10. rész - Ő az enyém

Másnap délelőtt Rachelle akármit is csinált, végig magán érezte Tom tekintetét, de nem törődött vele. Úgy tett, mint eddig bármikor máskor. Teljesen semlegesen kezelte a fiút, mintha a tegnap este meg sem történt volna. Belül persze rettentően kíváncsi volt, de Tom arcáról semmit nem tudott leolvasni és ő sem tett semmit, amivel megkönnyíthette volna a lány dolgát.

-Hali! - érkezett meg vidáman mosolyogva Jaqui és Tom a nap folyamán először, levette a szemeit Rachelle-ről.

-Hé, kislány, merre jártál mostanában? Hiányoztál - ölelte magához a szőke angyalkát Tom.

Rachelle elfintorodott és inkább bevonult a konyhába. Ő még igazán kibírt volna néhány napot Jaqui nélkül. Persze nem bújkálhatott egész nap, így amikor a fiúk elvonultak felvenni egy számok, kimerészkedett a nappaliba.

-Oh, szia Rachelle! - nézett fel a magazinból Jaqui.

-Basszus - motyogta alig hallhatóan Rachelle, majd egy mosolyt erőltetett az arcára. Már túl késő volt elfutni. - Szia... Jaqui.

Kelletlenül leült a lány mellé és igyekezett nem kimutatni az ellenszenvét.

-Jó a cipőd - szólalt meg hosszú hallgatás után Jaqui egy könnyed mosollyal az arcán.

Rachelle lenézett a magassarkújára, majd a lányra.

-Kösz.

Gondolta, úgy illendő, ha ő is megdícséri Jaqui cipőjét és legalább addig is mond valamit, ezért lenézett a lány lábára, de ő, mint mindig, most is zokniban volt.

-Apu nem szereti, ha magassarkút hordok, én viszont imádom - magyarázta szórakozottan kacarászva Jaqui, látva Rachelle pillantását. - Szóval... az ajtóban mindig leveszem, hogy ne lássa. Az irodájából úgy se jön ki soha.

-De hát tizennyolc éves vagy! - bukott ki Rachelle-ből.

-Ismered aput... Úgy tud nézni, hogy összepisiled magad - kacagott Jaqui.

Rachelle csak erőtlenül elmosolyodott. Igazából nem ismerte Patrickot. Talán kétszer, ha látta. Sőt, bármennyire is fájt beismernie, az egyetlen - Tomon kívül -, aki nem csak kötelességből beszélgetett vele, az Jaqui volt.
Hirtelen Vivian, David asszisztense robogott át a nappalin egy pohár Starbucks-os kávéval és egy újsággal a kezében. Sietve köszönt Jaqui-nak, Rachelle felé azonban csak egy megvető pillantást küldött, aztán becsapta maga mögött David irodájának ajtaját. A két lány egyszerre hajolt ki az ajtó felé, de nem kellett sokat várniuk, néhány percen belül maga David vágtatott ki, majd egy meglepett Tommal az oldalán tért vissza az irodájába.
Kiabálás szűrődött ki az ajtó mögül, de nem tudták kivenni, hogy miről vitatkoznak.

-Mi történt? - fordult Jaqui felé Rachelle.

Egy pillanatra még azt is elfelejtette, hogy utálja a lányt.

-Nem tudom - vonta meg a vállát. - De úgy tűnik, Tom nagy bajban van.

-Rachelle... David beszélni akar veled - jött ki az irodából Vivian. - Most! - tette hozzá keményebb hangnemben, miután a lány nem mozdult.


Amikor belépett az ajtón, David idegesen járkált fel-alá és egy újságot gyűrögetett a kezében. Tom csak duzzogva ült egy nagy fotelben, karba tett kezekkel és morcosan bámult maga elé.

-Mi a baj? - kérdezte félve Rachelle.

David villámló szemekkel nézett a lányra, majd dühösen lecsapta az újságot az asztalra. A címlapján ott virított Rachelle és Tom, amint az étteremben csókolóznak. Rachelle egy pillanat alatt elsápadt és rémülten Tom felé kapta a fejét, de a fiú meg se mozdult.

-Nézze, Scholz kisasszony... - kezdett bele David nyugodt hangnemben, bár látszott rajta, hogy nehezére esik visszafognia magát. - Ha eddig nem lett volna világos, most elmondom, hogy csak a munkaidején belül kell kielégítenie a banda igényeit.

Rachelle úgy érezte, mintha pofon vágták volna. Így még talán senki sem alázta meg, köpni-nyelni nem tudott. Csak némán, a torkában kalapáló szívvel állta a menedzser szikrázó tekintetét.

-Van fogalma róla, hogy mekkora bajt okozott?! - emelte fel a hangját David. - Több tízezer felbőszült, kétségbeesett tinilányt varrt a nyakamba! Több tízezret!

-Sajnálom... Nem gon... - szabadkozott esetlenül Rachelle, de a férfi durván félbeszakította.

-Ez akár a Tokio Hotel végét is jelentheti! Fel tudja ezt fogni? Maga szerint miért rejtegettünk hosszú éveken keresztül minden nőt a banda körül?! Elárulom, nem azért, hogy egy ilyen jelentéktelen személyi asszisztens, mint maga... egy senki, csak úgy porig rombolja a kemény erőfeszítéseinket! - David már nem bírta türtőztetni magát, kiabálni kezdett. - A kurva életbe is! - csapott az asztalra dühösen.

Rachelle összerezdült, de továbbra se mondott semmit. Úgy érezte, ha kinyitná a száját, azonnal elsírná magát. Nem értette, hogy miért csak őt hibáztatja, és hogy miért kellett így megaláznia, ráadásul Tom előtt. Teljesen igazságtalannak érezte, de a legjobban az bántotta, hogy nem védhette meg magát. Most először be kellett fognia a száját és csendben, tehetetlenül tűrnie, hogy David mindennek lehordja.

-Ki van rúgva - közölte végül David, majd lehuppant a székére és vett egy mély levegőt, hogy lenyugodjon. - Igen, ki van rúgva... Így lesz a legjobb.

Erre a mondatra Tom is felkapta a fejét és dühösen nézett a menedzserre.

-David, ezt nem teheted! Ő az ÉN asszisztensem.

-Tudsz jobbat, Tom?! Mert ha igen gyere ide, szívesen átadom a helyem és old meg helyettem te a szart, amit kavartatok.

Tom egy pillanatra megszeppent és tehetetlenül pillantott a férfire. Látszólag semmilyen ötlete nem volt.

-Akkor sem rúghatod ki - közölte végül megsértődve. - Ő az enyém!

David nagyot sóhajtott, aztán intett Rachelle-nek, hogy menjen ki.

-Majd még beszélünk - tette hozzá, a lány pedig gyorsan kimenekült az irodából.

Úgy érezte, nem akarja hallani ezt az undorító beszélgetést arról, hogy vajon kinek a tulajdona...

-Azt hittem ennél felelősségteljesebb vagy - vetette oda David és az ablakhoz sétált.

Tom nem mondott semmit.

-Mégis mi a fene ütött beléd? Eddig olyan jól el tudtuk titkolni a barátnőiteket... Csak egy szava...

-Nem a barátnőm! - csattant fel Tom. - Csak megdugtam egyszer...

-És minek vitted vacsorázni, ha nem a barátnőd? - fordult felé egy gúnyos mosoly kíséretében David.

-Ehhez neked semmi közöd! - pattant fel Tom indulatosan, majd nagyot sóhajtva visszarogyott a fotelbe. - Csak megint meg akartam húzni...

-És miért nem szóltál nekem? Tudod, hogy elintéztem volna... - sóhajtott nagyot David. - Miért nem tudsz egyszer az eszedre hallgatni a farkad helyett?

Tom elgondolkodva babrált a fotel karfájával.

-Figyelj, ne rúgd ki Rachelle-t... Csak tusold el a dolgokat, a többit meg én elintézem.

-Csak nem belezúgtál, Tommy? - vigyorodott el David.

-Szó sincs ilyesmiről! Egyszerűen csak... fogalmazzunk úgy, hogy így kényelmes nekem - nyelt egy nagyot és elnézett a férfi mellett. - Megdugom, aztán másnap, mintha mi sem történt volna...

Folyt. Köv.

Ez a srác tud valamit... :D /Egy kis nevetés mindenkinek!/

Sziasztok!
Nézelődtem youtube-on és találtam néhány -ahogy a srácok mondanák- total idiot videót. Gondoltam megosztom veletek, ránk fér a nevetés az előző rész "fagyos komijai" után...

Kezdem is a legjobbal, ez örök kedvenc marad, úgy érzem. Öcsémmel visítva, sírva nevettünk, már komolyan egymás száját kellett befognunk, hogy halljunk is valamit a videóból. :D

Remélem mindenki, aki olvasta a cowboy-os részt, érti, hogy miért került ez ide ;)

Ez is nagyon jó, bár egy kis angol tudást igényel :)

9. rész - Elcseszett este

Már elég közel járhattak, amikor Rachelle kezdett beparázni. Pontosan tudta, hogy Tom csak az elveszett férfi becsületét akarja megszerezni, aztán vége. Már nem lesz érdekes neki a lány, ami a terv szempontjából elég nagy szívás. Még rohadtul nem úgy álltak a dolgok, hogy nyugodt szívvel átadja az irányítást Mr. Szupersztárnak. Fenn kellett tartania még egy kicsit a fiú érdeklődését, hogy aztán önszántából és ne egy saját magának tett ígéret miatt keresse Rachelle társaságát. De hogyan? Mi a fenét csináljon?
Rachelle kétségbeesetten pillantott körbe, de nem volt senki, aki megsúghatta volna neki a helyes választ.

-Jól vagy? - szólalt meg hirtelen Tom, csak úgy kötelességből.

Hidegen hagyta a lány lelkiállapota, főleg a cél előtt néhány perccel, de nem akarta ezt éreztetni vele. A válasz úgy is mindig egy gyors "persze, semmi gond". Legalábbis Tom ezt hitte.
Rachelle viszont azonnal kapott a lehetőségen.

-Igazából... kicsit forog a gyomrom - panaszolta színtelen, szenvedő hangon.

-Nézz előre, ne a fákat bámuld - zárta is le Tom.

Kezdett beparázni. Először is, rohadtul nem hiányzott neki, hogy bárki is összehányja a bőrüléseket vagy a műszerfalat. Másodszor, ha ez megtörténik, baszhatja az estéjét. És sajna nem szó szerint. 
Rachelle viszont nem adta fel. Magára öltötte a lehető legszenvedőbb arcot, amit csak el tudott játszani és szinte könyörögve nézett a gitárosra.

-Kérlek, álljunk meg valahol... Kurvára nem érzem jól magam - tette hozzá keményebben, látva Tom nulla reakcióját.

-Jól van, mindjárt itt egy pihenő. Addig tartsd vissza - fintorodott el egy kicsit, majd lekanyarodott az út szélére.

Rachelle azonnal kipattant a kocsiból és néhány bokor takarásában, eljátszotta mennyire rosszul van...

Tom hanyagul az autónak dőlve állt és nézte a lányt. Nem tudta mit tegyen. Rohadtul nem ehhez volt kedve jelen pillanatban, sőt, a háta közepére sem kívánta ezt az egész helyzetet, de valamit tennie kéne. Menjen oda és fogja a lány haját, amíg kiadja magából a vacsit? Vagy keressen neki valami gyógyszert a kocsiban? Esetleg hívjon orvost? Tom szívesen segített volna, de a lábai nem mozdultak. Csak nézte a neki háttal álló, görnyedő lányt és egyre csak az elcseszett este járt a fejében. Egy egész este a semmiért... Egy teljes, kibaszott estét elpocsékolt, és miért? Hogy végig nézze, ahogy a személyi asszisztense egy bokorra festi fel az Indochine teljes étlapját.
Aztán képek tódultak a fejébe. Ő és Rachelle az étteremben, önfeledten nevetnek. Tom cowboy akart lenni. Rachelle Münchenben élt. Régen volt egy kis gumimedencéje, onnan nézte a tévét. Tom eltaknyolt a színpadon. Aztán a csók. Nem gondolkozott, csak hagyta, hogy a fejét ellepjék a ma este emlékei. Aztán, mégis megállapította magában, hogy ez egy elcseszett este.

-Ne haragudj... - szabadkozott a háza előtt Rachelle. - Biztos a hal miatt volt.

Tom bólintott, de nem nézett a lányra.

-Majd... máskor bepótoljuk - folytatta Rachelle.

A fiú motyogott valamit az orra alatt, aztán hirtelen Rachelle-re emelte a tekintetét. A lány arcán aggodalmat vélt felfedezni és mintha egy kicsit sápadt is lett volna. Ez megijesztette Tomot és valami furcsa érzést váltott ki belőle.

-Hát... akkor szia. Holnap látjuk egymást - erőltetett egy mosolyt az arcára Rachelle és már menni készült, de Tom utána szólt.

-Hé, biztos jól leszel?

Rachelle elmosolyodott. Őszintén.

-Minden rendben. Ez csak egy kis gyomorrontás.

Tom bólintott.

-Akkor holnap... Jó éjt - tette még hozzá néhány másodpercnyi csönd után, majd elhajtott.

Rachelle megkönnyebbülten szökdelt fel a negyedik emeletre. Tom reakcióit látva, kicsit kétségbeesett, hogy ezzel a kis akcióval végleg elásta magát, vagy esetleg a fiú rájött, hogy nincs is semmi baja, csak megjátszotta az egészet, de az utolsó kijelentése megnyugtatta. És jól is esett neki, hiszen Tom aggódott érte. Ami talán már egy valódi érzelemnek minősült a fiú részéről.
Rachelle érezte, hogy a dolgai egyre jobban alakulnak, teljesen sínen van. Most már semmi sem állhat az útjába, csak idő kérdése az egész.

Tom álmatlanul forgolódott az ágyában és egyre csak két mondat foszlány járt a fejében.
Elcseszett este... Hazudtam... Elcseszett este... Hazudtam...
Nagyot sóhajtott és kelletlenül feltápászkodott, hogy egy durva mozdulattal berántsa a sötétkék függönyöket, ezzel kizárva a szemébe világító Hold fényét. Aztán visszafeküdt az ágyára és az agya megállíthatatlanul kattogott tovább az este eseményein.
Már csak egy szó járt a fejében. Hazudtam... De nem a negatív értelmében. Hidegen hagyta, hogy Rachelle nem mondta el neki egyből az igazat. Ő is sokszor hazudott... Nem nagy dolog. Tomot inkább az foglalkoztatta, hogy miért mondta el neki az igazat? Miért avatta be az élete egy kis részébe? Miért bízott meg benne? És ő... miért kezdett aggódni érte?

Folyt. Köv.

8. rész - Cowboy akartam lenni

Rachelle magára kapta a köntösét és kilépett a meleg víztől gőzölgő fürdőszobából. Gyorsan belebújt az ágyára kikészített elegáns, de szexi ruhába, aztán a tükörhöz lépett. Elégedetten végignézett magán, majd nekilátott megcsinálni a haját és a sminkjét.
Már csak az utolsó simításokat végezte, amikor lentről dudálást hallott. Rosszallóan megrázta a fejét. Ez a srác komolyan azt hiszi, hogy csak ő él ezen a földön? Az nem számít, hogy esetleg mások már aludnának? A lényeg, hogy neki még a hátsóját se kelljen megemelnie…
Sietve belebújt a magas sarkújába, felkapta a táskáját és lesietett. Épp kilépett az ajtón, amikor Tom ismét dudált egyet.

-Nyugi már, itt vagyok – ült be mellé Rachelle.

-Bocs, csak nem akarok sokáig itt szobrozni… Tudod, a fotósok – pillantott körbe nyugtalanul, miközben már le is kanyarodott az útra.

Rachelle megforgatta a szemeit. Persze. Fotósok. A csomagtartóban is, mi?

-Egyébként, szia – hajolt a lányhoz egy csókért a piros lámpánál állva, de Rachelle elfordította a fejét, így csak egy puszi lett belőle.

-Hali – köszönt a lány is szemtelenül mosolyogva.

Tom beletörődően sóhajtott egyet, aztán az út hátralevő részében meg sem szólalt. A levegőben tisztán érezhető volt a feszültség. Mindketten tudták, ez csak egy kényszer vacsora.

Tom leparkolt az étterem előtt, kiszállt a kocsiból és elindult a bejárat felé. Rachelle várt néhány másodpercet, hátha a fiúnak eszébe jut kinyitni neki az ajtót, de miután ez nem történt meg, ő is kiszállt és kelletlenül Tom után sietett.

-Jó estét kívánok! – köszöntötte őket az ajtóban egy öltönyös férfi. – Herr Kaulitz, mindig hatalmas öröm az Indochine-ben üdvözölni Önt. - Tom halványan elmosolyodott, a férfi, pedig melléjük lépett. – Jöjjenek, megmutatom az asztalukat.

Tom és Rachelle csendben követték őt egy eldugott kis asztalig az emeletre. Mindenhol hatalmas üvegablakok voltak, amikből csodás kilátás nyílt az Elbára. Egyszerűen varázslatos volt.

-További kellemes estét, bár egy ilyen gyönyörű hölgy társaságában ez nem kétséges – mosolygott a férfi Rachelle-re, aztán lesietett.

-Nem hittem volna, hogy van akit külön a seggnyalásért fizetnek – nevetett fel a lány.

Kivételesen Tom is elvigyorodott.

-A második legjobb meló a rockstar-ság után.


-Miért dolgozol nálunk? - szegezte a kérdést a lánynak Tom. - Úgy értem, ott a diplomád a kezedben, fasza ügyvéd lehetnél egy kurva nagy multinál, de te kávét hordasz nekünk. Nem értelek...

Tényleg nem értette. Eddig úgy gondolta, nem igzán érdekli Rachelle élettörténete, de erre valóban kíváncsi volt. Talán már a legelső beszélgetésük óta nem hagyta nyugodni a téma, csak sosem volt rá jó alkalom. Vagyis csak Tom nem akart beszélgetni, mert akkor előbb-utóbb neki is mondania kellett volna valamit magáról. Nem szívesen fecsegett idegeneknek, nem szívesen bízott meg senkiben. Pontosabban csak nem szeretett csalódni.
Rachelle elnézett Tom mellett.

-Tudod, élem az életem... Túl nagy stressz lenne az ügyvédi meló huszonévesen. Most kipróbálok ezt-azt, tapasztalatot gyűjtök, ilyesmi. Kell néhány üresjárat - mosolyodott el kényszeredetten.

-Ja, az nekem is jól jönne - vigyorgott Tom. - Egy üresjárat mondjuk a Bahamákon...

Rachelle megkönnyebbülten mosolyodott el. Elhitte. Vagy csak nagyon jó színész. De ez már nem érdekelte. Igazából mindketten tudták, hogy a vacsora csak egy kis formaság, valójában másért jöttek. Így nem is igazán volt lényeges miről beszélgetnek vagy hogy igazat mondanak-e... Ez az éjszaka nem az ismerkedésről meg a barátkozásról szólt... Nem. Tomnak egy elégtétel, egy önmagával kötött fogadás megnyerése, Rachelle-nek pedig egy előre lépés a tervében.


-Kiskoromban? - kérdezte Tom becsípett vigyorral az arcán, miközben intett a pincérnek, hogy töltheti a negyedik pohár Jack Daniel's-t is. - Cowboy akartam lenni.

-Cowboy? Te? Ne már! - kacagott Rachelle.

-Ja, cowboy. Jíhhá! - kiáltott fel hirtelen Tom, a kelleténél kicsit hangosabban és még a kezeit is a magasba emelte, mire az összes szempár rájuk szegeződött az étteremben.

A gitáros egy pillanatra megszeppenve visszakapta a kezeit, aztán mindkettőjükből egyszerre tört ki a nevetés.

-Bocsi - tátogta vigyorogva Tom.

Az emberek a fejüket csóválva, szép lassan visszafordultak az asztalukhoz, kivéve egy férfit. Ő még mindig a kacagó párost bámulta és a kezében egy fényképezőgépet szorongatott. Rachelle tekintete megakadt a férfin, majd a gépén. Ajkai elégedett mosolyra húzódtak. A terve bevállt.

-Lassan mehetnénk, nem? - húzta végig ujjait Rachelle a pohár száján, majd hirtelen felpillantott Tomra és csábosan elmosolyodott.

A gitáros nagyot nyelt és szinte azonnal intett a pincérnek, hogy hozza a számlát. Hirtelen már nem is volt kedve beszélgetni meg nevetgélni. Már nem is tűnt olyan jó ötletnek, hogy magáról meséljen. Csak arra tudott gondolni, hogy végre megkapja, amit akart. Az estének vége, elérte a célját.
Rachelle látta, ahogy a fiú agyát elborítja a lila köd és már csak egyetlen testrészére tud koncentrálni, de úgy gondolta, rátesz még egy lapáttal.

-Hozzád vagy hozzám megyünk? - kérdezte minden egyes szót lassan kiejtve, miközben egészen közel hajolt Tomhoz.

-Hozzám - válaszolt a fiú kissé kábultan és előrébb dőlt, hogy ajkaik összeérjenek.

Rachelle elmosolyodott és egyenesen a szemközti asztalnál ülő fotós kamerájába nézett, aztán megcsókolta a gitárost. Tom észre sem vette a vadul kattintgató férfit, csak a győzelme járt a fejében. Mert ez nem egy egyszerű numera volt, nem csak egy csaj, akit épp elcsípett a hotel előtt és egyetlen mosollyal felcsalta magához. Ezért keményen megdolgozott. Ez egy trófea volt. És ami talán ennél is fontosabb, az önbecsülése helyre állt, végre megszerezte, amit akart. Újra az ő kezében volt az irányítás. Tom Kaulitz visszatért!

A kocsiban egyikőjük sem szólalt meg. Tom az utat figyelte és igyekezett a lehető leggyorsabban haza érni, Rachelle pedig a gondolataiba merülve nézett ki az ablakon. Kellemes érzése volt, ha a vacsorára és Tomra gondolt. Sokkal jobban sült el, mint várta. Azt hitte lehetetlen, hogy bármit is kihúzzon Tomból, ami kicsit is a valódi személyiségéhez kapcsolódik, most pedig önként beszélt magáról. Igaz, jelentéktelen dolgokat, gyerekkori sztorikat, de mégis... És ami a legfontosabb, hogy most végre igazán beszélgettek. Tom őszinte volt és ezúttal nem csak kötelességből kérdezgette a lányt. Látszott rajta, hogy tényleg érdekli.

-Hazudtam - szólalt meg hirtelen Rachelle. - Azért dolgozom nálatok, mert máshol nem kaptam munkát. Ügyvéd akartam lenni mindig is... sosem gondolkodtam mellékutakon és üresjáratokon, csak nincs meg a kellő tapasztalatom ahhoz, hogy felvegyenek egy menő ügyvédi irodába.

Úgy érezte, ha Tom őszinte volt vele, ennyit megérdemel. Nem várhat bizalmat, ha ő nem ad.
Tom a lányra pillantott, bólintott egyet, aztán újra az útra szegezte a tekintetét. Látszott rajta, hogy gondolkodik, de nem szólt semmit.

Folyt. Köv.

7. rész - Címlap sztori

Sziasztook! :D
Itt az év első része, remélem tetszeni fog! :)

-Apuu! Sziaaa! – robbant be Patrick irodájába Jaqui.

-Szia! – pillantott fel a laptop-ja mögül a férfi és kedvesen elmosolyodott. – Nem kéne suliban lenned? – siklott a tekintete az órájára.

-Áhh, elmaradt az utolsó órám – legyintett a szőkeség és lehuppant az egyik bőrfotelbe.

-Jaqui – ütött meg egy szigorúbb hangnemet Patrick. Tudta, hogy lánya nem mond igazat.

Jaqui bűnbánóan pislogott apjára.

-Végzős vagyok, ez az egy óra ide vagy oda, mit számít?

Patrick lemondóan sóhajtott, megcsóválta a fejét, aztán újból a laptop-nak szentelte figyelmét.

-A fiúk fotózáson vannak – szólalt meg pár perc múlva, mikor még mindig magán érezte lánya kutató tekintetét.

-Ja, azt tudom – legyintett Jaqui. – Csak hozzád jöttem, dumálni.

Patrick mindent tudóan elmosolyodott.

-Hallgatlak.

-Szerinted Rachelle szép nő? - tért egyből a lényegre izgatottan.

A producer felnevetett.

-Túl fiatal hozzám, Jaqui. Különben is, az alkalmazottam.

-Jajj, apa! Nem neked! Fújj! – fintorodott el a lány. – Csak úgy általában, szép nő?

-Hát… igen, szép – válaszolt elgondolkodva a férfi.

-És szerinted Tomnak bejön?

-Tom nem kezd ki alkalmazottakkal. Legalábbis komolyan nem…

-De ha…

-Tetszik neked Tom? – nézett a lányára Patrick.

Jaqui azonnal elpirult és megrázta a fejét.

-Figyelj Jaqui, Tom… nos, nem az a tipikus jófiú. Nem szeretném, ha összejönnél vele vagy bárkivel a bandából. Ezt már egyszer megbeszéltük.

-Tudom, tudom… Tom megbízhatatlan, a fiúk híresek és Jaqui-nak nincs szüksége az ilyen felhajtásra… - sorolta unottan, majd kissé sértődötten fújtatott egyet.

Szóval még az apja szerint is jó nő ez a Rachelle…

-Nem kísérhetsz haza, Tom – mondta már messziről a kocsija előtt álldogáló fiúnak Rachelle.

A gitáros elnevette magát, aztán megvárta, amíg Rachelle oda megy hozzá és védekezően felemelte a kezeit.

-Azt se tudod, mit akarok.

-Dehogynem, lefektetni – vonta meg a vállát a lány és elővette a táskájából a kocsi kulcsot, aztán arrébb tolta az ajtó előtt álldogáló srácot, hogy be tudjon ülni.

Tom egy pillanatra elgondolkodott. Valóban ezt akarja, de valahogy másképp kéne tálalni.

-Várj már! – kiáltott fel, amikor Rachelle becsukta volna az ajtót.

A lány várokozóan nézett rá. Látszólag teljesen hűvös és elutasító volt, de belül vigyorgott, mint a vadalma. Teljesen az ujja köré csavarta Tomot, most már le se tudta vakarni magáról. Teljes siker.

Tom egy darabig zavartan álldogált, aztán nagyot sóhajtott és nagy nehezen kibökte.

-Eljönnél velem vacsorázni?

Rachelle kissé meghökkent. Taktikát váltott volna? Ezzel a dumával akarja lefektetni? Komolyan azt hiszi, hogy egy tányér levestől egyből az ágyába ugrik? Már készült is, hogy azonnal rávágjon egy hatalmas nemet, amikor eszébe jutott valami. Vacsora Tom Kaulitz-cal egy puccos étteremben, egyenlő címlap sztori.

-Nyolcra gyere értem – csukta be az ajtót szemtelenül mosolyogva. – Aztán valami szép helyre vigyél, ha utána az ágyadba akarsz csalni – kacsintott a fiúra kacéran, majd elhajtott.

Tom hosszú másodpercekig csak az autó helyét bámulta. El se tudta hinni, hogy végre igent mondott. Hirtelen felkiáltott és vigyorogva a levegőbe boxolt.

-Tom Kaulitz lábai előtt hever az összes nő!

-Überkirály vagy haver! – kiáltott oda röhögve Georg, a parkoló másik feléből.

Tom csak nevetve bemutatott neki. Szegény Georg, nem tudhatja mennyi igazság van az iróniájában… - gondolta magában.
Végül vigyorogva megrázta a fejét és elindult a saját kocsija felé, ahol Bill már türelmetlenül toporgott. Ilyen nyílt „Igen, szexeljük át az éjszakát!” kijelentést sem hozott még ki egy csaj sem a vacsora meghívásból. Nem rossz, nem rossz.

Folyt. Köv.

Glückliches 2011! :)

Sziasztok!

Először is, nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!
Másodszor, pedig szeretnék egy hatalmas köszönetet mondani Nektek, olvasóknak! Nem is lehet elégszer hangsúlyozni azt a hihetetlen mennyiségű támogatást, amit egy-egy kommenttel adtok nekem. Ez ad energiát a folytatáshoz, ez a kapaszkodóm, hogy tudjam, jól csinálom-e a dolgokat. Tényleg, rengeteget jelent ez nekem.
Az évnek voltak jobb és rosszabb pillanatai is, mint mindig... Voltak részekben hiányos időszakok... :D amikért így utólag is bocsánatot kérek, de azért remélem mindenki, minden értelemben sikeres évet zárhatott.
Nekem talán eddig ez volt a legnehezebb, legkeményebb évem, de talán sokkal tragikusabbnak érzek jó néhány másikat, ami már mögöttem van. Azt hiszem, sokat jelent, ha minden rossz közben az ember mellett ott van egy igazi barát. Szóval, köszönöm Anna! Mindent.

És most egy kis összegzés...

Az összes sztorimat együttvéve, ami fenn van blogzónán, összesen 81 bejegyzést publikáltam.

Ezekhez a bejegyzésekhez, Ti összesen 774 kommentet írtatok, ami szerintem hihtetlenül nagy szám, szóval még egyszer KÖSZÖNÖM!

És külön szeretném kiemelni a Királylány történetét, ami azt hiszem egyértelműen a legsikeresebb sztorim lett. Oda, a mindössze 11 részhez, 138 kommentet kaptam. A legutolsóhoz, pedig olyan dícséretek érkeztek, amiktől még most is elsírom magam. Tényleg, elképesztőek vagytok!

Imádlak Titeket! <3

És végül az év egyik legédesebb képe:

[Forrás: www.sweeetbaby.wordpress.com]

Novella

Sziasztoook! :)

Először is, BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK! :) <3
Másodszor pedig, hoztam egy novellát. Mostanában tisztára Vegas őrületben szenvedek, szóval természetesen ez is ilyen témában íródott. Remélem tetszeni fog ;)

Waking up in Vegas

A magasba emeltem a kezeim és megráztam a vizes hajam, aztán vidáman sikítottam a többiekkel, hagy hallja egész Las Vegas milyen jól érezzük magunkat.
Egy ismeretlen lány a nyakamba vetette magát, teljes beleéléssel rázta a fejét a ritmusra, miközben rám mosolygott és a fülembe visította a szám szövegét. Fogalmam se volt ki az, de azért visszamosolyogtam és vele együtt énekeltem.
Ahogy a Palms Hugh Hefner lakosztályának teraszán, a hatalmas Playboy-os medencében ráztuk vagy ötvenen a legdurvább party számokra, teljesen elkapott a vegasi őrület. Az, ami elmossa az összes normális életben felállított határaidat, hogy úgy érezd, bármit megtehetsz, hiszen ami Vegasban történik, az Vegasban is marad.

Kimásztam a medencéből, felkaptam egy üveg behűtött Martinit és átvágtam a lakosztály nappalijának közepén fetrengő szétcsúszott párocskák között. Nem volt különösebb célom, fogalmam se volt merre megyek, csak valami őrültséget akartam csinálni. Le akartam menni az utcákra, be a casinokba, nem csak a medencének határt szabó üvegkorláton át nézni a neoncsodákat.

Nagyot kortyoltam a Martiniból, aztán fogtam magam és leléptem a buliról. Csak úgy egymagam. Nem volt kedvem a megszokott LA-i társasághoz, valami újra vágytam.
Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, neki dőltem és elnevettem magam. Az éppen előttem elhaladó srác érdekes arcot vágva mért végig engem. Először nem értettem miért, aztán rájöttem, hogy csurom víz vagyok és mindössze egy falatnyi fürdőruha van rajtam, meg a legújabb Cavalli magas sarkúm.
-Szia! - intettem neki vigyorogva.
Lövésem se volt ki lehet, de piszkosul jól nézett ki és teljesen lázba hozott a piercing a szája bal szélén.
-Hello - válaszolt mogorván, majd indult is volna tovább, de részeg voltam és valami izgalomra vágytam, ezért újra megszólítottam.
-Most meg hova mész? Előttünk az egész éjszaka! - siettem utána, amikor láttam, hogy nem áll szándékában visszafordulni. - Vagy egyedül egy kibaszott hotel szobában akarod tölteni az estéd? Na, gyere már, inkább Black Jack-ezzünk egyet! - kiáltottam vidáman és bele is karoltam.
Mint mondtam, részeg voltam...
-Black Jack? - torpant meg a srác.
A vonásai megváltoztak, már nem tűnt olyan ridegnek és tartózkodónak. Még egyszer jól végig mért, majd kíváncsian nézett rám.
-Nem ismered? Nem egy bonyolult játék, de ha gondolod... - kezdtem újból fecsegni, de a srác félbeszakított.
-Ki vagy te? És mi a szart akarsz tőlem?
-Ohh, Stacy vagyok... Nem is mondtam még, ne haragudj... - a srác még mindig furán méregetett, ezért folytattam. - Itt bulizunk a haverjaimmal... - böktem a lakosztály felé, ahonnan kihallatszott a zene tompa üteme. - Josh nagybátyja a szálloda igazgatója, minden évben egyszer itt bulizunk.
-Ohh, értem... Én Tom vagyok - mosolyodott el végre.
Még egyszer végig mért, de most mintha a megnyugvás és vidámság furcsa keveréke ült volna ki az arcára.
-Ne haragudj, de... azt hittem... szóval, hogy te... - fejével esetlenül az ajtón díszelgő Playboy jelre bökött, majd újra a fürdőruhámra tévedt a tekintete.
Hirtelen leesett mit akart mondani.
-Nem vagyok kurva - nevettem. - Csak medencés buli van... Bejössz?
Azt hiszem, ha józan lettem volna, biztosan képen töröltem volna ezért a feltételezéséért, de most inkább viccesnek találtam. Még azt is elfelejtettem, hogy éppen bentről menekültem.
-Nem, köszi... Én most inkább megyek - biccentett köszönés képpen, azt hiszem, majd újból elindult.
-Ne hülyéskedj már, irány Black Jack-ezni! - kacagtam vidáman, majd ismét karon ragadtam Tomot és leráncigáltam Vegas utcáira.
Miután megengedtem neki, hogy írjon egy sms-t az öccsének, aki állítólag már nagyon vár rá odafönt, egészen beletörődött, hogy nincs más választása, mint velem jönni. És miután vettünk nekem egy rendes ruhát is, teljesen belenyugodott...

-Gyerünk baby, bízom benned, ne okozz csalódást! - szorongatta a kezem Tom.
Teljesen beparázott, mert minden zsetonunkat feltettem a hatosra. Ha most nem az jön ki, nagyot bukunk.
-Hatoooos! - ugrottunk fel egyszerre és egymás nyakába ugrottunk.
Hirtelen Tom ajkait éreztem a sajátjaimon. Váratlanul ért a dolog, de mindketten örültünk, így hát vidáman viszonoztam a csókot. Bár azt hiszem, bármikor máskor is ezt tettem volna... Aztán bezsebeltük a zsetonokat, amiket nyertünk és kiszálltunk a játékból, hogy valami más után nézzünk.
Úgy éreztem, megállíthatatlanok vagyunk így együtt, a szerencse totálisan a mi pártunkat fogja ma éjjel.
-Iszunk valamit? - kérdezte Tom, miután elosztotta a zsetonokat kettőnk között.
Bólintottam, majd leültünk egy rózsaszín neoncsövekkel kivilágított bárpulthoz. Ő kért magának egy Mojitót, én pedig egy Gint.
-Nem fair, hogy csak te vagy így beállva... - nevetett édesen és rendelt magának egy tequilát is.
Fél órával később már egy tucat üres pohár sorakozott előttünk és egymásra dőlve nevetgéltünk. Rohadtul nem fogtunk fel semmit körülöttünk, csak kacagtunk minden ok nélkül.
-Jack-ezni akarok... Gyere! - pattant fel hirtelen Tom, mire én kishíján leestem a székről, de sikerült egyben leérkeznem és azonnal a srác után siettem.
-Uraim, készítsék a csekkeket, ékszereket és kocsikat is, mert ma este még a gatyájukat is lerángatom magukról! - huppant le nagy lendülettel egy asztalhoz Tom. - Miss Las Vegas velem van - húzott az ölébe -, aki két másodpercnél tovább nézi a melleit, az berakhatja a szemgolyóit is a zsetonok közé! A heréit meg én tépem ki, de az már más tészta...
Vidáman felnevettem, a többiek pedig csak megforgatták a szemüket. Az osztó nem szólt semmit, csak adott Tomnak is néhány kártyát, mit sem törődve azzal, hogy seggrészegek vagyunk. Még az asztal másik felében alvó hapsinak is ugyanúgy osztotta a lapokat.
-Hülye vagy? Ez így összesen húsz... - szóltam rá nevetve, amikor újabb lapot akart húzni, bár nem voltam biztos benne, hogy jó számokat olvastam le.
Tom csak kacagott egyet, aztán megpróbálta visszarendezgetni a kezében szétcsúszó lapokat és azért is húzott még.
-A picsába, ez így huszonkettő! - vágta le dühösen a kártyáit, aztán mindkettőnkből egyszerre tört ki a nevetés.

Már fogalmam se volt hanyadik clubban jártunk, a nevét is képtelen voltam megjegyezni. Csak önfeledten ráztuk magunkat a ritmusra, totál megfeledkezve a külvilágról.
Tom keze a fenekemre csúszott és közelebb húzott magához, aztán mintha csak az én kedvemért rakták volna be, felcsendült az Android Porn.

http://www.youtube.com/watch?v=1q12MD5Au6g

Nagyot sikítottam és mindent beleadva ráztam. Teljesen a zene hatása alá kerültem, ettől a számtól mindig megőrültem. Gondolkodás nélkül kaptam el Tom kezét és kezdtem húzni a bárpult felé. Kecsesen felléptem egy székre, onnan pedig a pultra. Tom először meglepve nézett rám, aztán elvigyorodott és azonnal mellettem termett. A körénk gyűlt emberek hangosan fütyülve és kiabálva bíztattak minket. Na nem mintha szükségünk lett volna bíztatásra. Csak táncoltunk, vadul ráztuk és smároltunk. Majd' szétszedtük egymást, a tömeg pedig egyenesen megőrült.
A szám végén majdnem leszédültem a bárpultról az extra magas Cavalli cipőmben, de Tom elkapott és lesegített. Vadul vigyorogva dőltem a nyakába és teljesen értelmetlen dolgokat súgtam a fülébe. Ő édesen felnevetett.
-Lelépjünk?
Nem igazán fogtam fel, amit mondott, de azért hevesen bólogattam. Részeg is voltam és annyira felpörögtem Vegastól, hogy már képtelen voltam felfogni a dolgokat. Olyan voltam, mint akibe vénásan pumpálták a kávét. Csak vigyorogtam, táncoltam és valami eszméletlen nagy őrültségre vágytam.
Tom megfogta a kezem és kihúzott a tömegből, egyenesen az utcára. Ahogy megcsapott a friss levegő a fejem kezdett kicsit kitisztulni.
-Huhh - nyögtem vigyorogva. - Ez nagyon állat volt.
Amíg a taxira vártunk csak csöndben egymásba kapaszkodva néztük a hatalmas, neon fényű épületeket és a villogó táblákat. Akkora őrület volt ez az egész város, hogy komolyan képtelen voltam felfogni itt bármit is. De egyszerűen imádtam!

Körül se tudtam nézni a lakosztályban, amint beléptünk Tom máris az ajkaimnak esett. Téptük egymásról a ruhákat és felborítottunk mindent, ami az utunkba került. Tom félkézzel, látatlanban kikapott egy üveg pezsgőt a minibárból, aztán az ágyra estünk. Kibontotta a pezsgőt, ami hangos durranással kísérve ránk folyt, de mi csak faltuk egymás ajkait.
Az egyik kezemmel lesöpörtem a párnákat az ágyról, feljebb csúsztam és Tomot is magammal rántottam. Mindketten ragadtunk a pezsgőtől, de nem érdekelt.
Tom a fejem mellett erőszakosan lefogta a kezeimet és hevesen megcsókolt, én pedig a szájába nyögtem.
Éreztem, hogy ez egy durva éjszaka lesz. És ettől csak még jobban bezsongtam.

Másnap reggel nyűgösen ébredtem. A fejem már nem hasogatott, de úgy éreztem magam, mint akit kicentriztek. Lassan felültem az ágyban és körül néztem. Tom már nem volt mellettem, gondolom reggel lelépett.
Magamra kaptam a tegnapi ruhám, aztán dobtam egy sms-t a többieknek, hogy meg vagyok, nyugodtan menjenek haza nélkülem és kivánszorogtam a konyhába. Tom nagy meglepetésemre ott ült és épp reggelizett.
-Szia - köszöntem neki mosolyogva.
-Jó reggelt - kapta fel a fejét Tom.
Csak akkor tűnt fel a furcsa akcentusa, amit tegnap éjjel valószínűleg a pia miatt észre sem vettem.
-Honnan jöttél?
Tom meglepve rámpillantott.
-Németországból, miért?
-Szexi az akcentusod - haraptam az ajkamba, mire ő is elmosolyodott.
-Ew, te meg mit eszel? - szólaltam meg néhány perc múlva és megtámasztottam a fejem a kezemmel.
Tom értetlenül pillantott az omlettjére és a sütijére, majd rám, aztán olyan fejet vágott, mint akinek leesik valami.
-Ja, cukor meg szénhidrát vagy mi a tököm... - forgatta a szemeit. - Hozassak fel neked egy zeller szárat?
Elnevettem magam.
-Ember, ez itt Amerika. Egyél sajtburgert!
Ő is elnevette magát, aztán percekig csendben ültünk. Nem igazán tudtam miről beszélhetnénk. Ha nem a pasik, akkor általában én lépek le egy-egy ilyen éjszaka után, de most valahogy nem volt kedvem menni. És ahogy láttam neki se volt sok kedve elhúzni, de lehet, hogy Németországban ez így szokás... fene tudja.
-Mi az? - kérdeztem rá, amikor észrevettem, hogy már jó ideje mosolyogva néz engem.
-Gyere ide - intett a fejével kedvesen.
Odamentem hozzá, ő pedig az ölébe húzott és megcsókolt. A tegnap esti vadságnak és erőszakosságnak nyoma sem volt. Most lassan és gyengéden csókolt, miközben óvatosan cirógatta a fedetlen combom. Azt hittem kifolyok a karjai közül.
Nem tudtam miért csinálta és úgy láttam rajta, hogy ő sem érti. Csak jól esett... Mindkettőnknek.
-Én... megyek, letusolok - hadarta zavartan, aztán kimászott alólam és bement a fürdőbe.

Amíg Tomra vártam, lefeküdtem az ágyra. Furcsa érzésem volt. Valahogy nem akartam haza menni, nem akartam itt hagyni őt. És valahogy az is zavarni kezdett, hogy nem tudtam róla semmit. Szívesen itt maradtam volna, hogy átbeszélgessük az egész napot, aztán csapni egy olyan éjszakát, mint tegnap.
Negyed óra múlva Tom jött ki a fürdőből, egy derekára csavart törölközővel. Nem zavartatta magát, elkezdett előttem öltözni, én pedig nagyot nyelve mértem végig tökéletesen kidolgozott testét.
-Mi az? - fordult felém vigyorogva, pedig pontosan tudta, hogy miért nézem.
Azt hiszem kicsit elpirultam, de mosolyogva álltam a tekintetét. Én végül nem mondtam semmit, Tom pedig felvette a pólóját is és témát váltott.
-Ha gondolod, miután lezuhanyoztál adhatok pár tiszta ruhát. Itt van a szobánk a folyosó végén... Nem garantálom, hogy találsz valami neked valót, sajna a szoknyáimat és a tangáimat otthogy hagytam - vigyorodott el -, de az öcsémnek lehet, hogy van néhány tűrhető gatyája meg pólója.
Felnevettem.
-Köszi, az jó lenne. És ne aggódj, visszahozom őket. Itt lakom Los Angelesben, nincs olyan messze... Itt lesztek ma még, nem? - csaptam is le egy újabb találkozás lehetőségére.
-Nyugodtan tartsd meg, nem hiszem, hogy Bill haragudni fog - rázta a fejét mosolyogva. - Zuhanyozz le, addig hozok pár cuccot.

Csalódottan bevonultam a fürdőszobába és beálltam a zuhany alá. Nem értettem magam. Fogalmam se volt mi vonzott ennyire ebben a fiúban, hiszen alig ismertem, de valahogy mégis... Bár azt nem tudtam eldönteni, hogy csak egy újabb tegnapihoz hasonló éjszakát akartam tőle vagy esetleg valami komolyabbat...

Amikor visszamentem a szobába Tom már az ágyon ült, kezében egy farmerrel és egy fekete pólóval.
-Akkor most lelépsz? - bukott ki belőlem.
Tom rám nézett, nem tudtam hova tenni az arckifejezését, de nem válaszolt.
-Nézd, soha nem csináltam még ilyet, de... - harapta el a mondatot Tom. - Pár hét múlva Los Angelesbe költözünk. Találkozhatnánk.
Elmosolyodtam és bólintottam. Valami furcsa megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, de nem tudtam megszólalni. Csak mosolyogtam.
-Addig meg... mit szólnál, ha kihasználnánk azt az időt amíg nincs rajtad ruha? - vigorodott el Tom, én pedig elnevettem magam.

Vége

6. rész - Nekem valami izgalmasabb kell

Rachelle elterült az ágyán és lerúgta lábairól a magas sarkúit. A vigyort semmi sem tudta volna letörölni az arcáról, minden tökéletesen alakult. Az élete sínen volt, a vonatjegyet, pedig egyenesen Tom fogja a kezébe adni hozzá. Még akkor is, ha erről ő nem tud.
Érezte, hogy már nem sokáig kell ebben a kicsi bérlakásban szobroznia. Hamarosan a gitárossal karöltve lép be a felső 10000-be, még hozzá egy fejedelmi Prada cipőben. Mert ő lesz Tom Kaulitz új barátnője. Már látta is maga előtt a címlapokat: A gyönyörű és elbűvölő Rachelle Scholz elcsavarta a nőfaló Kaulitz fejét. Persze ez csak egyoldalú kapcsolat lesz. Míg Tom Rachelle-be szeret bele, addig a lány, Tom pénzébe és hírnevébe lesz belezúgva.

-Wááá! – üvöltött egyet dühében Tom és belerúgott a falba.
Mérgesen ledobta magát az ágyra és a kezeibe temette az arcát. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy ez megtörtént vele. Az agya leblokkolt és képtelen volt tovább lépni, pedig igazán jó lett volna, ha beugrik neki valami okos dolog, mint például, hogy hogyan szerezze meg mégis Rachelle-t. Még hozzá minél előbb. Ő akart játszani a lánnyal, érezni akarta, hogy az ő kezében van az irányítás és azt tehet, amit csak akar. Most azonnal!
-Ezt nem hiszem eeeel! – kiabálta, miközben egy hatalmas párnába nyomta az arcát.
Bill csendesen figyelte testvérét az ágy másik felében és megvárta, amíg kitombolja magát. Néha megengedett magának egy-két diszkrét mosolyt, de mást nem csinált. Tudta, hogy teljesen felesleges és értelmetlen most hozzászólni.
-Mégis mit képzel magáról, hogy kioktat?! – ült fel hirtelen Tom. – Itt én diktálom a szabályokat! Nehogy már ő mondja meg nekem, hogy meddig tart egy egyéjszakás kaland! És mi az, hogy csak úgy leráz?! Csak úgy… fel tudod ezt fogni? – nézett öccsére.
Bill megértően megvonta a vállát és igyekezett nagyon együtt érzően nézni Tomra.
-De most mi a szart csináljak? Kell nekem az a csaj!
-Nem kell neked, csak idegesít, hogy lepattintott – rázta a fejét Bill.
-De kell! Kurvára idegesít, amit mondott, de akkor is kell! – hanyatlott vissza a párnára.
Bill ismét megvonta a vállát.
-Van még rajta kívül ezer másik csinos popó, akit megkaphatsz.
-Épp ez az, unalmasak – forgatta a szemeit Tom. – Nekem valami izgalmasabb kell… egy kihívás, egy trófea. Valaki, akit megszerezni is élvezet, nem csak megkapni. Mint Rachelle – mondta ki lassan, nyomatékosítva magában a nevet.

A hamburgi stúdiólakás nappalijában újabb rögtönzött villám megbeszélés gyűlt össze. Néhány menedzser, producer és persze a fiúk. Ja, és Jaqui, aki újabban egyre többször tölti délutánjait a srácok közelében. Rachelle is ott ült a kanapén, bár neki csak az volt a dolga, hogy ugorjon, ha a srácok kérnek valamit. Utálattal a szemében nézte a szőke fürtös angyalkát, aki most is ártatlan mosolyával vívta ki a magának a srácok figyelmét. Vidáman duruzsolt valamit az ikreknek és Rachelle figyelmét az sem kerülhette el, hogy néha-néha a keze Tom térdén pihen. Most is egy topp és kis rövidnadrág volt csak rajta, semmi extra, a cipőjét, pedig ezúttal is levette az ajtóban, akárcsak egy jól nevelt kislány. Rachelle akárhogy is nézte, ez a csaj maga volt az ártatlanság.
-Rach, egy kávét, kérlek – emelte fel kiürült csészéjét Gustav.
-Ja, nekem is – bólogatott hevesen Bill, majd vele együtt mindenki más is, mintha a kávéivás egy vírus lenne.
-Persze, máris hozom – mosolyodott el Rachelle, bár ez most inkább egy vicsornak tűnt és felállt a kanapéról.
-Majd én segítek – kapta fel az asztalról a kiürült csészékkel teli tálcát Tom, megelőzve Rachelle-t.
A lány vetett egy furcsa pillantást Tomra, aztán elmotyogott egy „köszi”-t és besietett a konyhába. Tom követte.
Rachelle bekapcsolta a kávéfőzőt és a hűtőben kezdett matatni tej és tejszín után. Eközben Tom az ajtónak dőlve élvezte a kilátást. Rachelle kipakolt mindent a konyhapultra, aztán kinyitott egy felső szekrényt, hogy kivegye belőle a cukrot, de Tom szorosan hozzásimult és levette előtte az edényt.
-Azt hiszem, ezt kerested – nyomta az éppen felé forduló lány kezébe, majd két oldalt megtámaszkodott mellette, ezzel elzárva minden menekülési utat. A csípőik között egy madártoll sem fért volna el, Tom szorosan a konyhapulthoz préselte a lányt.
-Köszi – tette le a pultra, a meglepettség legkisebb jele nélkül Rachelle, aztán megpróbált kibújni a fiú karjai alatt, de az nem engedte.
-Nem tudom, te hogy vagy vele, de én halálra unom magam odakint – bökött a fejével a nappali felé, majd végighúzta kezét a lány oldalán, ezzel kissé felgyűrve a blúzát.
Rachelle elégedetten elmosolyodott és kihívóan a gitáros szemeibe nézett.
-És azt hiszed, hogy én a játékszered leszek?
Tom felnevetett.
-Biztos vagyok benne baby – javította ki és egy csókot nyomott Rachelle nyakára. – Látom is magam előtt, hogy ma éjjel alattam fogsz izzadni… - adott egy újabb csókot a nyakára, miközben a keze is elindult a lány szoknyája alá -… és nyögni, mint egy jól nevelt nagymacska – harapta meg finoman.
Rachelle-nek a térde is beleremegett, mégis ridegnek mutatta magát. Akármennyire is bunkó Tom, pontosan értett hozzá, hogyan kábítsa el teljesen az áldozatait. Arról nem is beszélve, hogy Rachelle imádta a nyomulós, határozott pasikat és a helyzet is lázba hozta, de uralkodnia kellett magán. Még nem adhatja be a derekát.
-Jó neked, hogy ennyi időd van álmodozni, kisfiú – tolta el magától a gitárost amennyire csak tudta, és kihasználva a pillanatnyi meglepettségét, kibújt a karjai alatt.
Mindkettőjüknek csak ekkor tűnt fel az ajtóban álldogáló Jaqui, aki egyből zavarba is jött a két rá szegeződő szempártól.
-Öhm… én, csak… jöttem megnézni, hogy… minden oké-e, mert… olyan sokáig… voltatok… - hebegte, miközben aranyosan tördelte a kezeit. Láthatóan nem számított a történtekre. – De látom, hogy… khm… minden rendben – hadarta végül és visszasietett a nappaliba.
Rachelle, mintha mi sem történt volna, teletöltötte az üres csészéket, aztán felkapta a tálcát és elindult kifelé.
-Ja és Tom… - fordult vissza az ajtóból. – Egyszeri szex volt, nem több, ezt jól jegyezd meg.

Tom néhány perces késéssel, igencsak morcosan battyogott vissza a nappaliba. A visszautasítás nem rázta meg annyira, mint először, de kétség kívül dühös volt. Most már, ha akarná se adhatná fel. A büszkesége sürgős visszavágót követel.
-Mi a baj? – súgta neki Bill.
Tom mérgesen összeráncolta a homlokát és megrázta a fejét, jelezve, hogy ez most nem épp a legalkalmasabb pillanat. Bill vetett még rá egy aggódó pillantást, aztán inkább visszarázódott a beszélgetésbe.
Rachelle kíváncsian fürkészte Jaqui-t, aki ilyenkor zavartan elkapta a tekintetét róla és elgondolkodva meredt maga elé. Rachelle már az első pillanattól kezdve utálta a szőkeséget, mert őt emberszámba vették, vele ellentétben. Meg csak úgy idegesítette… amiért olyan kis naivnak látszott és mert állandóan mosolygott. Egyszóval féltékeny volt, na.
Jaqui is néha lopva Rachelle-re pillantott. Eddig nem igazán figyelt fel a nőre, bár Tom már az első nap megmondta neki, hogy mik a szándékai Rachelle-lel, azt valahogy elengedte a füle mellett. Tom gyakran csak viccelődött az ilyen kijelentéseivel. Nem gondolta volna, hogy egy személyi asszisztens komolyan felkeltheti a gitáros érdeklődését, bár be kellett vallania, hogy Rachelle nagyon is szép volt. Túl szép, ha őt kérdezik…
Óvatosan oldalra fordította a fejét és akaratlanul is Tomra siklott a tekintete. Hirtelen idegesíteni kezdte, hogy Tom azért a csajért van oda. Eddig csak egy haverként tekintett a gitárosra, az apja munkatársára, de most valahogy másnak tűnt. Rá kellett jönnie, hogy Tom nagyon is jó pasi. És Rachelle nem érdemli meg őt, ez nem igazság!

Folyt. Köv.

5. rész - Egyetlen egyre, oké?

Másnap a tévéstúdióban Georg kelletlenül nyújtotta át az ígért összeget Tomnak. A gitáros a zsebébe süllyesztette a pénzt és amolyan „én megmondtam” vigyor ült ki az arcára. Nyeregben érezte magát, nagyon is.
-Szegény csaj… - rázta meg a fejét Gustav.
-Annyira ne sajnáld, nem olyan ártatlan, mint amilyennek mutatja magát – nevetett fel Tom.
-Igazi kis vadmacska, mi? – huppant le mellé Georg a szemöldökét húzogatva.
-Huhúú, de még mennyire! – rázta a kezét Tom, ezzel is fokozva szavai mértéket.
-Bizonyítékot, Tommy! – kiáltott fel röhögve Bill és testvérére vetette magát, aki nevetve próbált tiltakozni a támadás ellen, de az énekes gyorsabb volt és felhúzta Tom pólóját. – Íííí, ez bizony egy elég csúnya karmolás nyom.
-Miii? – fordult hátra Tom, mintha képes lenne megnézni a saját hátát. – A kis ribanc!
Mellette Georg felröhögött.
-Nyugi, csak néhány piros csík.
-Pff, akkor is – fújtatott Tom, majd letaszigálta a foteléből Billt és visszavette a pólóját.
-Szegény Tommy-t ki is herélte, azért ilyen nyafka most – kotyogott bele Bill.
A másik két fiú dőlt a nevetéstől, Tom viszont csak egy taslival jutalmazta öccse beszólását.
-Csönd, ott jön – intette le őket Gustav és fejével az ajtó felé bökött.
-Na most jön a szopás, haver – súgta még oda Tomnak Georg. – Csak még egy éjszakát Tomi cica, könyörgöm… egyetlen egyet! – játszotta a lányt elvékonyított hangon, mire Tom csak dühösen arrébb taszigálta röhögő barátját.
Rachelle mosolyogva lépett be a helységbe, kezében egy tálcával egyensúlyozva. A táskáját és a kabátját ledobta az egyik fotelbe, aztán vidáman a banda felé fordult.
-Sziasztok srácok! – köszönt mosolyogva, miközben mindenkinek kiosztotta a kávéját. –Negyed óra múlva kezdés, addig kértek még valamit?
-Nekem egy croissan jól esne – dünnyögte Bill, miközben gondosan kavargatta a kávéját. – Tudod, olyan cukor izékkel a tetején. És lekvár legyen benne – nézett fel Rachelle-re.
-Okés, ez megoldható. Ti kértek valamit? – pillantott a fiúkra.
-Kérem vissza a pénzem – súgta Tomnak Georg. – Nem is húztad meg!
Tom csak értetlenül bámult a lányra, aki még csak egy kicsit sem pirult el tőle és különösebb figyelemmel sem tüntette ki őt, nem kereste a pillantását, nem akart mindáron hozzáérni és nem kérdezte azt sem, hogy miért lépett le szó nélkül reggel. Semmi. Egyszerűen semmi. Rachelle ugyan az a személyi asszisztens volt, aki eddig, a tegnap esti lánynak nyoma sem volt.
-Senki semmit? Oké, akkor sietek vissza Bill – mosolyodott el, aztán kisietett az ajtón.
A fiúk értetlenül összenéztek. A srácok, többnyire Tom és Georg már nem egy asszisztenssel kezdtek ki, aminek általában az lett a vége, hogy a csaj belezúgott az illetőbe és azt képzelte, hogy van esélye egy hosszú távú kapcsolatra vagy annyira zavarban volt a közelében, hogy egyszerűen képtelen volt bármit is normálisan megcsinálni, de akadt olyan is, aki már másnap egyből felmondott. Nem mondták ki, de kicsit szórakoztatta őket, ahogy azok a nők a közelükben viselkedtek és sokszor direkt meg is nehezítették a dolgukat, mintha alapból nem lenne elég kínos az egész helyzet, természetesen csak a nő számára. Így most egy kicsit csalódottak voltak.
-Ez mi volt? – kérdezte végül Gustav.
-Mondom, hogy nem húzta meg! Csak kamuzott! – háborodott fel Georg.
-Dehogyis, éjjel nem jött haza – kelt testvére védelmére Bill.
-Azt hiszem alábecsültük a csajt – jegyezte meg elgondolkodva Tom.
Nem akarta beismerni, de akaratlanul is felkeltette érdeklődését ez a lány. Persze semmi komolyra nem gondolt, csak eljátszott a gondolattal, hogy esetleg befűzi még egy-két éjszakára, ha ez másnap ilyen simán megy. Háh, még a végén lesz egy szeretője vagy mije.

A műsor végén Tom elégedetten sétált ki a srácokkal a parkolóba. Ahogy sejtette, ma is tökéletesen szerepelt.
A fiúk Gustav kocsijánál álltak meg cigizni és kibeszélni a műsort. Tom felvette a napszemüvegét, aztán sztár kötelességét teljesítve intett egyet a kerítés mögül leselkedő fotósoknak. Azok megvadulva kezdtek kattintgatni, de a fiúk nevetve elfordultak tőlük.
Tom nagyot szívott a cigijéből és unottan körbenézett a parkolóban. Nem akart még haza menni, teljesen fel volt pörögve és úgy érezte, valamit még muszáj csinálnia.
-Mindjárt jövök – hadarta a srácoknak Tom, amint meglátta Rachelle-t az ajtóban. Gyorsan elnyomta a cigijét és sietős léptekkel elindult a lány felé.
-Szia! – köszönt neki egy lehengerlő mosollyal.
-Hello! – nézett furán Tomra.
Amíg Rachelle előkereste a kocsi kulcsát, Tom lazán az autónak dőlt és leplezetlenül végigmérte a lányt.
-Mit csinálsz ma este?
-Tessék? – kérdezett vissza meghökkenve.
Tom ismét elmosolyodott és közelebb hajolt a lányhoz.
-Megismételhetnénk a tegnapit.
-Mi van? – nevetett fel zavartan Rachelle. – Nem, azt hiszem félre értettél. Az egyéjszakás kalandok egy éjszakára szólnak, egyetlen egyre, oké?
Tom értetlenül pislogott a lányra. Mi a szar van? Kosarat kapott? Ő? Pont ő?! Tom egyszerűen képtelen volt felfogni a hallottakat. Olyan volt, mintha valaki pofon vágta volna. Csak állt ott a lány előtt, mint egy faszent és egyetlen árva hang sem jött ki a torkán.
-Nos, akkor… Szia Tom! – fojtott el egy mosolyt Rachelle, aztán beült az autóba. – Jó legyél! – kacsintott egyet, aztán kihajtott a parkolóból.
Tom dühösen beszállt a saját kocsijába, még Billnek sem szólt semmit és őrült módjára lépett a gázra. Tombolni akart, szétverni mindent, egyszerűen forrt a dühtől. Nem tudta elhinni, hogy egy csaj pofára ejtette őt. Tom Kaulitz-ot?! Ez valami vicc! Rachelle komoly seb volt az önbecsülésének, de ettől talán csak még jobban lázba jött. Hiába őrjöngött és legszívesebben ki is rúgta volna a lányt mérgében, nagyobb volt a késztetés, hogy bizonyítson. Meg akarta mutatni, hogy őt bizony egyetlen nő sem rázhatja le. Mert Tom mindig megszerzi, amit akar. Számára nem létezik lehetetlen.

Folyt. Köv.

4. rész - Elvigyelek?

Haliii!
Köszönöm a sok komit és dícséretet! Imádlak titetek!! <3 :)

-Álmodjatok velem – kacsintott a két srácra Tom.

Georg és Gustav nevetve lepacsizott a gitárossal meg az énekessel és elindultak kifelé.

-Aztán mindent bele, tigris – fordult vissza az ajtóból Georg és macskakarmolást imitálva elnevette magát.

-Meg lesz – vigyorodott el Tom és dobott egy búcsúcsókot Georg-nak. A srác meghatottan pislogva elkapta, majd elindult a hosszú folyosón, de azért még röhögve visszakiabált:

-Jó éjt szerelmem!

A srácok még egy darabig nevetgéltek a nappaliban, aztán összeszedték a cuccaikat, hogy végre ők is elinduljanak.

-Viszlát! – sietett el mellettük az egyik producer titkárnője.

-Hello – köszöntek futólag az ikrek is, majd besétáltak a menedzser irodájába. – Dave, mi leléptünk.

-Rendben, holnap találkozunk. Tíz harminc, el ne késsetek! – emlékeztette őket a férfi szigorú tekintettel.

-Úgy is elkésünk, nem értem miért strapálod magad – nevetett fel Tom.

David is vigyorogva megrázta a fejét.

-Jó éjt srácok! Ja és Bill, reggel még csörögj rám a ruha-ügyben.

-Oksi, de már biztos, a Dior kell – tapsikolt vidáman az énekes, aztán kórusban elköszöntek mindenkitől az irodában és elindultak kifelé.

-Hát akkor jó éjt öcsi – állt meg a kocsijánál Tom.

-Figyu, biztos, hogy jó ötlet ez? Mármint, nem tudom, nekem elég kényelmetlen lenne utána… - ráncolta a homlokát Bill.

-Fogadtunk, már nincs visszaút. Nekem nem lesz gáz, a csaj meg kénytelen lesz befogni a száját. Ha hisztizik, kirúgjuk, ennyi – vonta meg a vállát nem törődöm stílusban.

-Hát jó – hagyta rá Bill. – Akkor holnap találkozunk – intett testvérének, aztán beszállt a kocsijába és elhajtott. Nem vágyott már semmi másra, csak egy forró fürdőre és a puha ágyára, Tom meg azt csinál, amit akar. Hiába strapálja magát, a testvére úgyis mindig nyakig a szarban találja magát.

-Szia Vivian, holnap látjuk egymást – mosolygott kedvesen a nőre Rachelle.

-Igen, szép estét és vigyázz magadra – viszonozta a köszönést Vivian, egy másik asszisztens, majd egy utolsó mosoly után ismét visszabújt a laptop mögé.

Rachelle kissé durcásan, csupán kötelességtudatból köszöngetett a kiáramló producer, menedzser és ilyen-olyan igazgató csoportnak, akik csak az orruk alatt motyogva, egyetlen pillantásukkal sem méltatva a lányt, rohamozták meg a kijáratot. Lassan Rachelle is kisétált az ajtón és egy nagyot szippantott a friss, kissé csípős hamburgi levegőből. Már bánta, hogy reggel volt olyan őrült és gyalog indult el a munkahelyére, de nem tudott mit tenni, egy fáradt sóhaj után ő is elindult hazafelé.

-Hé, elvigyelek? – kiabált utána egy ismerős hang.

Rachelle hátra fordult és meglátta Tomot. Hanyagul a kocsijának dőlt, zsebre tett kezekkel és egy észtveszejtő mosollyal az arcán. Lassan a lány szája is egy elégedett vigyorra húzódott.

-Ohh, igen, azt megköszönném – sietett a gitároshoz, majd magára öltötte az ártatlan kis vidám mosolyát és bepattant a kocsiba.

-Merre is laksz? – pillantott a lányra Tom, miközben kikanyarodott az utcára.

-Tudod hol van a Gerthotstraße?

-Persze – bólintott Tom, aztán tekintetét újból az útra szegezte. – Na és, milyen az első hét nálunk?

-Jó, nagyon tetszik – hazudta naivan mosolyogva Rachelle.

-Ja, végül is, a társaság király, legalábbis az én személyiségem feldobja az átlagot – nevetett Tom. – Így csak jó lehet.

Rachelle is vele együtt kacagott, de cseppet sem találta viccesnek. Ha valamit ebben az egy hétben halálosan megutált Tom Kaulitz-ban, akkor az a nagyképűsége volt.

-És te hogy érzed magad a bandában? – szegezte neki a kérdést.

-Jól, minden szuper – vonta meg a vállát Tom és elkapta a tekintetét, majd gyorsan újra beszélni kezdett. – Hol laktál mielőtt ide költöztél volna?

-Münchenben.

-Akkor ez nagy váltás volt… És hogy érzed magad Hamburgban? Nem volt szar teljesen egyedül az ország másik végébe menni?

-Szeretek itt élni, Hamburg gyönyörű, csak rohadtul hideg van – nevetett fel Rachelle.

-Na ja, itt mindenki bundás alsóban mászkál – kacagott Tom is.

Rachelle átlátott a fiún. Tudta, hogy igazából abszolút nem érdekli az ő jelentéktelen kis élete és nem véletlenül hoz fel ilyen sablonos témákat, saját magáról, pedig még mindig nem szívesen beszélt. Pontosan tudta, hogy Tom csak le akarja fektetni őt, és csak azért fecseg ennyit, hogy biztosítsa a lányt a figyelméről és elhitesse vele, hogy megbízhat benne, azaz nyugodtan vezesse fel a hálószobájába, nem fog másnap reggelre eltűnni onnan. Áhh, nem. Persze Rachelle-t ez teljes mértékben hidegen hagyta, de Tom ezt nem tudhatta. Ő csak előre bebiztosította magának a kellemes estéjét és a fogadást, Rachelle-nek azonban tervei voltak.

-Hát, megérkeztünk – parkolt le Tom a megadott cím előtt.
Leállította a motort, a kellemes dorombolása, pedig lassan teljesen elhalkult.

-Köszi a fuvart, szétfagytam volna így – nézett a lábaiból nem sokat takaró feszes miniszoknyájára Rachelle. Tom követte a lány pillantását és már meg sem próbálta titkolni szándékát.

-Felkísérjelek?

Rachelle mosolyogva bólintott, megőrizve mit sem sejtő arckifejezését, majd egy könnyed mozdulattal kikapcsolta a biztonsági övet és kiszállt a kocsiból. Néhány másodperc múlva Tom is csatlakozott hozzá. A zsebébe süllyesztette a kocsi kulcsát és megvárta, amíg a lány beüti a kódot, hogy bemehessenek a hatalmas, újépítésű lakóházba. A lépcsőkön fölfelé menet tekintete el-elkalandozott Rachelle fenekén, és csak akkor tért magához, amikor a lány hirtelen megtorpant. Elővette táskájából a kulcsot, majd hátát az ajtónak támasztotta, úgy nézett fel a fiúra.

-Hát, akkor még egyszer köszi, Tom – mondta lassan, jól kihangsúlyozva a fiú nevét.
A gitáros arcán a jól ismert, csábító mosolya terült szét, majd közelebb lépett a lányhoz.

-Igazán nincs mit – duruzsolta alig néhány centire Rachelle ajkaitól. Félig lehunyt szemekkel várt egy fél másodpercet, de miután nem ütközött ellenállásba, megcsókolta a lányt.

Rachelle látatlanban babrálni kezdett a zárral és pár perc múlva sikerült is bejutniuk. Lábával berúgta az ajtót, majd ledobott mindent, ami a kezében volt és sietősen lerángatta Tomról a pólót. A gitáros hevesen falta Rachelle ajkait, miközben hagyta, hogy a lány a szobájába vezesse. Ott egyből az ágyra döntötte és lerángatta róla a blúzát. Mohón végignézett a lányon, majd a melleit kezdte csókolgatni, Rachelle pedig jólesően felsóhajtott. Tom monoton mozdulatokkal megcsókolta a lányt, hogy azért némileg betartsa a formaságokat, közben pedig villámgyorsan megszabadította a ruháitól. Rachelle alig eszmélt fel és már semmi sem takarta. Látta Tomon, hogy nem akar sokáig tökölni és az ő tervei között sem szerepelt, hogy egész éjjel a gitárossal foglalkozzon, de ha már itt vannak, ő is élvezni akarta a dolgot, így inkább átvette az irányítást.

Tom elégedetten mosolyogva dőlt hátra az ágyon. Rég nem volt már ilyen jó estéje, mostanában nem igazán jutott ideje „ismerkedni” és már hiányoztak neki az ilyen lazítások. Egyik kezével felhúzta a takarót a csípőjéig, aztán csak elmerengve bámulta a plafont. Megnyerte a Gerog-gal kötött fogadást, volt egy jó estéje és holnap élete egyik legjobb tévés szereplését fogja letudni. Úgy érezte, most minden sínen van, az élete tökéletes. Talán csak egy óriás pizza hiányzott a sorból, jó sok sajttal.

Rachelle lopva a mellette fekvő fiúra pillantott és elmosolyodott. Kellemes meglepetést okozott neki ez a Tom, annak ellenére, hogy tudta, csak a pillanatnyi élvezetre hajtott és elsősorban a sajátjára. Mindenesetre elkönyvelhetett magában egy kis sikert, most már biztosan jó úton haladt. Nem egészen így tervezte, sőt, a munkahelyi fagyos hangulat és a srácok zárkózottsága, na meg Jaqui megjelenése kissé el is bizonytalanította. De ezek után semmi sem tántoríthatja el a céljától. Ha egyszer sikerült az ujja köré csavarnia a gitárost, máskor is menni fog.

Folyt. Köv.

3. rész - A szőke angyalka

Rachelle a konyhapultnak dőlve nézte a fiúkat, amíg várta, hogy lefőjön a kávé. A banda és a négy producer egy gyors megbeszélés féleséget tartottak a nappaliban, amihez ugyebár elengedhetetlen az életmentő fekete ital.
Rachelle még csak egy hete dolgozott itt, de máris utálta. A „nagyfőnökök” sose értek rá, ők mindig fontos ügyeket intéztek, nem volt idejük a kisemberekkel foglalkozni. A srácokról, pedig nem tudott semmit. Pontosabban semmi lényegeset… mert azt már kívülről fújta, hogy ki hogy issza a kávét, kinek milyen édesség kell, ki nem szereti a brokkolit és hogy hívják az ikrek kutyáit. Persze nem is lelkizni jött, de ez a négy srác olyan tartózkodó és bizalmatlan volt, hogy az még Rachelle számára is zavaró volt. Mármint, a srácok rendesek voltak, vagy legalábbis annak tűntek, de nem sokat beszélgettek. Általában csak akkor szóltak Rachelle-hez, ha valamire szükségük volt, esetleg néha felmerült egy-két szánalmas kis sablon kérdés, amit nagyon ügyesen álcáztak a hatalmas "kameráknak szánt mosollyal". A lényeg a látszat volt. Pont.
Igaz, egy hét, az egy hét, nem is várta, sőt nem is akarta, hogy rögtön legjobb barátok legyenek, de mégis csak elviselhetőbb lenne egy oldott légkörű társaságban dolgozni.

-Apu! Szia! – robbant be a megbeszélés kellős közepére egy lány.

Kezeit egy hatalmas mosoly kíséretében kitárta, majd jól megölelgette az egyik producert. Rachelle kíváncsian méregette az ismeretlen csajt.

-Ő Jaqui Benzner. Patrick Benzner lánya – támaszkodott meg Dunja Rachelle mellett.

Rachelle nem válaszolt. Elmerengve nézte, ahogy Jaqui mindenkinek kioszt két-két hatalmas puszit. A lány alig lehetett 18 éves. Egy egyszerű fehér toppot és farmer rövidnadrágot viselt, a cipőit, pedig valahol a bejárat környékén elhagyhatta, ugyanis zokniban álldogált a nappali közepén. Így olyan ártatlannak, szinte még gyereknek tűnt. Gyönyörű szőke fürtjeivel és nagy, mélykék szemeivel, pedig olyan volt, mint egy angyal.
Rachelle-t a kávéfőző pityegése zökkentette ki a gondolataiból. Lekapott egy tálcát a szekrényből, majd rátette a kis csészéket és mindegyikbe töltött.
Az emberek, akárcsak az éhezők az utolsó morzsára, úgy kaptak rá a fekete italra. De Rachelle most senkit nem érdekelt, neki senki nem köszönte meg a munkáját. Mert ez természetes volt nekik. A lánynak viszont egyáltalán nem, ő nem szokott hozzá, hogy idegeneket szolgáljon ki és ezen a hozzáállása sem segített. Karba tett kezekkel lehuppant a kanapéra és bosszúsan figyelte az új jövevényt. Szerette volna, ha ő is olyan nyíltan és jókedvűen beszélgethetne a többiekkel, mint Jaqui. De ő csak egy alkalmazott volt, benne nem bíztak meg. Az egyetlen, ami számított, hogy kihozza a kávét és körülugrálja a srácokat.

Jaqui az egyik fotel karfáján ült, félig a háttámlára dőlve és Tom fonataival játszadozott. Néha-néha mosolyogva duruzsolt valamit a fülébe, mire a Casanova elmosolyodott. Rachelle nem hallhatta, hogy mit mond neki Jaqui, de biztosra vette, hogy nem a CD-k eladási statisztikáiról csevegnek. Bár a lány még mindig annyira gyermekinek tűnt, hogy Rachelle egy pillanatra komolyan elgondolkodott rajta, lehetséges, hogy csak egy cukorkát kért Tomtól. De aztán gyorsan el is vetette.

Rachelle el is könyvelte magában, meg van az új vetélytársa. 

-Ki az új csaj? – súgta Tomnak Jaqui.

-Ő a ma esti programom – vigyorodott el pimaszul Tom.

Jaqui édesen felnevetett, majd játékosan fejbe vágta a fiút.

-Egyébként, Rachelle-nek hívják.

-Rachelle…. Szép név – motyogta elgondolkodva, miközben fél szemmel a nőre sandított.

-Szép dekoltázs – tette hozzá egy ábrándos mosollyal Tom, és ő is afelé pillantott, amerre a lány.

Jaqui kacagva megrázta a fejét, majd hirtelen felpattant és felkiáltott.

-Billy! Elfelejtettem neked elhozni a különleges édességet, amit ígértem. Bocsi – biggyesztette le az alsó ajkát kislányosan.

-Semmi baj – legyintett az énekes. – Otthon még van egy csomó. Tom a múltkor felzabált mindent, aztán felhívtam Tobit, hogy jöjjön velem vásárolni, tudod, nehogy szétszedjenek a plázában… - nevetett fel. – Szóval elmentünk és vásároltam egy csomó gumimacit. Ilyen hatalmas csomagokban... –mutogatta a kezével, hogy mekkora is volt. – Remélem, megmenekülnek Tom elől. Egy igazi éhenkórász! Járkál a lakásban, meglát valamit és hamm bekapja! Nem számít, hogy az enyém vagy az övé… Komolyan, egy feneketlen barlangot rejteget az óriási pólója alatt.

-A férfi test szentélyét rejtegetem a pólóm alatt, öcsi – vigyorodott el Tom.

-Férfi test, haha, maximum egy sörpocak – intette le Bill.

-Milyen sörpocak?! – kérdezte bátyja felháborodva. – Ne aggódj, nem úgy értette… - simogatta meg a hasát. –Dehogynem, hájas poci, hájas poci! – kiabált Bill Tommal szinkronban.

Jaqui jót kacagott az ikreken, aztán felállt és nyújtózott egy nagyot.

-Na, fiúkák, én megyek is.

Mosolyogva intett nekik egyet, majd átsasszézott a szoba másik végébe, ahol a producerek és menedzserek a fiúk nélkül folytatták a megbeszélést.

-Szia apu! – nyomott egy cuppanóst a férfi arcára.

-Szia Jaqui. Otthon találkozunk – mosolyodott el Patrick, majd újra a nyomtatványoknak szentelte figyelmét.

-Hali! – köszönt el hangosan mindenkitől a szőke angyalka, majd vidáman mosolyogva kiszökdelt.

Rachelle megkönnyebbülten lélegzett fel. Életében először, nem érezte magát nyeregben, nem tudott megküzdeni az új környezettel és a terve sem úgy alakult, hogy azt elképzelte. Kezdett kétségbeesni. Jaqui megjelenése, majd Tom körüli legyeskedése, pedig még jobban felkavart mindent. Mégis ki ez a lány? És Tom miért beszélgetett vele?
Normális esetben esze agába se jutna fenyegetőnek tekinteni egy ilyen kislányt, főleg ismeretlenül, de ez a hét maga volt a pokol és ha valami ragadt itt Rachelle-re, az az volt, hogy a látszat igen is csal.

-Mindjárt leragadnak a szemeim! - panaszkodott fennhangon egy kosztümös nő. - Tegnap éjjel kettőig fenn voltam és átnéztem a fiúk összes interjúrára a kérdéseket. Szörnyű volt... Ez a kávé meg se kottyant. Jól esne még egy. De valami erősebb - tette hozzá célozgatva, majd átnyúlt Rachelle előtt és lerakta a csészéjét a lány ölében heverő tálcára.

-Um, nekem is jöhet még egy - rakta le Patrick is a csészéjét.

-Hé, Rachelle - szólalt meg hangosabban Bill, miután a lány nem mozdult és ő is a tálcára helyezte kiürült csészéjét. - Mi lesz már?

-Bocsánat. Máris hozom - állt fel gyorsan, aztán amint hátat fordított vágott egy grimaszt.

-Hülye elfoglalt, fontoskodó barmok - morogta magának már a konyhában. - Nem is nektek kéne ugrálnom... De növesszétek csak a seggetek, öntelt, nagyképű irodakukacok... - vágta le dühösen a tálcát az asztalra, majd vett egy mély levegőt és az arcára erőltetett egy hatalmas műmosolyt. 

Folyt. Köv.

2. rész - Mindenkivel ilyen ellenséges vagy?

Rachelle a bevásárló kocsira dőlve sétálgatott a sorok között. Néha a listára pillantott, egy-egy polcnál hosszasan elidőzve válogatott, aztán bedobta a kiválasztott dolgot a kosárba. Imádott vásárolni, hosszasan válogatni mindenfélét, ez afféle szertartás volt nála. És miközben válogatott, volt ideje Tomon gondolkodni. Pontosabban csak rá gondolni, hiszen már mindent eldöntött, nem szeretett sokáig agyalni valamin. Igazából bármennyire is szeretett volna, csak egyetlen rossz dolgot fedezett fel benne. Hogy beképzelt. Persze, ez csak az első benyomás.  
De ha azt nézzük, ahogy a lányra nézett, az egyenesen hízelgő volt a számára és a nyomulós srácokat különben mindig is jobban bírta. Szerinte az olyan fiúkban sokkal több az élet, nem lehet mellettük unatkozni. És ez Tomra is igaz volt. Elég, ha az ember rá néz, és máris tudja, nem egy olyan alak, akivel elunhatja az életét. Ez egy kulcsfontosságú dolog volt Rachelle-nek. Ezen kívül, pedig van kisugárzása. Olyan, ami egyből megfogja az embert. Nem feltétlenül kell komoly dolgokra gondolni, csak úgy egyszerűen valami, amire az ember egyből felfigyel, és nem tudja hova tenni. És ettől egy kicsit titokzatos lesz. Talán ez volt a második legnagyobb ok, amiért Rachelle úgy döntött, megszerzi magának Tomot. Igaz, hogy még nem ismerte, de annyit már most is biztosan tudott, hogy nem egy átlagos ember és nehéz lesz megfejteni. Egy kihívás volt, amit Rachelle imádott.
De az önteltsége, a nyílt pofátlansága, az nem hagyta nyugodni. Elég volt csak arra az utolsó mondatára gondolnia, „Jól van, most az első napodon hagylak nyerni.” és máris majd’ felrobbant a dühtől. Hát ki ő, hogy csak úgy lenézze Rachelle-t?! Azt hiszi, hogy nem tudja megvédeni magát vagy zavarba jön attól, hogy Tom Kaulitz olyan hű de ismert?! Hát nehogy már! Ez az egyetlen apróság annyira fel tudta húzni őt, hogy azonnal elfelejtette milyen gyönyörű szemei vannak, milyen szexi az a piercing az alsó ajkában és hogy mennyire jó illata van, vagy hogy milyen kellemes a hangja. Olyankor úgy érezte, hogy még egy szó és felképeli azt az öntelt majmot.

-Jó napot – rángatta vissza a valóságba a pénztárosnő unott hangja.

-Ohh, jó napot! - kapta fel a fejét Rachelle és elkezdte felpakolni a dolgokat a szalagra.

A nő kedvtelenül rakosgatta a szatyorba a holmikat, nulla életkedvvel és csigalassúsággal, ezzel Rachelle idegein táncolva. Mikor az utolsó tárgyat is belepakolta a szatyorba (természetesen azt is rossz helyre téve, legalábbis Rachelle szerint) a lány gyorsan az orra alá dugta a banda kártyáját, amit Davidtől kapott ilyen vásárlásokra. Idegesen pattogtatta a körmeit a pulton, utált várni. Mikor végre ezzel is megvolt, türelmetlenül felkapott mindent és kiviharzott az áruházból.

A stúdióban egyenesen a konyhába ment és lepakolta az összes cuccot a pultra. A fiúk azonnal körül vették őt, mint egy éhes falka és mindent szétszedve kezdtek kotorászni a szatyrokban.

-Héé, nyugalom, mindenki megkapja, amit kért! – csapott Georg kezére, aki a szatyrot szétszakítva próbált megszerezni egy csomag gumicukrot Bill elől.

Az énekes kárörvendően kinevette barátját, aztán tanulva az előző esetből, szépen félre állt, mint egy jól nevelt kisfiú. Tom azonban kihasználta a pillanatnyi nyugalmat és két szatyrot felkapva rohanni kezdett a nappaliba.

-Enyém az összes édesség, lúzerek! – kiabálta nevetve.

Erre az összes fiú utána eredt és közös erővel szedtek szét mindent. Rachelle lemondóan sóhajtott és inkább belátta, hogy ez ellen ő nem tud mit tenni. Mivel más dolga nem volt, kiment az erkélyre, még mielőtt őt is belekeverik a srácok a harcukba.
A korlátnak támaszkodott és csendben figyelte a környéket. Most minden olyan nyugodt volt, alig egy-két ember sétálgatott az utcán, autók se nagyon voltak.
Így jobban megnézve, talán ez volt Hamburg második leggyönyörűbb helye. Az első természetesen a kikötő és környéke volt. Rachelle azt azért szerette, mert ott mindig volt élet. Mindenki ment valahová, mindig történt valami és az éjszakai fények… az valami lélegzet elállító volt! Ez a hely viszont pont az ellentéte volt. Nem volt nyüzsgés, csak nyugalom. Gyönyörű, hatalmas lombú fák, meleg napsütés és barátságos házak. Olyan kis otthonos volt az egész.

-Kérsz? – nyújtott felé hirtelen Tom egy zacskó gumicukrot.

Rachelle kicsit összerezdült, nem számított senkire.

-Milyen önzetlen lettél hirtelen. Az előbb még ölni is képes lettél volna azért a cukorért –jegyezte meg csípősen.

Tom édesen felnevetett, ő bizonyára viccnek fogta fel.

-Csak a fiúkat, de veled bármit szívesen megosztok – nézett a lányra egy csábos vigyor kíséretében.

-Akkor kérek – mosolyodott el Rachelle, majd kivett két szemet, azokat Tom másik kezébe tette, aztán pofátlanul elvette a zacskót és látványosan a szájába tett néhány gumicukrot.

Kíváncsi volt meddig mehet el, hol vannak a határok Mr. Szupersztárnál. Tom először csak nagyokat pislogott, majd nevetve megrázta a fejét. Rachelle gondolatban adott egy piros pontot a fiúnak. Talán nem is lesz olyan kemény dió, mint amilyennek gondolta.

-És hogy haladtok a munkával? – kérdezte Rachelle, mintha mi sem történt volna. Szerette volna, ha gyorsan túl esnek ezen a kezdeti formaságon. Talán Mr. Szupersztár belátja, hogy igazán nincs mitől tartania, esetleg még meg is bízhat Rachelle-ben és akkor oldottabb hangulatban tudnak majd dolgozni. Vagy legalábbis észreveszi, hogy ő is ember.

-Ez szigorúan titkos – válaszolt Tom, újból azzal a beképzelt hangsúllyal.

Rachelle megforgatta a szemeit, aztán bevett még egy cukorkát a szájába.

-Megelégedtem volna egy egyszerű „jól” vagy „szarul”-lal is – vonta meg a vállát a lány. –Nem érdekel, hogy melyik szám hányadik hangocskáját pengetted egy órája.

-Mindenkivel ilyen ellenséges vagy? – könyökölt a korlátra Tom.

-Csak azzal, aki egyfolytában a melleimet bámulja.

Tom zavartan felkapta a fejét és elvigyorodott.

-A gravitáció oda vonzza a szemeimet.

Rachelle nem tudta megállni nevetés nélkül, bármennyire is dühös volt a fiúra a megjegyzése miatt.

-Mesélj magadról valamit. Nem tudok rólad semmit – kérlelte őt Tom egy hosszabb hallgatás után, majd elvett néhány gumicukrot.

Rachelle elhúzta előle a zacskót.

-Én nem kínáltalak meg –vigyorgott. – Amúgy, én se tudok rólad semmit. Mesélj inkább te.

Tom megvakarta a tarkóját. Nem számított a direkt kérésre. Látszott rajta, hogy nem igazán szeretne bizalmas dolgokat mondani, más meg nem jut az eszébe. Rachelle-t viszont nagyon is szórakoztatta a helyzet.

-Na mi van, ha nincsenek kamerák kifogysz a szavakból?

-Dehogy, csak így nehéz… nincs olyan érdekes életem, mint amilyennek te azt hiszed.

Rachelle gúnyosan felnevetett.

-Nem is a sztár partikra vagyok kíváncsi, hanem rád – lépett hozzá közelebb. - Hogy milyen ember vagy. Utána én is mesélek magamról.

-Nekem… mennem kell dolgozni – hadarta Tom és már el is sietett.

Rachelle vigyorogva megrázta a fejét. Gyáva.

Folyt. Köv.

1. rész - Az első munkanap

Haliii! :)

Hát itt az új sztorim első része, nem is mondanék semmit, csak várom a véleményeket. :)

-Ez lenne az első munkahelye? - pillantott fel hosszú idő után a papírok mögül egy sivár tekintetű férfi.
Rachelle felkapta a fejét és izgatottan kihúzta magát.
-Igen, most végeztem a...
-Ide van írva hol végzett - szakította félbe durván, majd hogy nyomatékosítsa szavait, ujjával az említett sorra bökött a lány életrajzán. - Csak tapasztalatot nem látok sehol.

-Ohh, az igazán jó egyetem - mosolygott rá kedvesen a negyvenes évei közepén járó nő.
Rachelle halványan visszamosolygott és kissé előre dőlt a széken. Úgy érezte jó úton halad.
A nő gondterhelten összeráncolta a homlokát, majd lassú mozdulatokkal lefektette a papírt az asztalra és összekulcsolta fölötte csontos ujjait.
-Sajnálom kedveském, de mi valaki olyat keresünk, aki... nos, kissé tapasztaltabb.

-Nocsak, ez mind kiváló - vicsorgott a lányra egy pocakos, öltönyös férfi a bőrfoteléből. Apró szemeivel éppen csak átfutotta az önéletrajzot.
Rachelle kissé megkönnyebbülten sóhajtott fel.
-Majd értesítjük - jelentette ki végül az öltönyös.

-Igen, itt Rachelle Scholz - szólt bele a telefonba. - Igen, én voltam... Ohh, értem. Tapasztalat... - motyogta csalódottan. - Persze, megértem. Semmi gond. Visszhall.



Rachelle elégedetten nézett végig a tükörképén. Csokoládé barna haja laza hullámokban omlott a vállára, végtelenül hosszú fekete szempillái kihangsúlyozták gyönyörű zöld szemeit, tökéletesen ívelt ajkai, pedig vidám mosolyra húzódtak. Csodásan nézett ki, készen az első munkanapra.

Sietve felkapta a magas sarkúját és a táskáját, aztán leszaladt a lépcsőkön egészen a földszintig és bepattant a kocsijába. Késésben volt, mint mindig.
Ezúttal a forgalom megkegyelmezett neki, így az utolsó percekben fékezett egy nagyot az épület előtt, majd szinte kiesett a kocsiból. Hatalmas lendülettel csapta be az ajtót és hosszú, határozott lépésekkel indult a téglaépület felé. Az ajtó előtt egy pillanatra megállt és vett egy mély levegőt.

- Nyugalom, semmi kapkodás. Profi leszel – mondogatta magának, aztán megnyomta a kaputelefon gombját. - Rachelle Scholz vagyok, az új személyi asszisztens – szólt bele.

- Máris beengedem - szólt vissza egy férfihang.

Az elektromos zár kattant, Rachelle pedig besietett. Átvágott az udvaron, majd belépett a téglaépületbe. Odabent egy harminc-negyven év körüli nő fogadta.

- Jó reggelt – köszöntötte mosolyogva.

- Jó reggelt. – viszonozta a gesztust Rachelle, majd közelebb lépett és kinyújtotta a kezét. –Rachelle Scholz.

-Dunja Pechner, promóciós menedzser. Jöjjön, bemutatom a többieket is.

Rachelle némán követte őt a szűk folyósón, amíg elérkeztek egy nappalihoz hasonlító helységhez. Ott néhány férfi elmélyülten beszélgetett valamiről, észre se vették őket, csak amikor Dunja megszólalt.

- Dave, megjött az asszisztens.

Mindenki felkapta a fejét és egyenesen Rachelle-re szegezték a tekintetüket. A lány majd felrobbant attól a lekezelő hangsúlytól, amivel Dunja bemutatta őt, de magára erőltetett egy hatalmas mosolyt és szépen mindenkivel kezet fogott. Ezután mindenki visszafordult a beszélgetőpartneréhez, mintha Rachelle ott sem lenne. A lány tanácstalanul álldogált egy darabig, végül úgy döntött leül közéjük és megpróbál bekapcsolódni a beszélgetésbe.

- Nem-nem, ez nem kerülhet be az újságba. – ráncolta a homlokát egy középkorú nő.

- Ugyan már, az Echo-shoz képest ez semmi – legyintett a Dave-nek nevezett férfi. – Rakd csak bele.

- De beszéltem Billel és…

- Én mondom, rakd bele – zárta is le a vitát a banda sajtósával, legalábbis Rachelle erre következtetett, majd máris a következő emberhez fordult. – Sikerült időpontot egyeztetni a Heute Leute-val?

A lány értetlenül kapkodta a fejét a sok ember között, akik mind egyszerre akarták megbeszélni az összes apró részletet az ilyen meg olyan műsorral, fotózással, interjúval és videoklippel kapcsolatban. 

- Persze, péntek tíz harminc – Egy nő máris szorgosan elkezdett jegyzetelni, egy harmadik férfi pedig berobogott az ajtón és egy papírt lobogtatott meg. – Patrick, átfaxolták a szerződést.

- Rendben, mindjárt átlapozom – intett a Patrick-nak nevezett férfi.

– Na, emberek, akkor mindenki tudja a dolgát, én nem szeretném tovább fűzni a szót -pattant fel David. -Holnap találkozunk, hacsak nem lesz addig rendkívüli megbeszélés. 

Rachelle figyelmét nem kerülhette el a dühös pillantása az egyik megszeppent alkalmazott felé. Ha valamit megértett ebben a pár percben, akkor az az, hogy ezzel a férfival nem tanácsos újat húzni. A tekintete gyilkol.
David összecsapta a kezeit, elrendezgette a papírjait és felállt. Az összes ember hangos morajlással kísérve kisietett a nappalihoz hasonló helyiségből. Egyedül Rachelle ült még mindig a kanapén, egyre értetlenebbül. Hát róla mindenki megfeledkezett?

- David! – szólította meg a férfit, még mielőtt ő is kiviharzott volna az ajtón.

- Igen? – fordult vissza lendületesen. – Jajj, majdnem elfelejtettelek… igen… a – húzta sokáig a szót - …mindjárt jönnek a srácok. Majd ők elmondják, hogy mire van szükségük. Ne haragudj, de én most rohanok. Elboldogulsz, ugye?

De a választ már nem várta meg, sietősen kirobogott az ajtón.

- Hát… persze – mondta Rachelle, már csak magának. 

Visszahuppant a kanapéra és csak várt. Furcsa volt neki ez az egész helyzet. Nem igaz, hogy senkinek nincs egyetlen perce sem, hogy beavassa őt a dolgokba! Vagy hogy legalább körbevezessék az épületben. Rachelle nem volt hozzászokva, hogy levegőnek nézzék őt. Nagyon nem. Mindig mindenhol ő volt a társaság lelke, a központ, az ember, aki nélkül nincs buli. De most hirtelen nagyon elveszettnek és tehetetlennel érezte magát. Itt mindenki olyan rideg. Csak a munka, a munka, a munka számít. Hamburgban mindenki ilyen merev?

Néhány perc múlva, hangosan nevetgélve, szó szerint berobbant az ajtón négy fiú. Ők voltak A banda, Raschel jövőbeni életének megkeserítői. A fekete hajú épp nagyon magyarázott valamit, a többiek pedig azon röhögcséltek, de amint észre vették őt, mindenki elhallgatott.

-Sziasztok, Rachelle Scholz vagyok – csapott le az alkalomra és máris kezet fogott a fekete hajúval.

-Bill Kaulitz – viszonozta a gesztust, miközben alig észrevehetően végig mérte a lányt.

-Tom Kaulitz –lépett előre az afro fonatos srác és kézfogás helyett magához rántotta a lányt, hogy két puszit nyomjon az arcára. Az első, amit Tom megjegyzett –na jó, csak a lány mellmérete után -, hogy milyen finom illata van.

Csábosan elmosolyodott és leplezetlenül megbámulta őt, talán jobban, mint eddig bárki más. A testvére megforgatta a szemeit, de Rachelle csak egy elégedett vigyort engedett el, aztán máris a másik két srácnál termett, tudomást sem véve Tomról.

-Georg Listing.

-Gustav Schäfer.

-Gondolom, te vagy az új asszisztensünk… – nézett rá kissé bizalmatlankodva Gustav. - David szólt, hogy itt vagy és... avassunk be. Vagy mi.

Rachelle vágott egy furcsa kis fintort az „asszisztens” szó hallatán, de végül bólintott.

-Hát akkor ismerkedjünk! – csapta össze a kezeit Tom, majd megeresztett egy pimasz vigyort és lehuppant a kanapéra.

Egyenesen Rachelle-re nézett és megütögette maga mellett a helyet. A lány alig láthatóan megforgatta a szemeit. Máris tudta, hogy egy öntelt, beképzelt sztárocskával lesz dolga, akinek minden percben ugrálhat valamiért. Minden ismerőse oda volt, amikor megtudták, hogy a Tokio Hotelnek fog dolgozni. Végül is, ott lehet a sztárok közelében, ki ne vágyna ilyen munkára? De Rachelle nem így fogta fel. Őt abszolút hidegen hagyta, hogy a fél világ ismeri ezt a négy srácot és több millióan vágynak most az ő helyébe. Csak arra tudott gondolni, hogy ők megtehetik, hogy az átlag embereket ugráltassák kényük-kedvük szerint, mert van elég pénzük… És ezt undorítónak találta, főleg, hogy ő az a bizonyos személyi „rabszolga”. Na igen, pénz beszél, kutya ugat.
De nem tehetett semmit.
Csak mosolyogva leült mellé, kecsesen keresztbe tette a lábait és érdeklődve nézett a fiúkra, néha-néha elidőzve Tomon. Nem is rossz pasi – jegyezte meg magában, csak úgy mellékesen. És akkor hirtelen, mint a villámcsapás, úgy jött a felfedezés. A lehetőség ott van az orra előtt! Úristen! Hogy nem jött rá eddig? Ő tökéletes lesz! Még ha nem is a hagyományos értelemben…

-Mióta laksz Hamburgban? – tette fel az első kérdést Tom.

Rachelle felnevetett. Érezte, hogy ez pontosan olyan sablon beszélgetés lesz, amire számított.

-Szerintem David nem egészen így értette a beavatást. Egyébként, csak az egyetem miatt költöztem ide. Szóval nem rég óta... és nem is maradok sokáig.

-Egyetemre jársz? – kérdezte nagy szemekkel Bill.

-Már végeztem – helyesbített Rachelle.

-És minek tanultál? – csatlakozott a beszélgetéshez Gustav.

-Jogot tanultam, ügyvédnek készülök.

-És akkor hogy-hogy itt vagy? Már, ha nem túl indiszkrét a kérdés – mosolyodott el Georg.

-Kell egy kis tapasztalat – vonta meg a vállát és elfojtott egy vigyort. Esze ágában sem volt elárulni, hogy nem tudott ügyvédként elhelyezkedni és full gazdag idegeneknek ecsetelni milyen nehéz a tapasztalatlan fiataloknak. Kezdte komolyan megutálni a "tapasztalat" szót. –De most már beszéljünk a jelenlegi munkámról. Azt hiszem David olyan fickó, akinél jobb, ha nem húzom ki a gyufát. Az ő kezében még a baltát is simán el tudom képzelni – próbálta némi humorral oldani a feszültséget, de a fiúk csak kedvesen mosolyogva bólogattak, ahogy eddig is. Nem voltak túl barátkozós fajták, inkább csak kötelességből bájologtak.
Nem igazán így képzelte az ismerkedést. Inkább neki kéne megtudnia a lehető legtöbb mindent a fiúkról, nem pedig fordítva. Ám úgy tűnt, ők nem osztanak meg akármit akárkivel és ezt a bizalmatlanságot nagyon ügyesen leplezték a látszólag lelkes kérdéseikkel. De Rachelle átlátott rajtuk, csak azt akarták kipuhatolózni, hogy mennyire bízhatnak meg benne, de ezt az örömöt nem akarta megadni nekik.

-Oké, a reggelt mindannyian egy nagy kávéval indítjuk, szóval az mindig legyen – hadarta Bill lelkesen.

Ő láthatóan jobban élvezte az ismerkedés hivatalos részét. Hát persze, hiszen az róla szól, őt kell körülugrálni. Rachelle erőt vett magán és elővett egy jegyzetfüzetet. Utálta ezt a munkát, de ha már belekezdett, akkor jól csinálja, akármilyen vacak is. Fel is írta az első sorba, jó nagy betűkkel, hogy „KÁVÉ”.

-Nagyjából mindent megeszünk, csak mi Tommal vegetáriánusok vagyunk – magyarázott tovább Bill. – De a kajáról majd Jutta, a szakácsnőnk ad egy listát. Mondjuk, többnyire rendelünk a stúdiós napokon, a turnén szokott többet főzni. De mindegy is… a fontos, hogy legyen mindig édesség is. Én a Haribot szeretem, azon belül mindent, Tom pedig imádja a Skittlest. Szóval ez is nagyon fontos. Megveszek, ha nincs gumicukor – nevetett fel.

-Ha már a bevásárlásnál tartunk, óvszer is mindig legyen – nézett Rachelle-re egy szemtelen vigyor kíséretében Tom.

A lányt egy pillanatra igen csak meglepte ez a kijelentés. Kicsit merésznek érezte öt perc ismeretség után, de egy hasonló mosollyal az arcán, hamar válaszolt.

-Kisfiú, a nemi életedhez szükséges kellékeket, majd édesanyád beszerzi neked.

A többiek felnevettek, Tomot viszont egészen letaglózta ez a válasz, ám ő sem hagyta magát, azonnal visszavágott.

-Neked talán anyuci veszi a vibrátort?

Háhh, nem rossz – könyvelte el magában Rachelle. A fiúk izgatottan előre dőltek és várták, hogy mi fog kisülni ebből.

-Tudod, nekem nincs szükségem vibrátorra – vágta ki magát, majd elégedetten elmosolyodott.

Tom felnevetett.

-Jól van, most az első napodon hagylak nyerni.

-Khm… - köhintett Bill. – Szerintem ezt a stílust hanyagoljuk itt – vetett egy szigorú pillantást a lányra.

Rachelle elfintorodott, de nem válaszolt. Vetett egy futó pillantást a füzetére, aztán lapozott egyet és Bill kezébe nyomta. Pedig szívesen lecsapta volna vele.

-Írjátok össze, hogy mi kell és elugrok bevásárolni.

Mindenki felírt néhány dolgot a füzetbe, aztán visszaadták Rachelle-nek. Ő visszasüllyesztette a táskájába, aztán felállt.

-Akkor nem sokára jövök, sziasztok – köszönt el mosolyogva, majd Tomra nézett és látványosan hátra dobva a haját kivonult a nappaliból.

-Anyám, ez a csaj… - dőlt hátra Tom vigyorogva.

-Ez a popó… – sóhajtott elmélázva Georg, majd felröhögött.

-Igen, és a beosztottunk –bökte oldalba testvérét Bill. – Különben sem szimpatikus… Nem jópofizni jött ide, hanem hogy dolgozzon.

-Na és? Attól még megdughatom párszor, nem? – vigyorgott Tom.

-Ja, David meg kitekeri a nyakad. Különben sem akarok még egy asszisztenst elveszíteni –válaszolt Gustav.

Folyt. Köv.