konkrétan semmi esélye ellenük.
Nem akarta még jobban belevonni ebbe az életbe Lucas-t és különben is azt ígérte neki, hogy csak ketten lesznek. Ő maga még el tudott volna rejtőzni egy napszemüveggel, de kizárt, hogy ne tűnne fel senkinek két ekkora hapsi. Hát ennyire nincs esze David-nek?!
Fogalma sem volt, hogy rázza le ezt a két férfit, csak azt tudta, hogy ma semmiféleképpen nem jöhetnek velük. Nem akarta még jobban magára haragítani Lucas-t.
Rachelle már kezdett teljesen összeomlani, amikor hirtelen eszébe jutott valami.

-Igazából, nagyon sietek - szólalt meg végül. - El kell intéznem valami nagyon fontosat. Oda is el kell, hogy kísérjenek, igaz?

-Mindenhova - bólintott Günter.

-Rendben, akkor megkérném, hogy hozzák fel a kocsimat a mélygarázsból - nyomott a kezébe egy kulcsot Rachelle, majd beszaladt az épületbe.

Végigrohant a lépcsőkön, majd szinte szó szerint berontott a lakásába. Egyetlen percet sem akart elvesztegetni.

-Lucas! Hahó! - kiáltotta el magát az ajtóban.

-Rachelle? Na végre! - jött elő a konyhából dühösen Lucas. - Nem úgy volt, hogy az egész...

-Erre most nincs időnk, siess! - kapta el a karját Rachelle és már húzta is maga után.

-Mi a fenét csinálsz?! Állj már meg! - kiabált Lucas, miközben megpróbált kiszabadulni nővére szorításából.

-Itt vannak a testőreim és azt mondtam nekik, hogy hozzák fel a kocsimat, de rossz kulcsot adtam nekik, szóval van egy kis időnk meglógni. De sietnünk kell! - magyarázta futtában Rachelle.

-De pizsamában vagyok baszki! - torpant meg az utolsó lépcsőkön Lucas.

-Dél múlt! Miért nem öltöztél fel, tökfej?!

Rachelle lekapta a magassarkúját, aztán Lucas-t magával rántva kirohant az utcára. Jelenleg az érdekelte a legkevésbé, hogy kin milyen ruha van. Hátra se mert nézni, fogalma se volt, hogy a két gorilla észre vette-e már, hogy meglépett, csak rohant előre, végig a hosszú utcán.

-Nem tudtam, hogy egy gatyát felvenni se lesz időm... - válaszolt Lucas, miközben próbálta tartani a tempót a nővérével. - Hova a fenébe megyünk?!

-Fogalmam sincs - válaszolt nevetve Rachelle, aztán felugrott az első buszra, ami megállt az utcában.

Néhány másodperc késéssel Lucas is felszállt, aztán kifújta magát és értetlenül bámult vissza az emberekre, akik mind őket vizslatták. Lassan a nővérére fordította a tekintetét és egyszerre elnevették magukat. Mindketten mezítláb voltak, Lucas pizsamában, Rachelle, pedig a tegnapi, elegáns fekete ruhájában, ami sehogy sem illett egy koszos kis buszhoz. Kicsit kócosak és kifulladtak is voltak, együtt pedig csak még furcsább látványt nyújtottak.

-Ezt jól összehoztuk - karolta át nevetve Rachelle.

-Az biztos - vigyorgott Lucas. - Szerintem a mi képeinkkel lesz tele holnap az összes újság. A kérdés már csak az, hogy divat diktátorok leszünk vagy máris a lecsúszott hírességek kategóriába sorolnak majd.

Rachelle felnevetett.

-Remélem nem készülnek rólunk képek.

-Szerintem poén lenne - vigyorgott Lucas.

-Münchenben is látnák a képeket, ugye tudod?

Lucas kissé elgondolkodott, aztán összeráncolta a homlokát és megkomolyodva nézett vissza Rachelle-re.

-Igazad van, nem lenne poén.

-Na gyere, itt leszállunk - intett neki mosolyogva Rachelle. - Veszünk valami normális cuccot - magyarázta, miközben belebújt a magassarkújába, amit eddig a kezében szorongatott.

-Miből? - nézett rá Lucas.

-Kaptam egy kis pénzt az interjúkért és a fotózásokért - vonta meg a vállát Rachelle.

-Szuper! Te leszel a távoli pénzes nővérem, akit soha nem látok, de mindig küld valami cool ajándékot - nevetett Lucas.

-Hát azt lesheted! Ha az ajándékom akarod, engem is el kell viselned!

Lucas csak elmosolyodott, aztán követte Rachelle-t az egyik üzletbe, ahol vettek maguknak néhány kevésbé feltünő ruhát és egy-egy hatalmas napszemüveget a biztonság kedvéért, majd egy nyilvános wc-ben átöltöztek. Lucas máris érezte, hogy ez nem egy szokványos délután lesz. Újra őrültségeket fognak csinálni, csak ők ketten, pontosan úgy, mint régen. Alig bírta abbahagyni a mosolygást, ha arra gondolt, hogy még ha csak egy napra is, de végre visszakapta az igazi Rachelle-t.

-Gondolkodtál már azon, hogy miért van az, hogy mi ketten mindig ilyen őrültségekbe keveredünk? - kérdezte Lucas, amikor már egy fagyizóban ültek.

-Igen, de sose jutottam semmire.

-Szerintem csak szimplán félresikerültek vagyunk - szögezte le Lucas.

Rachelle felnevetett, aztán egy nagyot kanalazott a fagyijából.

-Mit csináljunk ezután?

-Nem tudom, de este kiülhetnénk az Elba partjára.

-Okés - bólintott Rachelle. - Addig egy mozi? Vagy baromkodjunk a főtéren?

-Mindkettő - vigyorgott Lucas.

-Jó, de akkor gyorsabban edd a fagyidat - kent az orrára egy kicsit belőle Rachelle.

-Fúj! Mekkora disznó vagy már! - kiáltott fel Lucas, kicsit sem törődve azzal, hogy mindenki őket bámulja és Rachelle-hez vágott egy kanálnyi fagyit.

Rachelle hangosan nevetve a fejére borította az egész kelyhet és Lucas is azonnal viszonozta volna a gesztust, ha a biztonsági őr nem kíséri ki őket, egy igen csak mérges nézés kíséretében.

-Ennyire égők lennénk? - kacagott Lucas, miközben az épület előtt próbálta letörölgetni magáról a fagylalt maradékokat.

-Ezek nem tudnak élni - állapította meg Rachelle, aztán inkább elindultak a főtér felé.

Egy darabig csak csendben sétáltak egymás mellett, mindketten a gondolataikba mélyedve, majd végül Rachelle megszólalt.

-Furán éreztem magam tegnap a gála után.

-Mi történt? - nézett rá Lucas.

Rachelle elmesélte neki Shai kis akcióját, persze csak nagy vonalakban, nehogy felesleges fájdalmat okozzon ezzel az öccsének, aztán elmondta neki azt is, hogyan vívta ki Tom figyelmét és hogy mennyire sikeres volt, meg persze bocsánatot kért a "kis" késéséért.

-Tényleg rossz volt Tomot Shai-jal látni - jegyezte meg a végén Rachelle.

-Kezded megkedvelni? - pillantott rá óvatosan Lucas.

-Megkedvelni igen, de semmi olyan, amire te gondolsz. Kicsit talán félreismertem Tomot, nem akkora tuskó, mint ahogy az elején hittem, de nem érzek iránta semmit - sóhajtott. - Csak úgy éreztem magam, mint amikor Richardot láttam mással... Tudom, nem ugyanaz a kettő, de egy pillanatra teljesen úgy éreztem magam, mint akkor a gimiben. És megfogadtam, hogy ez soha többé nem fordulhat elő, valamit villantanom kellett.

-Az is azon a Richard féle bulin volt? - nézett rá nagy szemekkel Lucas.

-Miért? Mi még? - kérdezett vissza értetlenül Rachelle.

Lucas egy pillanatra habozott. Szívesen elmondta volna Shai titkát, amit éveken keresztül őrzött a lánynak, mert most rettenetesen dühös volt rá. Mind a saját érzéseit nézve, mind azt, amit a nővérével művelt a megállapodásuk ellenére, de úgy gondolta, hogy ha csak ő tud erről, akkor hatásosabban tudja zsarolni vele Shai-t.

-Semmi, nem lényeg - legyintett végül.

Rachelle persze érezte, hogy nem mond igazat, de nem feszegette a témát, jobban szerette, ha Lucas magától mondta el neki a dolgokat.

-Szóval... - szólalt meg újból Lucas. - Tom azért... úgy konkrétan nem csalt meg, ugye?

-Nem - rázta a fejét Rachelle. - De akkor is rossz érzés volt. Újra átéltem mindent, amit akkor.

Lucas egy darabig csak nézett maga elé, aztán csendesen megszólalt.

-Rach, ugye tudod, hogy nem jó, ha ennyire... nincsenek érzéseid? Mármint, értem én, hogy akkor rossz volt, de nem mindenki ilyen. Nem zárhatsz el magadtól mindenkit.

-Vannak érzéseim. Téged is szeretlek - jegyezte meg kissé sértődötten Rachelle.

-Jó, de én az öcséd vagyok. Ez teljesen más.

Rachelle már nyitotta is volna a száját, hogy felsorolja az embereket, akiket még szeret vagy a barátjának nevezhet, de senki nem jutott eszébe. Végig pörgette magában az összes nevet, akivel akár csak egyszer is találkozott, de rá kellett jönnie, hogy Lucas-on kívül nincs senkije. Christopher többet érez iránta a kelleténél, ő pedig semmit nem érez iránta, Shai-jal csak a szüleik miatt találkoznak vagy hogy a másik orra alá dörgöljék a sikereiket, Tom, pedig... hát ő Tom és semmi több. Mindenki másról, pedig felesleges is gondolkodni.

-Nem kell nekem senki - jelentette ki végül.

Lucas keserűen elmosolyodott és leült a főtéren álló szobor előtti lépcsőre. Rachelle is lehuppant mellé és percekig csak maga elé meredve gondolkodott azon, amit Lucas mondott. Érezte, hogy az öccsének igaza van, de nem akarta beismerni. Valóban nem számíthat senkire? Tényleg nincs egyetlen egy barátja sem? Az annyira fájdalmas lenne.

-Nem kéne ennyire elzárkóznod. Nem mindenki olyan, mint anyáék és Richard...

-Nem zárkózom el! - szakította félbe Rachelle. - Csak így védem meg magam a felesleges csalódásoktól. Ha nem mutatom ki az érzéseimet és nem bízok meg vakon akárkiben, akkor nem tudnak mit felhasználni ellenem.

-Ez egy bizonyos szintig oké, de te már túlzásba vitted. Nincsenek érzéseid, Rachelle. Csak attól rettegsz, hogy egy napon majd valakit túl közel engedsz magadtól és csak az tesz boldoggá, ha bármi áron meg tudod valósítani a kis terveidet.

Rachelle képtelen volt válaszolni. Rá kellett jönnie, hogy az évek során annyira igyekezett közömbös és rideg lenni mindenkivel, hogy lassan valóban nem érzett már semmit. A bájmosolyát tökéletesre fejlesztette, de igazából mindig úgy érezte magát, mint egy kísértet. Csak úgy volt a világban, de nem igazán találta a helyét. És mindig egyedül volt.

-Tom egész jó fej - szólalt meg újból Lucas.

-Nem szerethetek bele - válaszolt halkan Rachelle. - És egyébként is... képtelen lennék rá.

Lucas elkapta a tekintetét a nővéréről és a tér közepén álló szökőkutat kezdte bámulni.

-Oké - mondta lassan, mintha le akarná zárni a témát. - Csak vigyázz, nehogy így is pofára ess. Én nem leszek itt mindig, hogy összekaparjalak.

-Ne aggódj, majd kinövöm ezt is - vonta meg a vállát mosolyogva Rachelle, bár Lucas úgy érezte, hogy nem volt egészen őszinte. - De nem Tom lesz az igazi, hidd el. El vagyok vele, mert muszáj... Ő inkább olyan, mint egy szerető. Csak egy állomás, ahol pillanatnyilag jól érzed magad, de tudod, hogy még hosszú az út.

-Ahogy gondolod - vonta meg a vállát Lucas. - De Tom tényleg jó fej.

Hirtelen felpattant, még mielőtt Rachelle bármit is mondhatott volna, aztán elkapta a nővére karját és elkezdett szaladni a szökőkút felé. Néhány másodperc múlva már mindketten nevetve fröcskölték egymást térdig a vízben állva, elfeledkezve az előző beszélgetésükről.
Lucas tudta, hogy Rachelle-t nem lehet meggyőzni, de át fogja gondolni, amit mondott, Rachelle pedig egyelőre nem akart ezzel foglalkozni. Csak azt szerette volna, ha minden bonyodalom nélkül eltölthet egy napot az öccsével, még mielőtt visszamegy Münchenbe.


-Szia Mark! - szólt bele a telefonba nyájasan Shai.

-Szia! Miért hívtál? - kérdezett rá egyből gyanakodva a férfi.

Mint mindenki más, ő is pontosan tudta, hogy a bájos szöszi álca alatt egy igazi szörnyeteg lapul és nem érdemes kikezdeni Shai-jal. Nem szerette, ha a lány felhívta őt, vagy ha véletlenül összefutott vele, mert valahol tartott tőle, de volt annyi esze, hogy soha ne rázza le Shai-t.

-Valamelyik nap azon gondolkodtam, hogy vajon a szerkesztőségben dolgozol-e még... - kezdett bele tűnődő hangon Shai.

Mark nyelt egy nagyot és - bár szívesebben hazudott volna valamit - igennel válaszolt. A lány haragjánál csak a szívességei voltak durvábbak, ő pedig már előre rettegett.

-Szuper! - vidult fel Shai. - Lenne neked néhány jó képem.

-Milyen képed?

-Rachelle-ről. Tom Kaulitz új barátnőjéről, aki máris vetkőzött egy vip party-n. Senki másnak nincs fotója róla.

Mark egy pillanatig habozott.

-És mégis mennyit kérsz érte?

-Ugyan már, ennyire zsugorinak nézel? - kacagott Shai. - Ingyen is odaadom, ha kell.

-Hol itt a csapda? - szaladt ki Mark száján. - Vagyis... pontosan mi van a képeken?

Shai sóhajtott egy nagyot.

-Mint mondtam, Rachelle Scholz, Tom Kaulitz legújabb és legfelkapottabb nője totál részegen vetkőzik egy bárpult tetején. Nem hangzik elég botrányosan vagy mi?

-Nem, nem, izé.. köszönöm, csak... nem értem, hogy miért akarod nekem adni. Rachelle a barátnőd, nem? - habogott össze-vissza Mark.

-Nem - válaszolt ridegen Shai, majd fenyegető hangon folytatta. - Kellenek a képek vagy más újság szedje meg magát rajtuk?

Mark utált szívességgel vagy bármi mással tartozni az embereknek, Shai-nak pedig különösen, de tudta, hogy egy ilyen sztorit nem szabad kihagynia. Máskor hetekig vadásznak az ilyen fotókra, most pedig teljesen ingyen, ezüst tálcán kínálják neki a lehetőséget. Muszáj elfogadnia.

-Tudod az email címem... - sóhajtott Mark.

Folyt. Köv.

Érdekelne titeket egy külön rész formájában, hogy mi is történt azon a bizonyos bulin? Mert részen belül nem igazán terveztem kitérni rá, de ha szeretnétek megtudni, akkor írok egy pluszt részt erről. :)

39. rész - Rachelle botránya

2011. máj. 1. 17:03 - írta strawberry24

-Rachelle! - szaladt az éppen megérkező lány után Lucas. - Néha kicsit lassíthatnál... - jegyezte meg szemrehányóan, amikor észrevette, hogy ismét csak átöltözni jött haza.

-Ne haragudj, de nem érek rá. David ki fog nyírni, ha elkések az interjúról - magyarázta hátra se nézve.

-Nem igaz, hogy egyetlen szabad perced sincs! - akadt ki Lucas. - Ez így kurvára nem fair!

Elege volt már belőle, hogy az elmúlt két napban összesen talán fél órára láthatta a nővérét. Nem ezért jött ide. Rachelle azt ígérte neki, hogy kiengeszteli, amiért nem beszéltek több hónapon keresztül, erre tessék...
Nem ismert ebben a városban senkit és iszonyatosan unatkozott egyedül. Nem azért zötykölődött órákon keresztül a vonaton, hogy aztán egész nap tévét nézzen egy üres lakásban.

-Lucas, kérlek - sóhajtott egy nagyot Rachelle, majd sietve belebújt egy magassarkúba. - Te is tudod, hogy nem szórakozom.

-Oké, persze, ahogy gondolod... - forgatta a szemeit -, de én leléptem.

-Tessék? - kérdezett vissza ijedten Rachelle.

A másik cipő a kezében maradt, a táskáját, pedig, amiből eddig sietve igyekezett kipakolni minden felesleges holmit, ott hagyta az ágyon.

-Holnap úgyis haza kell mennem, nem fogok még egy napot egyedül rohadni itt. Miattad jöttem ide, nem azért, hogy a plafont bámuljam 24 órán keresztül és ha néha egy öt percbe beugrasz, akkor kiskutyaként ugráljak körülötted. Elegem van!

-Lucas... én... ne haragudj - nyögte döbbenten Rachelle.

-Ne fáradj, már itt sem vagyok - vonta meg a vállát, majd lassan elindult az ideiglenes szobája felé.

-Várj már! - sietett utána Rachelle. - Tényleg sajnálom, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar beindulnak a dolgok, de nem kérhetek szünetet, ez nem így működik. Viszont nem szeretném, ha így mennél el. Én tényleg azért hívtalak, mert veled akartam lenni.

Lucas megtorpant az ajtóban, halványan elmosolyodott és megfordult. Örült, hogy Rachelle-t mégis érdekli mi lesz vele, velük.

-Akkor, drága "hűdeelfoglalt" nővérem, bulizunk az utolsó estémen?

Rachelle összeszorította a szemeit, majd félve pillantott az öccsére.

-Ne haragudj, de ma este nem jó... Tommal valami hülye gálára megyünk és sokáig el fog húzódni. Viszont, ha kibírod még ezt az utolsó estét, akkor holnap egész nap veled leszek, ígérem - hadarta.

Lucas nem tudta mit mondjon. Tényleg nem akart egyedül dekkolni itt, de nem szeretett volna így lelépni. Alig voltak együtt a héten és szerette volna, ha úgy igazán elbúcsúzhat Hamburgtól. Nem akarta egy veszekedéssel lezárni a hetet.

-Jó, rendben - sóhajtotta. - De a holnapi az utolsó esélyed!

-Köszönöööm! - ölelte át mosolyogva Rachelle.


A gála után már mindenki önfeledten bulizott a neoncsövekkel kivilágított helységben, csak Rachelle nézett ki a fejéből teljesen érdektelenül. A srácok egy szélső boxban ültek a gála utáni party-ra kibérelt helységben és egymás után rendelték az újabb pohár italokat, így ünnepelve a megnyert díjat. Rachelle azonban úgy döntött, hogy inkább kimarad az ilyen fajta ünneplésből, különben sincsenek itt riporterek vagy fotósok, akik előtt érdemes lenne produkálnia magát.

-Emberek! - kiáltott fel hirtelen Tom, majd felemelte az éppen újra töltött poharát. - Beszéd nélkül nem igazi a piálás - vigyorodott el -, de mivel mindenki tudja, hogy csak az én überkirály gitárjátékomnak köszönhetően nyertük meg a díjat, ezért most legyen elég annyi, hogy igyunk rám, mert erre, mint minden másra is, én vagyok a legtökéletesebb alany! Szóval... rám!

-Rád, haver! - emelte fel a poharát Georg röhögve.

-Tomra! - ismételték a többiek is nevetve.

Rachelle csak magára erőltetett egy mosolyt, de nem mondott semmit. Nem volt kedve ehhez az egészhez, főleg, hogy tudta, semmi visszhangja nem lesz. Még az sem érdekelte, hogy Shai is -aki kiharcolta, hogy Rachelle elhozza magával- a többiekkel nevetgélt. Csak unott tekintettel figyelte a táncoló tömeget, kihasználva, hogy Tom túl boldog és spicces ahhoz, hogy ezt észre vegye.

-Szerinted a világegyetem legjobb gitárosa eljönne velem táncolni? - mosolygott kislányosan Tomra Shai.

Ez volt az a mondat, amire Rachelle felkapta a fejét. Nem akart hinni a fülének. Shai komolyan kikezdett a pasijával vagy csak rosszul hallotta a hangos zene miatt? Ha nem lett volna ennyire ideges, biztosan elkezdett volna nevetni. Azonban a legtöbb, amit tehetett, hogy szúrós szemekkel nézett Tomra, jelezve, hogy tilos igent mondania, de a gitáros észre se vette őt.

-Persze - vigyorgott Tom, majd felállt az asztaltól és kisegítette Shai-t is, aki vidáman hozzásimulva követte a táncoló tömeg felé.

Rachelle most már végképp kivonta magát az ünneplés alól és teljesen elfordult az asztaltól, hogy Tomot és Shai-t figyelhesse. Érezte, hogy Shai tervez valamit és nem csak spontán táncolhatnékja támadt, amitől csak még idegesebb lett. Már az is bosszantotta, hogy valaki más az ő pasijával táncol, még akkor is, ha őszintén szólva Tomot nem igazán nevezné annak, de sokkal rosszabb volt, hogy tudta, a mai estén nem csak az álbarátját veszítheti el.

Tom kábán mosolyogva átkarolta Shai derekát és csak hagyta, hogy a lány rázza előtte a csípőjét. Az össze-vissza villódzó neon fényektől alig látott valamit és a zene is őrületes hangerővel visszhangzott a fejében, így semmit nem értett abból, amit Shai a fülébe súgott, de azért lelkesen bólogatott.

Rachelle keze ökölbe szorult és érezte, hogy ha nem tesz valamit nagyon gyorsan, akkor minden, amit eddig felépített hamarosan romba fog dőlni. Kétségbeesetten körbenézett, de nem látott se fotósokat, se senkit, aki segíteni tudott volna neki. Bill, az egyetlen, aki észhez tudta volna téríteni Tomot, a saját hülyesége miatt újból az ellensége lett. Azaz, csak messzire elkerülte Rachelle-t és ha véletlenül mégis rápillantott néha, akkor is csak a sértődöttséget lehetett leolvasni az arcáról.

A szám vége felé Shai teljesen Tomhoz simult, egyik kezét lassan a mellkasára csúsztatva, majd mivel a gitáros még mindig nem reagált, apró puszikat adott a nyakára.
Tom szemei hirtelen kipattantak és kissé eltolva magától a lányt, nagy szemekkel nézett rá. Képtelen volt bármit is kinyögni, vagy akárcsak gondolkodni, de a meglepettség tisztán leolvasható volt az arcáról.

-Mi az? - pislogott rá kislányos bájjal Shai, mintha mi sem történt volna.

-Semmi... - válaszolt végül Tom, majd megrázta a fejét.

Shai elmosolyodott, és lopva vetett egy fölényes pillantást Rachelle-re, aztán átkarolta a gitáros nyakát és még közelebb vonta magához. Körmei hegyével óvatosan cirógatni kezdte a tarkóját, amitől a gitáros kissé megremegett, majd vigyorogva a lány fenekébe markolt. Shai édesen felnevetett és újból Tom nyakának esett.

Rachelle-nél betelt a pohár. Nem bírta tovább nézni, ahogy Shai nyilvánosan, mindenki szeme láttára flörtöl Tommal. Legszívesebben egy hatalmas jelenetet rendezett volna, de tudta, hogy azzal csak elüldözné maga mellől Tomot. Neki valami jobbat kellett mutatnia.
A lábai szinte maguktól indultak meg, nem is foglalkozott az utána kiabáló srácokkal, csak céltudatosan lépkedett a neoncsövekkel kivilágított pult felé, majd egy kecses mozdulattal fellépett a bárszékre. A cipő tűsarka belefúródott a vörös bőrhuzatba, de Rachelle nem törődött vele, csak könnyedén átszökkent a pultra. Az emberek körülötte meglepetten néztek rá, de senki sem mert vagy akart szólni neki.
Rachelle elrúgott egy poharat az útból, ami azonnal apró darabokra tört, de a pultos srác meg sem moccant. Teljesen megbabonázva nézte, ahogy az előtte álló lány lassan ringatni kezdi a csípőjét a zenére.

A körülötte álló férfiak hangosan fütyülni kezdtek, amikor a fenekét kidomborítva hajolt le egy pohár italért, Rachelle pedig csak mosolyogva felhajtotta. Szemével Tomot kereste a tömegben, de sehol sem látta, ezért inkább úgy döntött, Tom találja meg őt.
Egy laza mozdulattal kiengedte a haját, majd kissé összekócolva azt, vadul táncolni kezdett, ezzel még hangosabb kiabálásra bírva a köré gyűlt pasikat. Rachelle egészen élvezte a helyzetet, tetszett neki, hogy minden egyes mozdulatára, csípőtekerésére és hajdobálására a férfiak megveszve kezdtek fütyülni és kiabálni, de elsődleges célja az volt, hogy magára vonja Tom figyelmét. Nem igazán akart néhány szexi mozdulatnál többet bevetni, de mivel a gitáros még mindig nem vette őt észre, kénytelen volt még valamit mutatni.

Tom még mindig Shai szorításában táncolt, tűrve a kis próbálkozásait, amikor a zenét is elnyomó kiabálást hallott a terem másik végéből. Felkapta a fejét és hirtelen pislogni sem tudott.
Rachelle a bárpult tetején táncolt és éppen a szűk kis ruháját cipzározta le oldalt.

-Te jó ég! - nyögte ki döbbenten Tom, majd mit sem törődve Shai-jal, ott hagyta őt a terem közepén és azonnal elindult a bárpult felé.

Shai eleinte értetlenül bámult utána, de hamar rájött, hogy miért rohant el Tom. Nem gondolta volna, hogy Rachelle ebből a helyzetből is kihúzza magát. Néhány másodpercig hitetlenkedve bámulta a pult tetején vetkőző lányt, aki éppen a fekete csipkés fehérneműjét húzta le a ruhája alól, majd egy gonosz kis mosollyal az arcán elővette a mobilját és csinált néhány képet.

Tom sietve vágott át a tömegen, néhol erőszakosan belekönyökölve egy-egy férfi oldalába, amíg egészen a pult mellé nem ért. Még mindig nem tudta egészen felfogni, hogy mi történik körülötte, de abban biztos volt, hogy le kell szednie onnan a barátnőjét.

-Rachelle! Mi a fenét csinálsz?! - kiabált fel neki Tom.

-Tom! Szia! - kiáltotta vidáman a lány, majd hirtelen négykézlábra ereszkedett, hogy egy magasságban legyenek és kicsit közelebb lépkedett hozzá.

A tömeg szinte teljesen megőrült ettől a mozdulatsortól és majdnem félrelökték Tomot is.

-Gyere már le onnan! - kiabálta megdöbbenve a gitáros. - Ezek szétszednek téged! - mutatott kétségbeesve a nyálcsorgató pasikra.

Rachelle egy pillanatra elégedetten elmosolyodott, majd a lábait a pultról lelógatva felült.

-Hát jó - jelentette ki vidáman, majd hagyta, hogy Tom lesegítse őt.

Megigazította a ruháját, felhúzta a cipzárt az oldalán és felkapta a fehérneműjét a pultról, aztán Tom kezét fogva kisietett a zúgolódó tömegből. A gitáros kissé dühösnek tűnt, de jelen pillanatban ez sem érdekelte Rachelle-t. A lényeg, hogy Tom ejtette Shai-t miatta. Ismét ő nyert.

-Mégis mi ütött beléd?! - kérdezte újból Tom, mikor már kiértek az épület mögé.

-Nem tudom, táncolni volt kedvem - vonta meg a vállait Rachelle, majd óvatosan a hideg falnak dőlt. - Nem tetszett? - kérdezte egy szemtelen mosollyal az arcán.

Tom dühös tekintete lassan átváltott meglepettre, majd szélesen elvigyorodott és megnyalta az ajkait.

-De, nagyon is - válaszolta egy kaján mosoly kíséretében, majd megtámaszkodott két oldalt a lány mellett. - Ha ezt csak én láttam volna, akkor tényleg eszméletlenül szexi lett volna.

-Féltékeny vagy? - karolta át a nyakát egyik kezével Rachelle.

-Csak nem szeretek osztozkodni - vigyorodott el Tom, miközben magához húzta a lányt.

-Nem is kellett volna - vonta meg a vállát újból. - Vannak dolgok, amik csak neked járnak.

-Erre gondolsz? - kérdezte Tom, majd hevesen megcsókolta Rachelle-t.

-Hmm, például erre is... - válaszolta két csók között.

Tom csak elmosolyodott, majd Rachelle feneke alá csúsztatta a kezeit, a lány pedig átkulcsolta a lábait Tom derekán. Egy újabb csók közben Tom felcsúsztatta egyik kezét a lány combján, egészen a rövid kis ruhája alá, a másik kezével, pedig megkereste a ruha cipzárját.
Egyetlen másodperc alatt elfelejtette Shai-t és mindent, ami vele kapcsolatos. Már nem is értette miért ment vele, amikor itt van Rachelle... Csak neki és senki másnak.

-Messze van innen a kocsid? - harapott az ajkába Rachelle, Tom pedig vigyorogva megrázta a fejét.

Folyt. Köv.