Novella

2011. máj. 20. 10:27 - írta strawberry24

Csalódott vagyok a kommentek számát illetően, de hátha ez jobban fog tetszeni nektek... 
Ettől függetlenül, egy hatalmas köszönet jár Xiderlady-nek és Linikének, akik tényleg mindig megajándékoznak egy-egy tartalmas véleménnyel. :) <3 Merry, téged pedig üdvözöllek az olvasóim között! :) És neked is jár egy hatalmas köszönöm, amiért írtál.^^

Maldív álom

Nagyot ásítva feltoltam a napszemüvegem, majd nyújtózkodtam egyet. Hat órát aludtam át a repülőn, de kicsit még mindig fáradtnak éreztem magam, ezért minden bűntudat nélkül megállapítottam magamban, hogy igen is megérdemlem ezt a spontán, egy napos pihenőt.
Miközben álmosan átvágtam a reptéren, bekapcsoltam a privát mobilom. Billtől máris öt nem fogadott hívásom volt, anya is keresett háromszor és a haveroktól összesen tizenöt hívás érkezett, a hivatalos ügyek intézésére fenntartott telefonomat, pedig be se mertem kapcsolni. Hirtelen elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott, még csak egy negyed napja léptem le és máris ennyire hiányzom mindenkinek.

-Üdv! - szálltam be a reptér előtt várakozó taximba. - Tom Kaulitz - mondtam be a varázsszót, mire a sofőr azonnal elmosolyodott és meglehetősen gyatra angollal próbált beszédbe elegyedni velem.

Bill és én gyakorlatilag az összes szabadságunkat a Maldív-szigeteken töltöttük, így az itteniek már pontosan tudták mik az igényeink. Elég volt egy telefon indulás előtt és mindig külön taxi várt ránk a reptéren, ami egyenesen a nekünk fenn tartott, lezárt partszakaszhoz vitt. Pontosabban a földi paradicsomhoz. Faházak, napsütés, pálmafák, a gyönyörű tenger és a végtelen nyugalom! Na meg a bikinis csajok látványa sem elhanyagolható. Billel már első látásra beleszerettünk ebbe a szigetbe.

-Köszönöm, szép napot - nyomtam a sofőr kezébe a pénzt, majd felkaptam a táskámát és kiszálltam a taxiból.

Habár rengetegszer voltam már itt, a szám most is tátva maradt az elém táruló látványtól. Teljesen oda voltam ezért a helyért, komolyan. Imádtam minden egyes kis részletét, de leginkább azt, hogy itt soha semmit nem kellett csinálnom. Azonban egy ideje már nem csak a pihenés miatt ugrottam le a Maldív-szigetekre...

-Hé, szépségem! - karoltam át egy szőke lányt, aki a bárpultnál, kissé szomorkás arccal meredt maga elé.

Ő azonnal felkapta a fejét és amint meglátott, hatalmas mosoly terült szét az arcán.

-Tom! - vetette magát a karjaimba boldogan. - Azt hittem, már nem is fogsz eljönni többé...

Kicsit bűntudatom lett, ahogy belegondoltam, már lassan két hónapja nem voltam itt. Stellával egy nyaralásunk alatt ismerkedtem meg. Én részegen ünnepeltem, ő pedig részegen szomorkodott, aztán a következő pillanatban már egy luxus hotel lakosztályában szexeltünk egy hatalmasat. Másnap reggel aljas módon le is léptem volna, de Stella már ébren volt. Nem akartam bunkó lenni és különben is, tudtam, hogy soha többé nem találkozunk, ezért beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy Stella 20 éves és férjnél van. Ő amerikai, a pasi pedig egy helyi muzulmán vadállat. Nem kérdezősködtem sokat, csak annyit tudok, hogy Stella nagyon fiatalon ment hozzá a pasihoz és bár állítása szerint nagyon rendes, a kapcsolatukban hatalmas lyukak tátonganak, amiket azóta én tömök be... Ugye értitek?
Nem is tudom már, hogy alakult, de lassan egy éve találkozgatunk. Amint van egy kis szabadidőm meglátogatom őt. Bill szerint őrültség és az út is rettentően hosszú, de a fél életem ígyis az utazásból áll, totál mindegy, hogy néha hozzácsapok-e még néhány repülőn töltött órát vagy sem. Tulajdonképpen, valóban őrültség amit teszek, hiszen bármelyik csajt megkaphatnám anélkül, hogy hosszú órákat kellene utazgatnom, de talán pont ezért imádom azt, ami köztünk van.
Stellával a kapcsolatunk kimerül a szexben és kész. Nem igazán beszélgettünk soha, mindketten csak annyit tudunk a másikról, amennyi feltétlenül szükséges. Stella a nevemen kívül csak azt tudja, hogy van egy testvérem és híres gitáros vagyok, bár néha úgy érzem, ezt nem igazán hiszi el. Talán csak valami újgazdag európainak hisz, akinek annyi szabadideje van, hogy ráér a világ másik felébe utazgatni hozzá. Őszintén szólva, szarok rá, hogy kinek hisz.

-Sok dolgom volt - jelentettem ki egyszerűen. Nem volt kedvem a turnékról és az új albumról magyarázni. Ez nem erről szólt, itt nem tartoztam beszámolóval senkinek. - Lelépünk?

-Persze - bólintott egy aprót, majd kibontakozott a karjaimból és a pultos srác felé fordult, hogy fizessen.

-Hagyd csak - álltam be elé, majd nagylelkűen letettem a pultra egy -a szükségesnél talán nagyobb- összeget.

Szerettem a csajok előtt játszani az udvariast. Olyankor úgy éreztem magam, mint egy kibaszottul sármos, angol gentleman. Elfojtottam egy mosolyt erre a gondolatra, majd átkaroltam Stella derekát és átsétáltunk a nekem fenntartott, lezárt partszakaszra, ahol senki sem zavarhat meg minket.

-Örülök, hogy itt vagy - szólalt meg Stella. - Lassan kezdtem beleőrülni itt egyedül...

Megkérdezhettem volna, hogy történt-e valami, ami miatt ilyen letörtnek látszik, de nem azért utaztam át egész Európát, hogy lelkizzek. És különben sem érdekelt igazán.

-Miért? A férjeddel nem döngettek? - kérdeztem végül egy pimasz vigyorral az arcomon.

-De... - válaszolt tétovázva. - Csak tudod... ő nem igazán tudja, hogy kell bánni a nőkkel.

-Diplomatikus válasz - vigyorodtam el újra, miközben elhatároztam, hogy most kétszer annyi kényeztetést kap tőlem, mint szokott. Csak hogy lássa a különbséget...

-Ahw, imádom ezt a szigetet! - kiáltottam fel hirtelen, majd leültem a forró homokba és a lábam elé csapódó hullámokat kezdtem figyelni.

Stella csak halványan mosolyogva leült mellém. Azt hiszem, ő szívesebben lelépett volna erről a helyről, de most sem mondott semmit, engem pedig nem érdekelt annyira, hogy megkérdezzem.

-Fárasztó volt az út? - kezdte maszírozni a vállaimat Stella.

-Mint mindig - nyögtem elégedetten.

Lassan feltérdelt és a hátam mögé araszolt, hogy könnyebben hozzáférhessen a vállaimhoz, majd egészen hozzám nyomta a melleit. Azt hiszem, nem volt rajta melltartó.
Néhány percig csak csukott szemmel élveztem, ahogy próbált ellazítani, majd hirtelen megfordultam és hevesen megcsókoltam. Stella, mintha csak erre várt volna, azonnal a nyakam köré fonta a karjait és kiéhezve kapott ajkaim után. Rögtön az ugrott be, hogy kizárt, hogy a férjével valóban lefeküdt volna mostanában. Vagy ha mégis, hízelgő, hogy néhány perc alatt ennyire rámgerjedt.
Gyorsan lekaptam a pólómat, Stella pedig máris a gatyám övével kezdett babrálni. Nem terveztem elsietni semmit, de beindított a heves türelmetlensége, ezért amint kicsatolta az övem, már le is rúgtam magamról a nadrágot és hátradöntöttem a forró homokba Stellát. Ujjaimat végigfuttattam feszes, napbarnított bőrén, ezzel feltűrve könnyű kis nyári ruháját, majd újból a puha ajkainak estem...

Nem volt egy hosszú menet, két hónap azért mégiscsak két hónap és mindketten túlságosan ki voltunk éhezve ahhoz, hogy ez néhány percesnél hosszabb legyen. Cserébe a végén mindketten hatalmasat élveztünk, de olyan kibaszottul nagyot, hogy félő volt, a szomszéd szigeteken is hallották.

-Te jó ég... - dőltem le mellé kimerülve.

-Úristen, ilyenben már rég nem volt részem - ült fel lihegve Stella.

Szexin a hajába túrt, majd kissé pirulva rám emelte gyönyörű, vágytól csillogó szemeit. Éreztem, hogy nem fogja beérni ennyivel és én sem szívesen engedtem volna el egy menet után, de már tényleg nem akartam elsietni semmit. Előttünk állt még az egész nap és én minden percét ki akartam élvezni.

-Folytatást szeretnél? - kérdeztem rá egy észtveszejtő mosollyal az arcomon.

-Annyira szexi az akcentusod! - búgta a fülembe, figyelmen kívül hagyva a nyilvánvaló kérdésemet.

-Ha csak az akcentusom lenne szexi... - sóhajtottam egy nagyot, majd szélesen elvigyorodtam. - És ma egész nap a tied vagyok.

Stella is elmosolyodott, majd mire észbekaptam, ő már macskás mozdulatokkal rám is mászott és egy pimasz kis vigyor jelent meg az arcán. Azt hiszem, egyre jobban imádom ezt a csajt...

Másfél órával később már a faházam lépcsőjén ültem és egy jó erős cigit szívtam. Odabent csak egy fürdőgatyát kaptam magamra, mert rohadtul meleg volt és különben sem árt, ha néha ér egy kis sunshine. 
Stella egy falatnyi kis bikiniben napozott a parton, amitől azt hittem, hogy mindjárt nyáladzani kezdek. Persze, volt bennem annyi tartás, hogy ezt ne tegyem meg.

-Hey, baby, gyere ide - szóltam Stellának vigyorogva.

A közelemben akartam érezni és nem csak távolról figyelni a csodás testét. Ő felkapta a fejét és a naptól kissé hunyorítva nézett vissza rám.

-Gyere te! - közölte nevetve.

Nagyot sóhajtva feltápászkodtam a lépcsőről, majd oda sétáltam Stellához. Egy pillanatra megálltam előtte, hogy megcsodálhassa tökéletesen kidolgozott izmaimat, majd leültem mellé és megcsókoltam.

-Mit szeretnél? - bújt hozzám mosolyogva.

-Nem tudom - vontam meg a vállaimat. - Csak beszélgessünk.

Eddig még talán egyszer sem ültünk le dumálni, mindig rohantam valahova, de most előttünk állt az egész nap. Egyszerűen csak leléptem otthonról, anélkül, hogy bárkinek is szóltam volna, mert elegem lett. A menedzsereim túl sokat vártak betarthatatlan határidő alatt, nem tudom, talán supermannek néztek, de csalódást kell okoznom nekik, ugyanis, mint hivatásos rockstar, csak egy hotel szobát tudok szétverni, maximum.

-Mire vagy kíváncsi? - rántott vissza a kellemes valóságba Stella hangja.

Gyorsan körbepillantottam és realizáltam, hogy itt valóban csak lazulás van. Már csak a gondolat is, hogy egy teljes napig nem kell semmit csinálnom lázba hozott és hirtelen totális beach-hangulat uralkodott el rajtam. Mosolyogva hátra dőltem a homokba és becsuktam a szemeimet. Hosszú másodpercekig csak élveztem a napsütést és hogy itt fekszem néhány centire a tengertől, csak úgy lazán homokban, majd feltettem az első eszembe jutó kérdést.

-Hogy néz ki a férjed?

Amint kimondtam már meg is bántam. Ez a kérdés az én számból kissé úgy hangzott, mintha valami perverz, meleg öregember gondolatait mondtam volna ki. De valóban kíváncsi voltam rá, mert valamiért mindig úgy képzeltem el, mint egy félig indiai, félig maláj elefánt idomárt. Kis alacsony, sörpocakos pasas, fekete pödört bajusszal, aki hangosan alkudozva próbálja rád sózni a kis vackait. Na jó, ez talán inkább valami arab utcai árusra hasonlít, de azért megállná a helyét.

-Öhm... magas, barna hajú, de jézusom! Miért érdekel ez téged? - nevetett fel Stella.

Hm, alacsony fekete szőrzetű pasas kilőve.

-Csak hogy tudjam kinek nem szabad áradoznom rólad - vágtam ki magam a meglehetősen kínos helyzetből.

Stella elvigyorodott, majd felült és az előttünk fekvő tengert kezdte figyelni. Újra láttam a szomorúságot az arcán, de továbbra sem akartam lelkizni, ezért nem kérdeztem meg mi baja. Nem azért találkozgatunk, hogy a problémáinkról meséljünk egymásnak.

-Miért mentél hozzá olyan fiatalon? - ültem fel én is.

-Voltál már szerelmes, Tom? - fordult felém hirtelen.

Nem értettem, hogy jön ez ide, de azért vigyorogva megráztam a fejem.

-A szerelem aranyos dolog, de nem nekem.

-Ugyan már, biztos voltál szerelmes! Legalább gyerekkorodban.

-Nem én - ráztam a fejem kitartóan.

-Akkor teljesen mindegy, feleslegesen magyaráznám miért mentem hozzá... - fordult vissza a tengerhez.

-Ha annyira szerelmes lettél volna, most nem kefélnél félre velem - jegyeztem meg bunkón.

-A hűséggel mindig is gondjaim voltak - kacagott. - Különben, a szerelem is elmúlhat... De most van más, akit szeressek - pillantott rám.

Komolyan magam alá csináltam attól a nézéstől. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy rám értette azt a "más"-t. De én nem akartam, hogy Stella szerelmes legyen belém. Hiszen ez így volt jó. Csak szex és semmi más. Nem értettem az egészet, Stella nem is tudott rólam semmit. Nem ismerte az énemet a való életben, és még itt sem beszélgettünk annyit, hogy csak úgy belém szerethessen.
Különben is, baromság az egész. Röhögnöm kellett, ha elképzeltem magam itt, Stella új férjeként, mint egy helyi lakos, olyan indiai bő gatyában, pödört végű papucsban, varázsszőnyegeket árulva.

-Nézd már, de fasza halacskák! - kiáltottam fel hirtelen, majd az előttünk úszó halakra mutattam.

-Tom, beszélnünk kéne - szólalt meg komoly hangon, figyelembe se véve a lelkesedésem a halak iránt.

-Hát... jó - nyeltem egy nagyot. Utáltam az olyan monológokat, amik így kezdődtek. - Hallgatlak.

Stella hosszú ideig habozott, majd végül félve rám pillantott és egyszerűen, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, kibökte:

-Terhes vagyok.

Hirtelen úgy éreztem magam, mint akit pofon vágtak, de tudtam, a neheze még csak most jön. Már előre rettegtem a válaszától, de meg kellett tudnom.

-Tőlem?

-Nem, dehogyis - rázta a fejét. - Már két hónapja nem is láttalak... - jegyezte meg kissé szemrehányóan.

Majdnem összehugyoztam magam fene nagy megkönnyebbülésemben, de igyekeztem elrejteni az idióta, bamba vigyort a képemről. Fogalmam sincs mihez kezdtem volna egy gyerekkel.
Néhány másodperc múlva akaratlanul is a hasára tévedt a tekintetem, de az most is tökéletesen lapos volt. Valóban elég "friss" lehetett még a dolog.

-Azt hittem, a férjeddel nem szexelsz - hagyta el a számat a lehető legidiótább mondat.

-Miből gondoltad? - nevetett fel halkan. - Pont ma mondtam, hogy igen.

-Hát... - elharaptam a mondatot, mert foglalmam se volt, hogy fejezzem be. Most mondjam azt, hogy azért, mert úgy rám vetette magát, mint egy kiéheztetett nőstény oroszlán?

Az egyik kezemmel öntudatlanul megtapogattam a hátam, amin még mindig néhány vörös csík éktelenkedett Stella karmaitól. Láttam, hogy a szemeivel végig követi a mozdulatom, majd alig láthatóan elmosolyodott.

-Veled egészen más.

Nem mondtam semmit. Nem akartam, hogy valami szerelmes maszlagot hozzon ki belőle. Nem akartam kapcsolatot egy a világtól teljesen elzárt, szinte idegen lánnyal.

-Nem tudom mihez kezdjek - szólalt meg néhány perces csönd után.

Most sem válaszoltam, csak a vizet piszkáltam egy elszáradt pálmalevél darabkával.

-Tom, segítened kell! - bukott ki belőle kétségbeesetten.

-Nekem? - kérdeztem vissza értetlenül. - Miben?

-Kérlek, vigyél el innen! Nem akarok vele élni, nem akarok neki gyereket szülni... - sírta el magát Stella. - Nem nőhet fel itt a gyerekem! Könyörgöm Tom, te vagy az egyetlen lehetőségem!

Felálltam és akaratlanul is hátráltam egy lépést. Én nem akartam ebbe belekeveredni. Éreztem, hogy ez nem helyes, de féltettem a kényelemhez szokott seggem és a megszokott életem Európában. Stella és a gyereke nem fért volna bele, ez a kapcsolat csak itt mindentől és mindenkitől elzárva működhetett. Tudtam, hogy a külvilágban azonnal megfulladnék tőle.
Így, hogy én döntöttem el mikor jövök, bármiféle kötelezettség vagy szemrehányás nélkül, tökéletes volt, de tudtam, ha most magammal viszem, gondoskodnom kell majd róla, róluk.

-Nem tehetem - suttogtam kétségbeesve.

-Tom, ne hagyj itt! - sírt még jobban. - Csak vigyél el innen, nem kérek mást.

-Sajnálom Stella, de az én életem épp elég bonyolult enélkül is. Nem tehetek érted semmit.

Összeszorítottam a szemeim, majd sarkon fordultam és elindultam a faház felé. El akartam tűnni innen, most azonnal.

-Tom, várj már! - jött utánam a könnyeit törölgötve Stella.

Nem válaszoltam, csak elkezdtem összeszedni azt a kevés cuccot, amit magammal hoztam. Őrült módjára vágtam be őket a táskámba és csak reménykedtem, hogy nem hagyok itt semmit.

-Nem fogsz már visszajönni, igaz? - kérdezte csendesen, mikor rájött, hogy ez az egész helyzet hidegen hagy.

Egy pillanatra megtorpantam. Szívesen hazudtam volna, de végül úgy döntöttem, jobb, ha az igazat mondom.

-Nem valószínű - ráztam a fejem.

Csalódottan bólintott egyet, majd rám emelte gyönyörű kék szemeit és láttam, hogy néhány újabb könnycsepp tört utat magának az arcán. Fájt, hogy ezt kell tennem vele, de a kényelmes kis életemet sokkal jobban féltettem. És Stella férjétől is sokkal jobban tartottam.

-Te voltál az egyetlen jó dolog ezen a nyomorult szigeten - suttogta elcsukló hangon. - Csak veled éreztem jól magam, csak benned bízhattam... meg fogok őrülni nélküled Tom. Nem hagyhatsz magamra!

-Nem volt köztünk semmi, Stella. Mi csak szexültünk, oké? - válaszoltam kissé durván.

-De én szeretlek, Tom! - kezdett el zokogni.

Azt hiszem, ez volt az egyetlen mondat, amit semmiféleképpen nem akartam hallani tőle. Hirtelen úgy éreztem magam, mint akit fojtogatnak és képtelen voltam lelépni.

-Ne sírj kiscsillag - léptem hozzá közelebb, majd át is öleltem. Ő azonnal hozzámbújt és mintha kicsit csillapodni kezdett volna a szaggatott levegővétele. - Minden rendben lesz.

-Ugye visszajössz még?

-Nem, Stella, nem jövök már vissza soha többé. De te jól meg leszel itt, nem lesz semmi baj.

Még mielőtt tiltakozhatott volna, utoljára megcsókoltam, közben pedig igyekeztem jól az eszembe vésni minden egyes mozdulatát és a puha ajkait, majd óvatosan lefejtettem magamról a karjait és kiléptem a faházból. Vissza se néztem, csak sietve átvágtam a mólón, át a másik szigetre, ahol a taxi kitett.

 

A repülőn ülve betettem a fülhallgatóm és elindítottam egy Aerosmith albumot. Nem akartam arra a borzalomra gondolni, amit sietve magam mögött hagytam. Igazából, rá kellett jönnöm, hogy valóban nem érdekelt Stella problémája. Nem ismertem őt, hiszen sosem beszélgettünk, a találkozóink kimerültek néhány gyors menetben. És különben is, volt egy férje, aki gondoskodott róla. Nem értettem miért akart engem vagy hogy miért akarta elhagyni a földi paradicsomot. Talán, ha egyszer meghallgattam volna, ha tudnám, hogy az élete nem olyan tökéletes, mint amilyennek gondolom, akkor most sajnálnám. Talán segítettem is volna neki. De így nem érdekelt.
Csak azt sajnáltam, hogy nem lesz több titkos találkozó a Maldív-szigeteken. Nem jöhetek többet ide, amikor csak kedvem van hozzá. Azaz, nem lesz már kihez. És a szomorú az volt az egészben, hogy talán csak maga a puszta tény, hogy ennek az őrült korszaknak vége van, sokkal jobban fájt, minthogy elvesztettem Stellát. Hiszen én nem kötődtem hozzá, csupán a sziget és az együttléteink hangulatát élveztem, ez volt, ami minden egyes szabad percemben ide csalt és nem Stella.
Ahogy a gép egyre jobban távolodott a szigettől, éreztem, hogy lassan ideje lenne felhagyni az ilyen őrültségeimmel és végre felnőni. Otthon, távol ettől a furcsa, álomszerű helytől.