52. rész - You must have a mental disease

2011. júl. 30. 11:57 - írta strawberry24

Másnap reggel, amikor Rachelle felébredt, Tom még javában aludt, ezért halkan kikászálódott az ágyból és hangtalan léptekkel a bőröndjéhez sietett, hogy kivegye az aznapi ruháit mielőtt elmegy zuhanyozni. Valami egyszerűt akart felvenni, nehogy Bill megint beleköthessen, de csak szűk kis koktélruhákat és elegáns blúzokat talált. Az egyetlen használható ruhadarabja egy farmer volt, felső nélkül.

-Mégis mit képzeltem? - suttogta maga elé, miközben idegesen a hajába túrt.

Nem akart - megint - úgy kinézni, mint aki divatbemutatóra készül Loitschében. És igen, a hangsúly Loitsche-n van. Na meg persze Billnek sem akart okot adni a piszkálódásra.
Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve Rachelle benézett Tom szekrényeibe és kivett egy pólót, amit a gitáros valószínűleg 15 éves korában viselhetett utoljára, majd elment zuhanyozni.

-Tom! - suttogta, amint a fürdőből visszatérve becsukta maga mögött a szoba ajtaját. - Alszol?

Válasz nem érkezett, ezért Rachelle oda sétált a földön alvó fiúhoz, leguggolt mellé és óvatosan megrázta.

-Tom, ébredj! - szólalt meg valamivel hangosabban, mire Tom mocorogni kezdett. - Hahó! Kelj már fel!

-Mi az? - morogta álmosan a gitáros, miközben lassan felült.

-Mássz fel az ágyra, nem akarom, hogy lebukjunk - közölte semleges hangon Rachelle, majd felállt, hogy lemenjen reggelizni, de néhány lépés után visszafordult. - Ja és kölcsön vettem a pólód. Remélem nem baj - mosolygott rá erőltetetten. - Jól áll nekem, nem? - kacsintott egyet Rachelle, majd Tom válaszát meg se várva kisétált a szobából.

A lépcsőn lefelé menet megcsomózta a csípőjénél a pólót, hogy ne legyen olyan hosszú, majd vidáman leszökdelt az utolsó lépcsőfokokon és besétált a konyhába.

-Jó reggelt! - köszönt mosolyogva Simone-nak és Gordonnak.

Simone épp a reggelit készítette, Gordon pedig újságot olvasott a konyhapulton ülve, de mindketten felé fordultak és mosolyogva fogadták.

-Neked is jó reggelt!

-Szereted a rántottát? Vagy... van valami különleges étrended? - érdeklődött kedvesen Simone.

-Nem, dehogy - legyintett Rachelle, majd elnevette magát. - Modell vagyok, nem éhező. A rántotta tökéletes lesz.

-Helyes - vigyorgott Gordon, miközben összehajtogatta az újságot és letette maga mellé. - Tom még alszik?

-Mint mindig - mosolyodott el Rachelle.

-Te jól aludtál? - kérdezte kedvesen Simone.

-Persze - bólintott Rachelle, de hirtelen nagyon kellemetlenül érezte magát, ahogy belegondolt, hogy Tom talán nem ezt mondaná.

-Ennek örülök - mosolyodott el a nő, miközben felverte a tojásokat egy tálban. - És tegnap délután, hogy érezted magad? Nem volt sok egyszerre ennyi mindenkivel megismerkedni? Persze, ott volt Tom, de azért mégis...

-Nagyszerű volt a tegnap, komolyan - erőltetett magára egy mosolyt Rachelle. - Megszerettem ezt a családot. Tényleg mindenki annyira kedves volt és jó volt látni, hogy mindenki így szereti az ikreket is, pedig olyan keveset találkoznak... - Rachelle kivételesen őszintén beszélt, de egyre nehezebbnek érezte kimondani a szavakat. Szó szerint rosszul lett saját magától. Nem volt képes tovább Simone szemébe nézni, menekülni akart onnan minél előbb. - Bocsánat, de ki kell mennem egy kicsit... Rossz szokás - mutatta fel a cigis dobozt Rachelle, kínosan mosolyogva hozzá, majd sietve kihátrált a konyhából és meg sem állt az udvarig.

Nem tervezte, hogy tényleg rágyújt, csak mentségnek hozta fel a dolgot, de amikor már kint volt, úgy érezte, muszáj elszívnia egy szálat. Vagy kettőt...
Tényleg megkedvelte Tom szüleit és bűntudata támadt, amiért pont nekik hazudik. A két legőszintébb és legkedvesebb embernek, akikkel valaha találkozott. Legszívesebben most azonnal haza ment volna, de nem tehette meg. Csak abban bízott, hogy holnap reggel azonnal indulnak és nem maradnak itt egy késő délutánba nyúló ebédre.

-Nem baj, ha csatlakozom? - állt meg mellette Gordon mosolyogva, majd előhalászott a zsebéből egy szál cigit és egy gyújtót.

Rachelle egy pillanatra összeszorította a szemeit, majd hevesen megrázta a fejét.

-Nem, dehogy.

Gordon hosszú másodpercekig nem szólalt meg, csak nagyokat szívott a cigijéből és az eget figyelte, majd hirtelen Rachelle-re pillantott.

-Nézd, nem akarok tolakodó lenni, de... Tom már szinte a fiam és tegnap úgy láttam, hogy rettentően fontos vagy neki, ezért gondoltam, hogy felhozom a dolgot... Szóval, nem tudom pontosan, hogy mi történt és mi nem, de láttam az újságot. Nem szoktam hinni az ilyen hülye cikkeknek, hiszen Bild... könyörgöm! És Simone is utálja, ha ilyeneket olvasok, de láttam a képet és azt hiszem, azon nem lehet mit félreérteni.

Rachelle egy pillanatra ledermedt. Gordon tud mindent, látta a képet. Fogalma se volt mit mondjon, teljesen pánikba esett. Aztán csak megrázta a fejét és úgy döntött, letagadja az egészet.

-Pedig hidd el, az csak egy hatalmas félreértes - de hirtelen nem tudta, hogy Gordont vagy saját magát akarja meggyőzni erről.

-Hát pedig az a szőke nő nem igazán hasonlít rád... - nézett rá mindentudóan Gordon. - Ismerem Tomot, előttem nem kell mentegetned őt.

-Ez bonyolult - sóhajtott végül Rachelle.

Le akarta zárni a témát, hiszen ez még számára is érzékeny terület volt és azt se tudta, hogy mászna ki ebből az egészből, ha el kéne mesélnie, hogy mi történt.

-Remekül megértem a bonyolult dolgokat - mosolyodott el kedvesen Gordon, majd leült a bejárati ajtó előtt álló lépcsőre és intett, hogy Rachelle is foglaljon helyet. A lány belátta, hogy nincs más választása, ezért leült Gordon mellé és néhány másodperc múlva az első eszébe jutó dolgot kezdte mondani.

-A szőke lány, Shai egy régi ismerősöm - kezdett bele Rachelle, miközben máris azon gondolkodott, hogy mit hozzon ki ebből az egészből. - Tommal volt egy-két problémánk akkoriban, Shai pedig kihasználta ezt és rámászott Tomra. De csak egy csók volt, semmi több. És tudom, ez elég idiótán hangzik... mintha Tomot mentegetném, de hidd el, túl jól ismerem Shai-t és igazából bízok Tomban. Mármint, persze, kiborultam és rohadtul dühös voltam rá, de... csak egy csók volt, amit Shai erőszakolt ki, Tom pedig ezerféleképpen kért bocsánatot tőlem és láttam rajta, hogy tényleg sajnálja.

-Te pedig megbocsátottál neki - fejezte be helyette Gordon.

-Igen, hiszen... szeretem - vonta meg a vállát szomorúan mosolyogva.

-Igazából sejtettem, hogy valami ilyesmi történt és csak szerettem volna... nos, megköszönni, hogy ezek ellenére is itt vagy Tomnak - pillantott rá hálásan. - Tom, ha dühös vagy ideges sokszor csinál hülyeségeket. Utána persze mindig megbánja, de az már sokszor nem segít rajta. És láttam, hogy nézett rád egész nap... ahogy szorongatta a kezed és mindenkinek egyesével bemutatott... Boldog volt melletted és rendkívül hálás, amiért megbocsátottál neki. Tom nagyon szeret téged.

-Tudom - bólintott halványan mosolyogva Rachelle.

-Szóval, bármit is tesz vagy bármibe is keveredik, az csak azért van, mert Tom egyszerűen ilyen. Valami mindig történik vele. De nagyon rég láttam már olyannak, mint veled tegnap. Még ha akarná se tudná eltitkolni, hogy mennyire oda van érted.

-Jó ezt mástól is hallani - válaszolt eltűnődve Rachelle. - Tudod, sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon jól tettem-e, hogy megbocsátottam neki... Mármint, hogy tényleg csak én vagyok-e az egyetlen nő, aki fontos számára. Hogy bízhatok-e benne újra. Érted, ugye?

Gordon bólintott.

-Őszintén szólva, kicsit tartottam a délutántól, amikor megláttam, hogy Tom elhozott magával. Én ugye láttam a képet, nagyjából tudtam, hogy mi történt és féltem, hogy esetleg még gondok vannak köztetek és Sim rájön és ki fog akadni Tomra... De jó volt rátok nézni. Utálom azt az "egymásnak lettek teremtve" szöveget - nevetett fel Gordon -, de rátok teljesen igaz.

Rachelle elmosolyodott, de már nem mondott semmit. Hirtelen úgy érezte magát, mintha az apukájával beszélgetne. Legalábbis mindig így képzelte, hiszen sosem beszélt komoly dolgokról az apjával. De most jó érzés volt, hogy valaki csak úgy minden ok nélkül meghallgatja és meg is érti őt. Hogy máris, feltétel nélkül elfogadta. Pont mint egy apa...

-Na mindegy, nem szeretek lelkizni - szólalt meg hirtelen Gordon, majd ismét elmosolyodott. - A lényeg, hogy örülök, hogy minden rendben köztetek.

Gordon eldobta a cigicsikket, aztán feltápászkodott a lépcsőről és mintha mi sem történt volna, Rachelle-re nézett.

-Éhen halok. Te nem?

-Menj nyugodtan, én is megyek mindjárt - mutatta fel a még égő cigijét Rachelle egy halvány mosoly kíséretében.

Gordon bólintott egyet, aztán bement a házba. Rachelle azonban nem tudott szabadulni a mondataitól. "Láttam, hogy nézett rád...", "Tom nagyon szeret téged...", "Boldog volt melletted...", "Egymásnak lettetek teremtve...". Tényleg így lenne? És ha igen, miért csak ő nem látja ezt? Vagyis inkább miért nem akarja látni?
Rachelle egy utolsót szívott a cigijéből, aztán elnyomta a hideg betonon és hosszú másodpercekig csak némán meredt a távolba. Lassan kezdett rájönni valami olyanra, amit eddig a tudatalattija minden erejével igyekezett eltitkolni előle. És ez nagyon nem tetszett neki, úgy érezte, valamit tennie kell ellene. Nem olvadhat el, csak mert látta Tomot egy kisgyerekkel kedvesen bánni, vagy mert kiderült, hogy a nagy Kaulitz-nak mégis van egy emberi oldala. Nem gyengülhet el, csak mert egy rendes, szerető család kedvesen fogadta. Újra a határozott, kemény Rachelle akart lenni, aki bármikor nemet tudott mondani Tomnak. Azonban úgy tűnt, hogy azt az énjét Hamburgban felejtette...
Végül Rachelle erőt vett magán, felállt a földről és az új elhatározásait észben tartva elindult befelé, hiszen ha már belekezdett valamibe, nem fogja félbehagyni. A gond csak az volt, hogy Rachelle pontosan tudta, nem ok nélkül mondott igent Tomnak és jött el vele Loitsche-be...

-Szia! - köszöntötte lelkesen Tom a konyhában.

Az ikrek ugyan még kissé álmosan, de már felöltözve ültek az asztalnál és a nem rég elkészült rántottának láttak neki. Bill koránt sem volt olyan lelkes, mint Tom amikor meglátta Rachelle-t és meg se próbálta ezt leplezni. Csupán hanyagul intett egyet a lánynak, amit a szülők a fáradtság számlájára írtak fel, de Rachelle tudta, hogy szó sincs erről. Bill nagy valószínűséggel már tudja, hogy testvére hol aludt tegnap éjjel és ezért haragudott Rachelle-re. Hiszen valami egészen furcsa és a lány számára érthetetlen elmélet miatt, ami Tomnak rossz az Billnek is és ugyanígy fordítva.

-Sziasztok! - igyekezett Tomhoz hasonlóan vidáman beszélni Rachelle és figyelmen kívül hagyni Billt, majd a látszat kedvéért még egy puszit is adott a gitárosnak.

Rachelle Tom mellett foglalt helyet az asztalnál és igyekezett a rántottájába mélyedni, hogy még véletlenül se nézzen Billre, aki a tekintetével késeket állított a hátába.

-Két hét múlva elvileg mehetünk nyaralni - szólalt meg hirtelen Tom, miközben narancslevet töltött magának.

-Maldív-szigetek? - mosolyodott el Simone.

-Igazából azt beszéltük Tommal ma reggel, hogy lehet, hogy ezt a szabadságunkat most inkább itthon töltenénk - válaszolt Bill.

-Ja, szinte soha nem találkozunk - húzta el a száját Tom. - Különben is, most nincs kedvem menni sehová. Itthon szívesebben pihennék.

-Az nagyszerű lenne! - kiáltott fel boldogan Simone. - Nem is tudom mikor töltöttünk együtt egy hétvégénél több időt...

-És Rachelle is jöhetne, úgyis megkedveltétek egymást - mosolygott gonoszul a lányra Bill.

-Igen, az tök jó lenne, nem? - lelkesedett Tom is.

-Öhm... Nem tudom, hogy én mikor kapok szabadságot... - mentegetőzött Rachelle.

-Ugyan, megoldjuk! - erősködött Bill, mire Tom is hevesen bólogatni kezdett.

-Nagyon örülnénk, ha te is jönnél - pillantott rá Gordon.

-Igen, bármikor szívesen fogadunk - mosolyodott el kedvesen Simone is. - Különben is jó lenne még jobban megismerni egymást.

-Hát... rendben, köszönöm - válaszolt zavartan Rachelle, hiszen más lehetősége jelenleg nem volt. - Igyekszem úgy alakítani a dolgokat, de még nem ígérhetek semmit...

-Mondom, megoldjuk - vigyorgott Tom, majd az asztal alatt az egyik kezét Rachelle combjára csúsztatta, mire a lány jól bokán rúgta.

-Állítsd le magad! - sziszegte a fülébe dühösen, az arcára pedig egy vidám kis mosolyt erőltetett, hogy úgy tűnjön, mintha csak valami titkot súgna a gitárosnak.

Tom visszahúzta a kezét és Rachelle látta, ahogy egy pillanatra összerezdül a bokájába nyilaló fájdalom miatt, de az arcáról szinte semmit nem lehetett leolvasni. Ugyanúgy mosolygott, ahogy eddig. Rachelle teljesen ledöbbent. Tom majdhogynem jobban játszik, mint ő. Hogy lehetséges ez?!

-Hát... akkor fel is hívom a főnököm, hátha elenged legalább egy-két napra - erőltetett magára egy mosolyt Rachelle, majd felállt az asztaltól. - Jössz? - pillantott Tomra.

-Öhm... persze - bólintott a gitáros, belátva, hogy nincs más választása, majd ő is kitolta maga alól a széket.

-Ugye nem baj, ha elmegyünk egy kicsit sétálni is? Tom megígérte, hogy megmutatja a kedvenc helyeit - magyarázta Simone-nak Rachelle.

-Nem, dehogy, menjetek nyugodtan - mosolygott kedvesen Simone.

Rachelle elégedetten elvigyorodott, aztán megfogta Tom kezét és sietve kilépett a házból. Nem akart ott maradni és még több kínos témába bonyolódni, ráadásul mindennél jobban vágyott rá, hogy leszidhassa végre Tomot.

-Hé, nem kell egy pulcsi vagy valami? - szaladt utána Tom. - Fázni fogsz.

-Nem fogok - makacskodott Rachelle, majd szó nélkül elindult egy számára szimpatikus irányba.

Tom csendesen követte őt. Érezte, hogy Rachelle csak menekülni akart és őt is csupán a látszat kedvéért hozta magával. Azonban arra nem számított, hogy a lány csak eléggé távol akart lenni a háztól, hogy aztán jól leszidhassa őt a konyhában történtek miatt.  

-Na jó, elárulnád, hogy mégis mi a fenéért kevertél bele engem ebbe az idióta nyaralásos szarságba?! - torpant meg az út közepén Rachelle.

Tom meglepetten nézett rá.

-Mégis mit mondhattam volna? Hogy "bocs anya, de Rachelle csak erre a hétvégére a barátnőm, szóval ne tervezzünk hosszútávra"?

-Ne nézz hülyének, kérlek! Bill hozta fel ezt az egész szarságot, tuti, hogy megbeszéltétek!

-Basszus, attól mert te és Shai állandóan terveket szövögettek, még nem mindenki csinálja ezt! - kiabálta dühösen Tom.

-Bill igen is direkt csinálta! - emelte fel a hangját Rachelle is. - Méghozzá miattad! Te pofáztál neki reggel, ő meg berágott rám és ezért kevert bele ebbe az egészbe!

-Elegem van belőled és abból, hogy mindig mindennek úgy kell történnie, ahogy te akarod! - vesztette el a türelmét Tom. - Fogd be a szád végre és figyelj rám: nem-én-te-he-tek-ró-la! Bill pedig anélkül is eléggé utál téged, hogy én bármit mondanék neki!

-Megértettem, te barom! - kiabált Rachelle. - De elárulnád, hogy mégis mit mondjak majd a szüleidnek?! Mert azt most közlöm, hogy nem fogok még egy hétig a kedvedért színészkedni.

Tom egy pillanatig habozott, majd végül alig hallhatóan csak ennyit mondott:

-Nem tudom.

-Nagyszerű... - nevetett fel idegesen Rachelle. - Egyéb remek ötlet?

Tom egy darabig csak tanácstalanul nézett a szemébe, majd hirtelen megcsókolta. Hevesen és szenvedélyesen, miközben az erős karjaival követelőzően magához húzta a lányt. Rachelle eleinte fel se fogta, hogy mi történik... hogy ő is visszonozza a csókot. De végül bármennyire is megijedt a saját reakciójától, nem húzódott el. Megmagyarázhatatlanul jó érzés fogta el, ahogy ott állt Tom biztonságot nyújtó karjai között, egészen a puha pulcsijához simulva, miközben a gitáros édes ajkai hevesen falták az övéit és nem akart véget vetni ennek.
Már szinte teljesen elfelejtette, mennyire szerette, hogy Tom ilyen heves és hogy mennyire imádta a férfias illatát, de ettől az érzéstől csak még jobban megijedt és bár nem szerette volna, de finoman eltolta magától Tomot.

-Ezt nem lett volna szabad... - nézett a csokoládébarna szemeibe.

-Miért? Miért ne kezdhetnénk mindent előlről? - fogta meg a kezeit kétségbeesetten Tom.

-Mert megbántottál és mert nem tudok már bízni benned - rántotta ki a kezeit Tom szorításából Rachelle, majd hátrált egy lépést. - Egyedül akarok lenni egy kicsit. Majd felhívlak, ha visszamehetünk... - hadarta összezavarodva, aztán Tom válaszát meg se várva elsietett.

Fogalma se volt, hogy merre megy, egyáltalán nem ismerte a környéket, de jelenleg csak az számított, hogy minél messzebb legyen Tomék házától és magától a gitárostól. Nem értette, mi ütött belé. Miért hagyta, hogy Tom megcsókolja? És miért mondott neki olyanokat, amiket egy igazi kapcsolat végénél mondanak az emberek egymásnak? Rachelle kezdett összezavarodni. Lassan már fogalma sem volt mi hazugság és mi nem vagy hogy kinek mondjon igazat és kinek nem. De a legszörnyűbb, hogy már a saját magának mondott hazugságokat is képtelen volt észben tartani.
Végül másfél óra múlva úgy döntött, hogy - bár még egyáltalán nem sikerült feldolgoznia az eseményeket - lassan ideje visszamenni. Azonban rá kellett jönnie, hogy fogalma sincs hol van vagy honnan jött. Egyik utca sem volt ismerős, végig a gondolataiba merülve sétálgatott bármilyen rendszer vagy cél nélkül, így kénytelen volt valóban felhívni Tomot, majd elmondani neki, hogy melyik utcában van és megvárni, amíg megérkezik.
Rachelle életének legkínosabb negyed órája volt az a Tommal töltött idő, amíg haza nem értek. Egész úton egyikőjük sem szólalt meg, csak tétován pillantgattak egymásra, miközben azon gondolkodtak, hogy vajon ez, vagy az lenne a kellemetlenebb, ha megbeszélnék a történteket. Végül se Tom, se Rachelle nem merte felhozni a témát és mire észbe kaptak, máris otthon voltak és játszaniuk kellett a boldog párt.

-Ne haragudjatok, de nagyon fáj a fejem - mondta este hét körül Rachelle, mikor úgy érezte, nem bírja tovább a sztorizgatást Gordonékkal. - Nem baj, ha most lefekszem?

-Jajj, dehogyis! Pihend ki magad - pillantott rá aggódva Simone. - Csináljak neked egy teát?

-Nem, köszönöm. Csak egy kis alvásra van szükségem - hárított halványan mosolyogva Rachelle, majd megköszönte a vacsorát és felment Tom régi szobájába.

-Menj utána, vigyél neki egy Aspirint - nézett Tomra Gordon.

-Nézd meg, hogy biztos nincs-e komolyabb baja, nem szeretném, ha megbetegedne - unszolta Simone is.

-Ugyan, biztos jól van - grimaszolt Bill. - Nem hiszem, hogy Rachelle-nek szüksége van Tomra, nagylány már - nézett a bátyjára jelentősségteljesen.

-Szerintem sincs semmi komoly, de azért felmegyek hozzá - jelentette ki Tom, majd kivett az egyik fiókból egy doboz Aspirint, miközben észrevétlenül bemutatott Billnek, aztán felszaladt a szobájába.

Odabent azonban nem volt senki, de a fürdőből kiszűrődő vízcsobogásból ítélve Rachelle épp zuhanyzott. Tom keserűen elmosolyodott. Valahogy érezte, hogy nem lesz szükség a gyógyszerre, mert Rachelle megint csak előlük menekült.
Visszamenni azonban már nem akart, szívesebben beszélt volna Rachelle-lel, de nem merte megkockáztatni azt sem, hogy bemegy a fürdőbe a lányhoz, ezért csak lehuppant az ágyra és elővette a telefonját, hogy addig se unatkozzon...

Rachelle belebújt a rövidke selyemköntösébe, majd visszament a szobába és bezárta maga mögött az ajtót. Meglepetten vette észre, hogy Tom az ágyon ült, a telefonjába merülve és észre sem vette, hogy ő ott van. A lány egyébként is igyekezett őt levegőnek nézni, ezért csak szó nélkül előkereste a testápolóját, leült az ágyra és elkezdte bekenni a lábát. Ahogy besüppedt alatta a matrac, Tom felkapta a fejét. Nagyot nyelve végigfuttata a tekintetét Rachelle-en, akit mindössze egy vékony kis köntös takart, majd végtelennek tűnő másodpercekig megbabonázva figyelte, ahogy a lány végigsimít a vékony, hosszú lábain, majd amikor a könnyed selyem anyag lecsúszott a bal válláról, nem bírt tovább egy helyben maradni. Óvatosan átmászott az ágy másik felébe, ahol Rachelle ült, majd eltűrte a lány haját és a nyakába csókolt. Rachelle összerezdült és a keze megállt a mozdulat közben, de nem tiltakozott, ahogy azt Tom várta, ezért kicsit közelebb húzódott a lányhoz és lassan végigcsókolgatta a vállát, majd a nyakát.

-Ne... kérlek... - sóhajtott Rachelle, de továbbra se mozdult meg.

Tom elmosolyodott.

-Nem hiszem, hogy tényleg ezt szeretnéd - dünnyögte a nyakába, miközben óvatosan átkarolta a derekát. - Szerintem nagyon is élvezed.

-Oké, hiányzol - sóhajtott újból megadóan Rachelle -, de ez nem old meg semmit. Csak hagyj békén, Tom - bontakozott ki a gitáros öleléséből.

Tom egy pillanatra ledöbbent a vallomáson, aztán észbe kapott és szembe fordította magával Rachelle-t.

-Nekem is hiányzol. És lehet, hogy ez nem old meg semmit, de... leszarom - vigyorodott el Tom, majd megcsókolta Rachelle-t.

A lány nem tiltakozott, mohón húzta magához közelebb Tomot, majd hagyta, hogy a gitáros hátradöntse az ágyon. Tom egyik kezével megtámaszkodott fölötte, a másikkal, pedig a köntös pántját igyekezett kikötni. Rachelle hátravetette a fejét, hogy Tom jobban hozzáférjen a nyakához, de még mindig nem tudott egészen megszabadulni a kellemetlen gondolataitól.

-Lehet, hogy ezt mégsem kéne... - préselte ki magából.

-Miért? - kérdezte Tom, miközben még mindig a lány nyakát harapdálta.

-Mert... csak... ez nem egy jó ötlet, oké? - ellenkezett esetlenül Rachelle, majd inkább saját magát győzködve hozzá tette: - Különben sem akarom ezt.

-Kit akarsz becsapni, engem vagy magadat? - nézett rá Tom. - Egyébként, pedig fogadjunk, hogy máris benedvesedtél... - vigyorodott el hirtelen, az ujjai pedig máris a lány fehérneműje alatt jártak.

-Fejezd be! - szólt rá Rachelle, de a sóhaja, amit Tom ujjai váltottak ki belőle, elárulta.

-Inkább csak élvezd, oké? - pillantott rá Tom, majd egy gyakorlott mozdulattal megszabadította őt a rövid köntösétől.

Rachelle vett egy mély levegőt, majd bólintott. Tomnak igaza volt, túlságosan vágyott rá, ahhoz, hogy most csak úgy nemet mondjon. És különben is, mindig azt mondogatta, hogy ami jó, azt ne fossza meg magától, bármilyen bonyodalmakba is keveredik miatta. Az egyik fő elve volt, hogy bátran ugorjon fejest mindenbe és merjen kockáztatni. Így hát ezt tette most is, gondolkodás nélkül igyekezett megszabadítani Tomot a nadrágjától...

Folyt. Köv.

51. rész - Egy másik Tom

2011. júl. 27. 15:23 - írta strawberry24

Hamburgból az út Loitschebe több, mint 2 órás volt. Rachelle talán még soha nem szenvedett ilyen sokáig folyamatosan. 2 és fél óra tömény gyötrelem, nem számítva a rövid kávé-szünetet egy autópálya melletti benzinkútnál. Legszívesebben végighisztizte volna az egész utat, de mivel tudta, hogy semmi értelme, így meg se szólalt. Érezte, hogy Tom örülne neki, ha beszélnének vagy ha csak néha hozzá szólna, bármit is mondana neki, ezért inkább egész úton ki se nyitotta a száját, ezzel büntetve a fiút. Saját magát, pedig azzal vígasztalta, hogy legalább Bill külön kocsival jött.
Végül valamikor délután 1 óra körül lefordultak a végtelennek tűnő autópályáról és még vagy fél órán át poros kis falvakon át kocsikáztak, hogy aztán az egyik legszürkébb porfészek közepén, egy átlagos családi ház előtt leparkoljanak. Még az idő is olyan komor és borús volt, mint amilyennek ez a hétvége ígérkezett.
Rachelle kicsapta a kocsi ajtaját és nagy lendülettel kilépett, majd szinte ugyanabban a pillanatban fel is sikított. A vadonatúj Jimmy Choo szandáljával egyenesen egy pocsolyába lépett, a sáros és hideg víz, pedig a cipő nyitott orrán át befolyt a lábujjaihoz.

-Mi a baj? Mi történt? - sietett hozzá azonnal Tom.

A sikításra a kerítés mögött pihenő kutya is felkapta a fejét és boldogan ugatva rohant a kerítéshez, mire Rachelle ijedten összerezdült. Végül csak vetett egy megvető pillantást a kutyára, majd Tomra is és a lábfejét rázogatva kilépett a pocsolyából.

-Undorító - motyogta inkább csak magának, miközben elővett egy zsebkendőt a táskájából és elkezdte törölgetni a szandálját.

-Minek jöttél Jimmy-ben ilyen időben? - vonta fel a szemöldökét Bill, aki néhány másodperce szállt ki a mögöttük parkoló fehér Audi Q7-esből. - Különben is, ez itt Loitsche. Egy kicsi falu - mutatta fel hozzá a lábát, amin kivételesen egy egyszerű, fekete Converse tornacipő volt és olyan fejet vágott hozzá, mintha Loitsche és a tornacipő egyenlőek lennének.

-Nem tudom, Bill. Talán azért vettem fel ilyen cipőt, mert soha az életemben nem hallottam még erről a kibaszott Loitschéről! - vetette oda dühösen. - Vagy talán, mert jó benyomást akartam kelteni a barátom szülei előtt - mosolyodott el kényszeredetten a végére és a hatás kedvéért Tomba karolt.

-Mondtam, hogy nem kell - szólalt meg csendesen Tom. - Anyuékat nem érdeklik az ilyen márkák.

-Menjünk már be - sóhajtott türelmetlenül Rachelle, mit sem törődve Tom előző mondatával.

Pontosan tudta, hogy az ikreknek igazuk van. Hiszen Tom is megmondta neki és különben is, észrevehette volna, hogy ők maguk is teljesen átlagosan néztek ki. Farmer, póló és kész. Semmi sikkes Gucci vagy Dolce napszemüveg és hatalmas Rolex órák, még Billen se volt egyetlen kiegészítő sem. De nem akart ezzel foglalkozni vagy azon merengeni, hogy vajon máris beszippantotta-e a hamburgi elit felszínes világa. Csak túl akart esni ezen az egészen, hogy aztán végleg lezárhassa a Tom-ügyet.

-Scotty, öreg fiú! - kiáltott fel vidáman Bill, amikor beléptek a kapun és a kis fekete kutyus a lábaira ugrott.

Tom is elmosolyodott és azonnal ott termett, hogy ő is megsimogassa a kutyájukat, akárcsak egy öt éves kisfiú. Scotty, pedig máris a hátára feküdt és a farkát csóválva élvezte, ahogy a gazdái a hasát vakargatják.

-Gyere, nem harap - intett Rachelle-nek nevetve, de a lány csak megrázta a fejét és a kapu előtt ácsorogva várta, hogy végre bemenjenek a házba.

Végül néhány perc múlva Simone türelmetlenül kihajolt az ajtón és véget vetett a kis műsornak.

-Fiúk, már megint azt a kutyát nyúzzátok, gyertek be! Mindenki csak rátok vár - mosolygott kedvesen és Rachelle egyszerűen nem tudta nem észrevenni mennyire szeretetteljesen néz az ikrekre.

-Anyaaa! - kiáltottak fel egyszerre egy letörölhetetlen mosollyal az arcukon.

Tom vidáman karon ragadta Rachelle-t és Billel együtt sietve bementek a házba, ahol Simone rögtön megölelte őket. Rachelle látott már néhány képet a nőről az ikrek lakásán, de a valóságban valahogy sokkal szebb arca volt. Igaz, hogy az első ráncok már megjelentek a szeme és a homloka környékén és nagy valószínűséggel a haját is festette már, de az őszinte jó indulat és kedvesség, ami a szemében csillogott már az első pillanattól fogva megszépítették Simone-t.

-Ő, pedig Rachelle, a barátnőm - eszmélt fel Tom mondatára a lány, de még pislogni sem volt ideje és máris Simone karjaiban találta magát.

-Isten hozott a családban! - nézett a szemébe kedvesen mosolyogva Simone.

-Köszönöm - mosolyodott el Rachelle is, miközben igyekezett elrejteni a meglepettségét. - Az ikrek már rengeteget áradoztak Önről, örülök, hogy végre megismerhetem.

-Én is örülök, hogy a fiam végre rászánta magát és közel egy év után végre bemutat nekünk - pillantott szúrósan Tomra, de a szája szélében még mindig ott bújkált a kedves mosoly. - És tegezz nyugodtan, drágám - simított végig a karján Simone, majd a nappali felé pillantott.

A helységből hatalmas zsivaly és gyerek nevetés szűrődött ki, a kis előszobát, pedig a konyhából kiáradó kellemes ebéd illata lengte be. Olyan film szerű volt az egész, mint amikor egy boldog otthont mutatnak be. Olyat, amilyenben Rachelle-nek sosem volt része a müncheni lakásukban, de még talán Hamburgban sem.

-Menjetek be, már itt van mindenki - terelgette őket a nappali felé. - Gordon nem sokára megérkezik, szóval készüljetek - tette még hozzá izgatottan mosolyogva, pont úgy, ahogy az ikrek szoktak, amikor készülnek valamire, majd besietett a konyhába.

Tom megfogta Rachelle kezét és Billel együtt bementek a nappaliba, majd az ikrek hangosan elkiáltották magukat.

-Megjöttüüüünk!

Hirtelen egy tucat szempár meredt rájuk, különösen Rachelle-re, de még mielőtt mindenki ellepte volna őket a kínos kérdéseikkel, egy négy-öt éves kisfiú felpattant a kanapéról és egyenesen Tom felé rohant.

-Tomiii! - kiáltotta boldogan, a gitáros, pedig óvatos mozdulatokkal felkapta a fiút.

-Szia nagyfiú! - köszöntette vidáman. - Különben Alex, évek óta mondom neked, hogy a nevem Tom. Esetleg fenség vagy nagyúr - vigyorodott el a gitáros, a kisfiú pedig kacagni kezdett. - De belefér még a Világ Legkirályabb Unokabátyja is, rád bízom.

-Tomi nagyúr leszel! - nevetett Alex, mire Tom lemondóan megrázta a fejét. - Billy bácsi, hoztál nekem valamit? - fordult az énekes felé.

-Hogy ne hoztam volna? - mosolyodott el Bill. - Kint van a kocsiban.

-Én mondtam neki, különben elfelejtette volna - súgta a kisfiúnak vigyorogva Tom, amin Alex jót nevetett, Bill pedig Tom vállába boxolt.

-Inkább add át nekem, Tomi - hangsúlyozta ki az utolsó szót Bill -, még a végén olyan hülye lesz, mint te. Gyere Alex, kivesszük a csokit a kocsiból.

-Csokiiii! - kiáltott fel boldogan a kisfiú, mire az ikrek egyszerre lepisszegték.

-Csss, különben egyikünk sem ehet belőle ebéd előtt - vigyorgott Tom.

-Pedig nem akármilyen csoki. Egyenesen Belgiumból hoztuk, a csoki mennyországból!

-Bocsi - suttogta Alex.

-Na gyere nagyfiú, Tom addig lefoglalja a többieket - kacsintott Bill és kinyújtotta a karjait, hogy átvegye őt a testvérétől.

-Egy perc! - ölelte magához mégjobban Alexet Tom, majd Rachelle felé fordult a kisfiúval. - Alex, ő itt Rachelle, a barátnőm.

-Szia - intett neki mosolyogva a lány, Alex pedig vidáman viszonozta a köszönést.

Rachelle meglepve vette észre, hogy Tom mennyire óvatosan és figyelmesen bánik a kisfiúval. Hirtelen egy teljesen másik férfinak tűnt, ahogy Alex-szel a karján álldogált a nappali közepén. Az öntelt arckifejezése, amit Rachelle Hamburgban annyira gyűlölt, most teljesen eltűnt és a beképzelt vigyora helyett is csupán egy aranyos kis mosoly bújkált a szája szélén. Minden mozdulata olyan kis gondoskodó és szeretetteljes volt, nem csak Alex, hanem az egész családja felé.

-Furcsa neved van - tette még hozzá a kisfiú.

-Francia - mosolyodott el Rachelle.

-Tomi nagyúr, ő olyan... - nézett fel a gitárosra Alex.

-Jó csaj - fejezte be a mondatát vigyorogva Tom. - De nem francia, Rachelle is német. A francia csajok sokat nyafognak, ezt jegyezd meg.

-Elég a baromságaidból - nevetett fel Bill, majd átvette tőle Alexet és kimentek a kocsihoz.

Tom átkarolta Rachelle derekát és elindult vele egy házaspár felé, akiket szintén hatalmas mosollyal az arcán átölelt, majd nekik is bemutatta Rachelle-t. A nő Simone huga volt és egyben Alex anyja. Miután váltottak néhány szót, Tom mosolyogva megígérte nekik, hogy még az ebédnél beszélgetnek és Rachelle kezét szorongatva másokhoz lépett, hogy mindenkinek egyesével bemutassa a barátnőjét. Unokatestvérek, nagybácsik, nagynénik, nagyszülők... Rachelle alig bírta megjegyezni, hogy ki kinek a kicsodája és hogy is hívják, de igyekezett mindig mosolyogni és kedvesen társalogni, hiszen látta, hogy ez mennyire fontos Tomnak. Úgy érezte, hogy lassan megfullad a rengeteg ismeretlentől, de játszotta tovább a szerepét, hiszen bármennyire is utálta Tomot, nem akarta lebuktatni őt, nehogy a családjának csalódnia kelljen benne. Senkinek sem kívánta volna azt az érzést.

-Gordon most áll be a kocsival! - viharzott be a nappaliba izgatottan Simone, mire hirtelen mindenki elhallgatott.

Rachelle fellélegzett. Legalább egy időre megmenekült a kíváncsi rokonoktól, akik egyre többen és többen lettek körülöttük.

-Ha bejön, mindenki kiálltsa, hogy "meglepetés"! - adta ki a parancsot Simone, majd az ikrek mellé állt és egy hatalmas mosollyal az arcán várta, hogy megérkezzen a férje.

A nappaliban mindenki feszülten mocorogni kezdett, amikor meghallották a zár kattanását, az első léptek után, pedig mindenki arcára kiült egy Simone-éhoz hasonló izgatott vigyor. Rachelle aranyosnak találta, hogy ennyire izgulnak a meglepetés miatt.

-Sim! Megjöttem! - kiáltotta el magát a férfi, majd újabb lépteket lehetett hallani az előszobából.

A nappaliban még mindig feszült csend uralkodott, de Alex és az ikrek nem bírtak tovább várni, ezért mindhárman egyszerre belefújtak a papír trombitájukbaba, ezzel csúnyán belerondítva a csendbe. Hirtelen mindenki egy emberként, ijedten lepisszegte őket, amivel csak azt érték el, hogy az ikrek röhögni kezdtek. Simone igyekezett elhallgattatni őket, de addigra már Gordon is meghallotta a zajt és egy "én tudtam" típusú mosollyal az arcán belépett a nappaliba. A meglepetés már oda lett, mégis mindenki nevetve elkiáltotta magát, amikor a férfi belépett az ajtón.

-Meglepetééés! Boldog szülinapot!

Gordon elvigyorodott, majd sűrű hálálkodás közepette az ikrekhez lépett és jó szorosan megölelgette őket.

-Rögtön tudtam, hogy ti is itt vagytok. Senki más nem tudna így elcseszni egy meglepetést - nevetett Gordon. - Legalább ne röhögtetek volna...

-Mi már csak ilyen elcseszettek vagyunk - vonta meg a vállát vigyorogva Tom.

-Különben is, túl nagy volt a feszültség. Nem bírtuk már - mosolyodott el Bill is.

Gordon finoman hátba vágta őt, majd mosolyogva Rachelle felé fordult.

-Beszarás, hogy Tom mindig kifogja a legjobb csajokat! De komolyan, eddig te vagy a legszebb - kacsintott vidáman, majd vigyorogva a kezét nyújtotta. - Gordon Trümper.

-Rachelle Scholz - fogta meg a férfi kezét, aki egy rövid kézrázás után magához ölelte. - Boldog születésnapot! - köszöntette fel udvariasan, mikor elengedte őt.

-Máris meg van - nevetett fel vidáman. - Ja és üdv a családban! - tette még hozzá kedvesen mosolyogva Gordon.

-Köszönöm - mosolyodott el Rachelle is.

Gordon kedvesen biccentett egyet, aztán még egyszer átölelte az ikreket, majd a család többi tagjához fordult, hogy vidáman fogadja a születésnapi köszöntéseket.
Rachelle még négány percig mosolyogva nézett utána. Gordon farmert és egy fekete bőrdzsekit viselt, fekete haja pedig direkt-kócosan volt beállítva. Pont úgy nézett ki, ahogyan viselkedett, hihetetlenül lazán. Rachelle-nek máris szimpatikus lett a férfi.

-Gyere, menjünk a konyhába még mielőtt beözönlik a tömeg! - karolta át Rachelle derekát vigyorogva Tom.

A lány bólintott egyet és Billel együtt bementek a konyhába, ahol Simone épp sietve hordta ki az evőeszközöket egy rettenetesen hosszú asztalhoz.

-Segítsek? - ajánlotta fel azonnal Rachelle.

-Dehogyis, üljetek csak le - intett kedvesen.

-Ugyan már, így sokkal gyorsabb - ellenkezett Rachelle, majd a választ meg sem várva kivette Simone kezéből a villákat és elkezdte rakosgatni őket. - Fiúk, nehogy leüljetek! Biztos ti is tudtok segíteni valamiben - pillantott szigorúan az épp leülni készülő ikrekre.

Simone egy pillanatig meglepve nézett Rachelle-re, aztán elnevette magát, látva, ahogy a fiai engedelmesen, egyetlen szó nélkül teríteni kezdenek.

-Köszönöm - mondta mosolyogva, majd a tűzhelyhez lépett, hogy levegye a forrtyogó levest.

A konyha néhány perc múlva már teljesen megtelt és mindenki körbeülte az ételekkel megrakott asztalt. Rachelle Tom és Bill között ült, valahol az asztal közepe táján, Alex ragaszkodott hozzá, hogy Tom másik oldalán ülhessen, Bill mellett, pedig az ikrek egyik unokatestvére foglalt helyet, akinek Rachelle máris elfelejtette a nevét. Gordon, az ünnepelt az asztalfőn ült, de most is az ikrek voltak a középpontban. Mindenki tudni akarta a legutóbbi turné sztorijait és hogy mi történt velük a magánéletben mióta utoljára találkoztak. Rachelle először azt gondolta, hogy biztos a családban is nagyszám, hogy az ikrek sztárok és minden kis titkot tudni akarnak, hogy aztán eldicsekedhessenek vele az ismerőseiknek, de ahogy több beszélgetést is végighallgatott, rá kellett jönnie, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy mindenki nagyon ritkán látja az ikreket és ilyenkor igyekszenek bepótolni az elmúlt fél év, esetleg egy év kimaradását. De mindenki teljesen normálisan és tárgyilagosan kezelte a koncertekről, interjúkról, rajongókról és party-król szóló beszámolóikat, nem úgy, mint pletykára éhes, számító rokonok. Sőt leginkább az ikrek hétköznapi életéről beszélgettek és ez igazán meglepte Rachelle-t. Mindenki annyira kedves volt - még vele is- és annyira látszott rajtuk a család iránti szeretet meg hogy csak egyszerűen normálisak voltak és kész. Semmi álnok számítás és ravasz tervezgetés meg hazudozás. Ez teljesen más világ volt, egy teljesen őszinte. Olyan, amiről Rachelle csak álmodozott. És most, hogy ott volt benne és ezek az emberek tárt karokkal fogadták, őszinte mosollyal az arcukon, nem bármikor bevethető művigyorral, hirtelen rosszul érezte magát, amiért ő az egyetlen, aki hazudik nekik. Egy idő után, pedig - bár nem vallotta be magának - sokkal jobban zavarta, hogy ő ezt természetesnek vette, mint maga a hazugság. De végül az egymás szavába vágó, vigyorogva hadaró ikrekre nézett és megnyugtatta magát azzal, hogy kivételesen jó cél érdekében hazudik.

-...és akkor ott dekkoltunk Kanadában 5 órán keresztül! - panaszkodott Bill.

-Hóvihar volt és törölték a járatunkat, de a hotelből már kijelentkeztünk, szóval fogtuk az összes cuccunkat... - folytatta Tom.

-... és elfoglaltuk a várótermet. Aztán éjfél körül felszállhattunk a gépre és átmentünk New Yorkba.

-Életem legrosszabb két napja volt! - kiáltott fel Tom. - Elromlottak az erősítők. Ott álltunk a show előtt másfél órával, hulla fáradtan, a csúszás miatt hangpróba nélkül, szar hangfalakkal és azt hittem, hogy kiugrok az ablakon. Bill meg csak ült ott a hülye mikrofonjával és várta, hogy megoldjuk a problémát - vágta fejbe játékosan az öccsét.

-Mert elegem volt az idióta pesszimista beszólásaidból! Rugdosta az erősítőket és morgott ott magában, hogy baszhatjuk az egész műsort és hogy pont New York-ban égünk be így, meg hogy soha többé nem fognak visszahívni minket fellépni, blablabla, rossz lesz minden... - utánozta a duzzogó Tomot kissé túljátszva Bill.

Mindenki nevetni kezdett, mire Tom újra piszkálni kezdte Billt, aki persze nem hagyta magát és óvodások módjára veszekedni kezdtek.

-Fiúk! - szólt rájuk Simone, mire mindketten bűnbánóan pislogtak rá. - Bill, inkább hozd ki a desszertet.

-Miért pont én? - kérdezte nyafogva az énekes, de azért felállt és elindult a hűtő felé.

-Mert lusta vagy és megérdemled, hogy téged ugráltassanak - kiabált utána nevetve az ikre.

-Tom, még nem is meséltél semmit Rachelle-ről - terelte el a témát Alex anyja, még mielőtt az ikrek újra összekaptak volna.

-Mit meséljek? - vigyorodott el Tom. - Előre szólok, senkinek nem adunk szex-tippeket! - emelte fel a kezeit nevetve.

-Toom, Alex itt ül melletted! - nézett rá felháborodva Rachelle, de a gitáros csak legyintett egyet.

-Hallott már rosszabbat is tőlem, hidd el.

Alex nevetve bólogatott.

-Tomi nagyúrnak anya szerint mocskos a szája.

-Hát ezt megkaptad! - nevetett rajta Rachelle, majd a többiek is.

-És te Bill, mikor hozol haza végre valakit? - kérdezte viccelődve Gordon az épp visszaérkező Billnek.

-Hát... öhm... - letette az asztal közepére a süteményes tálcát, majd esetlenül helyet foglalt. Zavartan körbe nézett, majd lesütötte a szemeit és halkan újra beszélni kezdett. - Igazából már rég elszerettem volna mondani, hogy izé... én... meleg vagyok, na - bökte ki nagy nehezen.

A konyhában egyetlen pillanat alatt néma csend lett és mindenki Billt bámulta. Rachelle majdnem félrenyelt, annyira meglepődött és szemmel láthatóan Simone is teljesen ledöbbent. A feszültséget szó szerint harapni lehetett volna, senki sem mert megszólalni. Aztán hirtelen Tom iszonyatosan nevetni kezdett, csúnyán belerondítva a rettenetesen kínos csendbe. Néhány másodperc múlva Bill se bírta tovább és ő is röhögni kezdett.

-Bocs, de erre már olyan rég óta készültünk... - préselte ki magából röhögve Tom.

-... és most itt volt a tökéletes alkalom - magyarázta a nevetéstől fulldokolva Bill.

-Elvesztett egy fogadást - mutogatott az öccsére Tom, de aztán újból annyira nevetni kezdett, hogy meg se bírt szólalni.

-Ezt le kellett volna fotózni - röhögött Bill is, majd végre mindenki felfogta, hogy az egész csak vicc volt és ők is nevetni kezdtek.

Néhány pillanat múlva, pedig mindenki újra beszélgetni kezdett, mintha mi sem történt volna, de Rachelle újra ledöbbent azon, hogy itt mennyire mások az ikrek. Hamburgban sosem látta őket ennyire vidámnak és összetartónak, de még csak ennyire egyszerre sem beszéltek soha. Azonban nem volt sok ideje ezen gondolkodni, vissza kellett lépnie a szerepébe. És Rachelle szépen mosolyogva végighallgatta az összes családi sztorit, nevetett az ikrek beszólásain meg a vicces kis történeteiken és kedvesen válaszolgatott, ha kérdezgették. Hagyta, hogy Tom átkarolja őt, sőt néha még ő maga bújt hozzá vagy adott neki egy-egy puszit a látszat kedvéért.
Végül késő este az utolsó rokonok is elmentek, az ikrek és Rachelle pedig egyedül maradt a szülőkkel. Rachelle rettegett, hogy esetleg kettesben marad Simone-nal vagy Gordonnal és valami olyat tesz vagy mond, amivel elárulja magát, ezért igyekezett célozgatni rá, hogy már menne aludni. Tom szerencsére vette a lapot és igyekezett kimenteni magukat a további beszélgetés alól.

-Lassan megyünk aludni, jó? Rach is fáradt már... - ásított egyet Tom, majd hátulról átkarolta a lányt.

-Persze, menjetek csak. Sokat utaztatok is ma - bólintott Simone, miközben elkezdte leszedni az asztalt. - Az ágyakat már megcsináltam, a tiszta törölközőket meg tudjátok hol vannak...

-Köszi anyu - mosolyodott el Tom.

-Én még maradok egy kicsit - jelentette ki Bill és kivételesen ő is elkezdte a mosogatógépbe pakolni a tányérokat.

-Jó, hogy eljöttetek srácok - szólalt meg Gordon, a nap folyamán talán először beszélt komolyan. - Köszönöm ezt az egészet... meg az ajándékokat... és hogy itt vagytok - mosolyodott el halványan. - És Rachelle... tényleg örülök, hogy megismerhettelek. Tom igazán szerencsés, hogy rá találtál.

Rachelle hálásan elmosolyodott és érezte, hogy Tom kicsit szorosabban öleli magához. Tudta, hogy a gitárosnak most rettenetes bűntudata van amiért hazudik a szüleinek, de főleg mert megcsalta őt. Szörnyen dühös lett a gitárosra, ahogy újra eszébe jutott, hogy mit tett vele. Legszívesebben ellökte volna magától és most azonnal haza ment volna, de ha Tomért nem is, Simone-ékért játszotta tovább a kedves barátnőt. Ezért végül nem mondott semmit, csak mindenkinek jó éjszakát kívánt és Tommal együtt felment a gitáros régi szobájába. Körül se nézett, csak becsukta maguk mögött az ajtót és dühösen pillantott Tomra.

-Tisztázzuk, én nem fogok veled egy ágyban aludni - jelentette ki határozottan.

-Mi van? - torpant meg Tom. - És mégis hol fogsz aludni?

-Én az ágyon, te meg ahol jónak látod... - huppant le a gitáros ágyára Rachelle, majd kecsesen megvonta a vállait.

-Nem fogok a földön aludni a saját szobámban! - suttogta mérgesen Tom, nehogy valaki meghallja a beszélgetésüket.

-Hát pedig fogsz.

-Biztos, hogy nem! Aludj te a földön, ha ennyire nem akarsz közösködni!

-Bármikor kitálalhatok anyudéknak, szóval ne baszakodj velem! - suttogta vissza ingerülten Rachelle.

Tom lemondóan sóhajtott egyet. Be kellett látnia, hogy ezzel szemben nincs esélye.

-Nem lehetne, hogy... vagyis... nem fogok hozzád érni, ígérem! - nézett rá könyörgően.

-Fejezd be - pillantott rá szigorúan Rachelle. - Inkább örülj neki, hogy a szarságaid ellenére itt vagyok és kimentem a segged.

Tom nem mondott semmit, csak szép csendben elvette a párnáját az ágyról, aztán leterített egy plédet a földre és a szekrényében kezdett keresgélni egy takarót. Rachelle egészen megsajnálta, ahogy ott álldogált a szekrény előtt azzal a szomorú tekintetével, de tudta, hogy semmi jó nem fog kisülni abból, ha együtt alszanak.

-Tom...

-Hm?

-Vedd el ezt - nyújtotta felé az egyik takarót Rachelle.

-Tartsd meg, biztos van itt egy másik - rázta meg a fejét, de nem fordult hátra.

-Tom, komolyan. Nekem nem kell. Ne legyél gyerekes.

-Gyerekes? - fordult hátra indulatosan a gitáros. - Baszki, nem én találtam ki, hogy aludjak a földön!

-Nem én smároltam Shai-jal... - fintorodott el Rachelle, majd dühösen Tomhoz vágta a takarót.

Tom erre már nem tudott mit mondani. Csak leült a földre és némán nézte, ahogy Rachelle eligazgatja a takarót meg a párnákat az ágyon. Pocsékul érezte magát azért, ami Shai-jal történt, de a legrosszabb az volt, hogy tudta, semmivel se teheti jóvá. Pedig bármit megtett volna. Komolyan bármit.

-Sajnálom - csúszott ki a száján, talán kicsit kétségbeesettebben, mint kellett volna.

Rachelle egy pillanatra ledermedt. Talán most először hallotta ezt a gitárostól.

-Az nem old meg semmit, Tom - mondta végül Rachelle, mintha hidegen hagyná az egész.

-Tudom, csak... tényleg így érzek - sóhajtott egy nagyot. - Kurvára megbántam az egészet és annyira szar, hogy már nem tehetek ellene semmit... Hogy bármit is mondok vagy teszek, már szart se ér és...

-Ne kezd ezt megint - szakította félbe Rachelle.

-Csak nem akarom elhinni, hogy tényleg vége - lépett oda hozzá Tom. - Most délután is...

-Az csak színjáték volt, Tom. Ne éld bele magad, oké?

Tom megtorpant és úgy tűnt, mintha gondolkodna valamin.

-Persze, tudom... - sóhajtott végül a gitáros. - De attól még nem kell szétszednünk egymást, ha kettesben maradunk, nem?

Rachelle úgy érezte, Tom inkább csak taktikát váltott, mintsem belenyugodott volna a helyzetébe, de azért bólintott egyet. Se ereje, se kedve nem volt veszekedni vele.

-Egy cigit? - bökött az erkély felé Tom.

-Add fel! - válaszolt rá se nézve Rachelle, majd bevonult a fürdőbe, ezzel jelezve, hogy részéről véget ért a beszélgetés.

Folyt. Köv.